A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Praznovszky Mihály: A demokrácia legendája – Mikszáth Amerika-képe

A Vasárnapi Újság a látogatás beharangozó cikkében, a szerző Rooseveltet az amerikaiság megtestesítőjének nevezte. Azaz „megtestesülése mindannak, ami Amerika múltját és jelenét teszi... Roosevelt apostola az amerikanizmusnak,...az amerikanizmus lelkesedés, a meggyőződés, az akarat kérdése: származáshoz és hithez semmi köze". (Utalás az Amerikában élő magyarokra, akiknek a szerző szerint e gondolat jegyében kellene amerikaivá válniuk.) Az Újság cikkírója sem fukarkodik a minősítésekkel. Roosevelt „demokrata, a szó igaz, nemes értelmében". Amerika pedig „a demokrácia példaképe gyanánt lebeg előttünk s a polgári szabadság és egyenlőség sziklavárát látjuk benne". Végső összegzésként pedig a polgári erények megtestesülését látja Rooseveltben. Azt, ami a magyar polgárság számára is modell lehetne: „Az egyéniség szabad fejlődésének, a férfierő és tudás diadalának, az akaratszilárdság törhetetlenségének és a becsületes törekvések érvényesülésének eszményi vonásait" testesíti meg. De hasonlóképpen szóltak azok az üdvözlő beszédek is, amelyek a protokoll formalizmusán túl érintették az Amerika-eszményt is. Bárczy István főpolgármester például ezt mondta beszédében: Rooseveltben „nemcsak a hatalmas Amerika legnagyobb élő fiát, nemcsak a világbéke apostolát és az emberi szabadság és civilizáció apostolát" üdvözlik, hanem a magyarok igaz barátját is. Khuen Héderváry Károly miniszterelnök is hasonlóképpen fogalmazott pohárköszöntőjében:"...köszöntöm azt a férfiút...aki éveken át élén állott annak az államnak amely a szabadság iránti szeretete és a munka iránti szeretete (27) révén mindnyájunk bámulatát bírja". A mi szempontunkból nem hagyható figyelmen kívül Roosevelt véleménye sem, amit üdvözlő beszédeiből olvashatunk ki. Általában csak a sztereotipiákat említi, amelyek a magyarságról a világ közvéleményében éltek, s ezek között csak nagyon ritkán fordul elő a polgári értékrend megvalósult világa. Pozsonyban történelmi országot említett, Árpád vezér lovas népét, majd így folytatta: „Van valami merészség, lelkesség és szabadság az önök nemzetében, ami az amerikai nemzetben is megvan." A főpolgármesternek így válaszolt: „Azzal, hogy ön engem, mint a magyarok barátját üdvözölte, a szabadság barátját is üdvözölte, mert úgy tudom, a magyar nép mindenkor a legszabadságszeretőbb népek közé tartozott". A Parlamentben elmondott beszédében a már elhangzott közhelyeket ismételgette: szabadság szerető nép, Európa védelmezője, illusztris történelmű - s csak legutoljára említi a közös politikai eszmerendszert, amely a két országot összeköti: „küzdelem a szabadságért, a szabadelvűségért, és egyszersmind az erkölcsiségért, végül pedig küzdelem a vallásért, és annak szabadságáért, amely egy erkölcsös országnak mindig az alapját képezi." Mikszáth a találkozásukat megörökítő írásban sem tud szabadulni a volt elnök személyiségének varázsától. Megtestesülve látja benne mindazt, amit önmagában kialakított Amerikáról, annak értékrendszeréről, normának tekinthető berendezkedéséről, civilizációs állapotáról. „Úgy tűnik elő - írja, 96