Rákóczi állama Európában. Szécsény, 2005 szept.15-17. (Discussiones Neogradienses 9. - konferencia kötet. Salgótarján, 2006)

Pálmány Béla: Szécény, az újratelepített végvár-mezőváros társadalma 1690–1715

PÁLMÁNY BÉLA Koháry István és testvérei számára tehát nem lehetett akadálya szécsényi birtokjo­guk elismerésének és megerősítésének. A tulajdonjog azonban a Forgách családot illet­te, így velük együtt kellett eljárnia. Először Széchényi György esztergomi érsektől meg­tudta a fegyverváltság díját, ami a szécsényi uradalom esetében 506 Ft 25 dénárt tett ki. Második lépésként a császári és királyi felségtől közvetlenül engedélyt szerzett, hogy Szécsény és Fülek mezővárosokat lakosokkal telepítse be. Erre hivatkozással Siegfried Breiner, a szepesi kamarához kiküldött biztos, aki a fegyverrel visszaszerzett birtokok tulajdonjogának vizsgálatait vezette, Kassán, 1690. február 1-én kelt, Kohárynak írt leve­lével fejet hajtott a királyi akarat előtt és utasította beosztottait, ne támasszanak akadályt a telepítés elé a két helységben. Ugyanebben az esztendőben a három évtized óta puszta Balassagyarmat mezővá­rost is „megszállították" a Koháryak és Szunyogh Gáspárné özvegye Jakusith Katalin, mint zálogbirtokosok. Ez a mezőváros örökösen a gróf és báró Balassa család birtokát képezte, azonban 1666-ban Balassa Imrétől divényi uradalma birtokrátáját hűtlenség miatt elkobozták és 1686-ban Zichy István kamarai elnök kapta királyi vegyes adomány­ba. A vegyes adomány azt jelentette, hogy az adományosnak fizetnie kellett a megszer­zett birtokért, az 53 000 Ft-ot azonban Koháry Istvántól vette kölcsön az adománybirto­kos, és a visszafizetésig zálogba került a jószág. Hasonlóan zálogos volt Jakusith Kata asszony is, aki a Balassa Bálintnak (1626-1684) hajdan adott kölcsöne fejében lett Gyar­mat földesasszonya. Koháry István és János Csábrág várában, 1690. január l-jén adtak ki telepítési szerződést, megbízva Bárány Jánost, mint szabadost (soltészt), mérjen ki telkeket és hozzájuk tartozó szántókat, réteket mindazoknak, akik házat építeni és föl­det művelni szándékoznak a puszta helyen. A három mezőváros 1690. évi újratelepítését méltán nevezhetjük új honfoglalásnak, hiszen másfél évszázadig hadszíntér, 5-6 évig pedig elvadult puszta volt e tájék és most újra benépesítették, művelés alá vették földjeit a régi lakosok és az új jövevények. A ferencesek már 1689 őszén, Máté evangélista napjára, misére hívták a régi lakoso­kat a romos szécsényi templomhoz, és Páter Bárkányi Ferenc rendszeres kapcsolatban is állt Koháry Istvánnal mint földesúrral a végvár-mezőváros újratelepítése ügyében. így a következő év tavaszára minden feltétele megteremtődött az akció végrehajtásának. A szécsényi „szállítólevelet" 1690. március l-jén írta alá Koháry, megbízva nemes Dúl Mihályt és Vaj szár Istvánt, hogy a mezővárosban házhelyeket, kerteket, szántókat, réteket osszanak mindazoknak, akik ott megtelepedni akarnak. Minden nem nemes te­lepessel „óvadék és biztosítéklevelet" írattak alá, melyben kötelezte magát, hogy elisme­ri földesura csorbítatlan jogát az általa most birtokba vett „fundushoz, veteményes és pajtás kertekhez", melyek után a „cessionálison kívül" (vagyis a házhelyről való lemon­dás, elköltözés esetén, mikor a telket a földesúrnak visszaadja, a befektetéseiért neki já­ró térítésen túl) semmi másra nem tart igényt. A telepesek mindannyian lemondtak ar­ról is, hogy éljenek a királyi kisebb haszonvételek (mészárszék és kocsmatartás) kizáró­lag a földesurakat illető jogaival. A kuriális (tehát nem úrbéri, hanem állami és vármegyei adóktól mentes nemesi ud­varhely, kúria) jogállású földekre települt mezőváros lakosától a földesúr bármelyik év­ben visszaválthatta a házhelyet és kerteket úgy, hogy karácsony táján felszólítást küldött neki, ezután törvényesen felbecsültette a lakos által emelt épületeket, és azok értékét, a „cessionálist" megtérítette neki. 176

Next

/
Thumbnails
Contents