A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

†Hanák Péter: A magyar polgárosodás és Mikszáth (A konferencia megnyitója)

vásárra. Mert világosan kell látnunk: 1867, a kiegyezés kritikus pont volt, vízválasztó a nemzeti liberalizmus elitje, foként a fiatalabb nemzedék számára. A kérdés az volt: lehetséges-e a nemzeti - azaz nemesi - polgárosodást a dualista rendszer keretében megvalósítani? Lehet-e a kossuthi és a deáki programot összeegyeztetni? A kérdésre aligha lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni, hiszen az alkat és szituáció inadekvanciájának feloldása többféle úton-módon lehetséges, illetve a gyakorlatban realizálható volt: egyértelmű 67-es vagy 48-as azonosulással, vagy visszavonulással, esetleg kompromisszummal, az érzelmekben és a vágyakban őrzött 48-cal, ám a reálpolitikában követett deáki liberális-alkotmányos dualista keretekben. A mikszáthi alkatnak sem az egyértelmű azonosulás, sem a visszavonulás nem felelt meg, hanem valaminő sokárnyalatú ambivalencia, amelyet a liberális racionalitás elvei és kiolthatatlan nemzeti érzelmek szabályoztak. Gondoljuk csak meg, kezdettől Deákot tisztelte, a visszahúzódót és nem kedvelte Tiszát, az előretolakodót. Vele csak később, a liberalizmus szorongatottságai évadján barátkozott meg, de akkor is karikírozta, csipkedte a generálist. Ám amikor a bécsi udvari klikkel és az uralkodó önkényével kellett szembeszállni Wekerle védelmében, 1894 nyarán, akkor Mikszáthban is feléledt a rebellis. A szabadelvű párt szembeszegülését Wekerle védelmében ujjongva fogadta: „Egy kis életelixír került a petyhüdt vérbe, és egy kis bokréta a mameluk kalapja mellé" írta. Vagy említhetném kis karcolatát a halálos beteg fiát idéző emlékezésben. Sok húst kell ennie a gyereknek, mert meg kell birkóznia a király fiával, s ha ő győz, akkor szabad lesz Magyarország (A ....ló és a bárány). Ebben nem Mikszáth különcsége tört fel, hanem egyfajta szívbe rejtett közérzület. Csak egy példa. Rohonczy Gedeon, jeles mameluk mondta a Házban 1848 nemzeti ünnepé avatásának vitájában. „Mi fel fogunk menni Budára, és ünnepies díszben hódolni is fogunk...szeretett uralkodónknak, de nem visszük fel a szívünket, a meggyőződésünket ... a nemzet nagyobb része a jövőben két ünnepet fog ülni: egyet mintegy tüntetésképpen március 15-én, és egyet hivatalosan - április 11-én." Ámde ez az ambivalencia valós a fonákjáról is. Mikszáth társadalmában idők rendjén a negyvennyolcasság is felhígult, és a szituációhoz idomult. Nem volt ritkaság, vagy írói fantázia szülötte az a függetlenségi vezér, aki a dinasztia előtt is hódolt. Lám, az öreg Palojtai. „Nagy portentum. Buzgó katolikus és erős antiszemita. Ámbár kuruc véralkatú, az uralkodóházat nem szabad előtte ócsárolni, mert Károly Albert főherceg, akinek vadászterülete van a megyében, meg szokta hívni a vadászataira, s ilyenkor vendégül is betér a házához", és „erre igen büszke". Az is megesett, hogy a mindhalálig rebellis turini remete fia, Kossuth Ferenc behódolt az „alkotmányos" királynak, letette előtte a miniszteri esküt. És maga Bécs, mint politikai fogalom, ugyancsak jelentésváltozáson ment keresztül. Már nem az idegen hódító önkénye, Lipót és Kollonich gyarmatosító dühe, nem a 48-as kamarilla ármánya, nem Arad és a Bachhuszárok gyászos emléke fűződött hozzá, hanem az idegen tőke tőzsdeuralma, 7