A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Fábry Anna: Mikszáth nőalakjai

belesimul a korabeli férfi kompániák általánosan jellemző szólamaiba. Mindehhez - inkább az állítás erősítése, mint gyengítése kedvéért - hozzáteszik azonban, hogy különös előszeretettel viseltetik a fiatal leányok (a bakfisok) iránt: „Csak a lányoknak kegyelmez, ezeknek azonban jellemzése gyengébb, egyéniségük nincs, afféle Vas Gereben-szerű ábrándozó galambok, vér és hús és igaz élet nélkül, de még így sem kímélik őket a frivol, lovagiatlan tisztes ségtelen megjegyzések. A szerelmi jelentek rajza sohasem tiszta, hogy is mondja, olyan öregesen érzékies kedvtelésféle rontja le a poézist. E két feltűnő vonás elkedvetleníti a kritikust." Meg kell azonban mondani, hogy az efféle vélemények hangoztatói következetesen azonosítják az elbeszélői nézőpontokat az író személyes nézőpontjával (sőt olykor álláspontjával is), s figyelmen kívül hagyják Mikszáth írásművészetének egyik legjellemzőbb tulajdonságát: a gyakori nézőpontváltásokat, sőt a nézőpontok megsokszorozását, szándékos elbizonytalanítását. Mikszáth a fiatal nők külsejének, mozdulatainak leírásaiban valóban gyakran érvényesíti az idősödő férfiak látásmódját, nemegyszer azonban éppen ez a nyers szexuális képzettársításokat sem nélkülöző látásmód az ábrázolás tárgya: „- Fél, Katica?" - kérdi a Gauallérok-beli esküvő egyik résztvevője a menyaszszonytól. - Nem, nem, csak szégyellem magamat - suttogja, s szinte szeretne valahogy elbújni Endre mögé, hogy kikerülje a sok kíváncsi tekintetet. Kíváncsi tekintetek - enyhe szó. Valóságos szentségtörő szemsugarak azok, melyek egy menyasszonyra lövellnek ilyenkor a csúf férfi szemkarikákból. Ah, Istenem! Nem is hogy nézik, de hogy mit gondolnak hozzá... Pedig hogyan nézik, a növését, formáit, idomait, mint a csikóét a vásáron. A látásukat megtoldják sejtéssel. Azok a törékeny, finom, okos lények érzik e bántó szemeket, miként mászkálnak a ruhán keresztül szűzies testükön." Bizonyos elfogultság kell ahhoz, hogy valaki ne vegye észre az efféle leírásokban a fiatal nők kiszolgáltatottságának megjelenítését. A részvétre azonban, amely ilyenkor áthatja az író hangját, már kevesebben figyelnek föl, s ha igen, csak nőképének árnyalatlanságát látják benne, mint Csáth, aki az ifjú pályatársak közül talán legközelebb került Mikszáth írói „titkának" leleplezéséhez a iVo&zíy-regényről írott bírálatában, ebben a nagyszabású elemző kritikában, amelyben kicsiny látószögű írónak aposztrofálja. „Ami a könyveiből hiányzik az nem művészetének, hanem az emberi mivoltának, természetének hiánya (...) el kell mondani, hogy hiányzik belőle az érdeklődés minden iránt, ami a saját miliőjén túlesik. A látószög kicsiny. (Igaz, hogy viszont senki jobban meg nem látja azokat a dolgokat, amiket Mikszáth megnéz.)" Valamit azonban eltakar Csáth szeme elől a maga „művészi igazságának" öntudatos vállalása, azt meglátja, hogy „a kicsiny látószög" a maga nemében tökéletesen kialakított optika, de létrejöttében nem veszi észre az önkorlátozás, sőt lemondás gesztusát. Mások, mint Schöpflin, éppen a felülnézet, egyfajta színházi nézőpont birtoklását látják Mikszáth elbeszélő mú69