Honvédő Város. Salgótarján, 2004. szeptember 23. (Discussiones Neogradienses 8. - konferencia kötet. Salgótarján, 2005)

Előadások - Szvircsek Ferenc: Salgótarján a 19–20. század fordulóján

HONVÉDŐ VÁROS ELŐADASOK lap"-pal próbálkoztak. 1906-ban a palackgyári munkások Társas Egyletet alakítottak, s Salgótarjánban is megjelent a „Tulipánkert-mozgalom" a hazai iparcikkek védelme érdekében. 1877-ben kezdte el működését az Acélgyári Olvasókör, 1900-ban a Katholikus Olvasókör, 1903-ban nyitotta meg kapuit a polgári iskola, megalakult a Salgótarjáni Sport Egyesület. 1907-ben Salgótarjáni Műkedvelő Egyesület létesült. 1912-ben alakult meg a Hirsch-gyári alkalmazottak Olvasóköre, valamint a Salgótarjáni Polgári Kaszinó, Salgótarján városképi arculatának megfelelően közigazgatásilag is három egységre szakadt. Az acélgyár, azaz a „Rima" és a „Bánya" mint jelentős vállalatok, megőrizték a teljes különállásukat. Telepeiken az építési stílusokon kívül sajátos törvényeik érvényesültek. A község a telepek irányításába nem szólhatott bele, sőt képviselő testületeiben is az üzemek vezető tisztviselői ültek. A plébános mellett időnként egy-két értelmiségi képvisel foglalhatott csak helyet, a munkásság képviselője csak 1917-ben jutott be a salgótarjáni képviselő testületbe. A község tényleges vezetője majd fél évszázadon keresztül Szilárdy Ödön, a régi földesúr, Jankovich Antal veje volt. Salgótarján a dualizmus időszakában járási szintű hivataloknak is otthont adott már, melynek nyomán a község külső képe is megváltozott. Községházat építettek 1878-ban, még ugyanebben az évben járási szolgabírói székhely lett a falu. 1882-ben szentelték fel az evangélikus templomot, 1883-ban csendőrkirendeltség jelenik meg, 1888-ban kigyullad az első villanylámpa a Zagyva rakodón, 1890-ben Acélgyári Tiszti Kaszinó épülete is megépül. A füleki járás székhelye lett a település, mely 1908-tól salgótarjáni járás néven szerepelt. 1902-ben adták át az izraelita templomot, 1904-ben adóhivatalt állítanak fel, 1908-ban Népbank alakult, 1910-ben menházat avattak, 1913-ban a falu főterén vasútállomás épült, mellette 1914-ben nyílt meg a Postapalota. Új település született. A „magyar Birmingham"-nek nevezett község ipari centrum benyomását keltette. A bányatelep mellett az acélgyári település kiépítése volt az elindítója Salgótarján városiasodásának. A kolóniák világa meghatározó minta és érték volt a község lakosai számára is. Az 1880-as évektől látványosan meggyorsult a község építkezése, középületek emelkedtek, „városházait építettek. Az ötven év alatt felépült, s mindössze 10 jelentősebbnek vehető középület egyharmada azonban templom volt. A járásbíróság, az adóhivatal, a főszolgabíróság magánházakban helyezkedett el, önálló épülteket csal a 20. században a várossá nyilvánítás után kaptak. Ha nem is teljes körűen, de körvonalaiban reményeim szerint sikerült kibontani egy 19-20. század fordulóján, dinamikusan fejlődő ipari település, lakosai szóhasználatban „város" képét. Ezt a szerves fejlődést szakította meg az első világháború és azt lezáró békekötés. Az 1919-es Tanácsköztársaság honvédő harcaiban nemcsak „városukat", a szénmedencét, hanem az egész mai északi régiót védték meg a salgótarjáni bányászokból és a gyári munkásokból toborzott munkászászlóaljak hősies helytállásukkal, s tették lehetővé, hogy Salgótarján egy ipari táj közigazgatási, politikai, kereskedelmi és kulturális központjává váljon. 13