A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Imre László: „A szerző akarata ellenére” (A fekete város és a magyar századforduló)

félelme, hogy testvére éhenhalt a börtönben, ugyancsak vaklármának bizonyul. Lehet, hogy Mikszáthnak egyszerűen nem volt ereje ahhoz, hogy a szórakoztató és derűt árasztó epizódokat megvonja olvasóitól. Az is nyilvánvaló, hogy nem fordított nagy gondot regénye stiláris és esztétikai egységére. De bizonyos az, hogy az őt körülvevő világ is szuggeráló módon disszonánsnak mutatkozott számára. A századforduló Magyarországa is csupa fény és vidámság, ami mögött csak néha komorlanak fel a katasztrófa elkerülhetetlenségének baljós jelei. Ez a kettősség azután, akaratlanul is, katasztrófaregény és regényidill interferenciájában öltött testet. 5. A kalandregény és a mese kontúrjai egy végzetdráma keretében A pestisjárvány veszélyt és veszteséget hoz Görgey számára (nővére halálát, aztán azt, hogy csak nehezen tud eljutni Rozáliához, miközben félti is a járványtól), de ezúttal is jól üt ki minden: nemcsak életben találja leányát, de Quendel révén sikerül biztonságos módon juttatni el Lőcsére. A romantikus akadályversenynek Jókaitól (megelőzően Suetől, Dumastól) ismert sémája, mely szerint a legreménytelenebb helyzetből is kivétel nélkül mindig megmenekedik a hős, azt a feltétlen hitet ébreszti az olvasóban, hogy Lőcse és Görgey ellentéte is végződhet katasztrófa nélkül. Fokozza derűlátásunkat Klebe úr elbeszélése a XII. fejezetben, amikoris a lőcseiek gyászviseletét, s az egész Görgey elleni szervezkedést kudarcra ítéltnek nevezi, hiszen már nemcsak a nemesség jár Görgőre, hanem a polgári famíliák is: „Képzelem, hogy nevet a markába Görgey" - mondja Klebe. Sokszor tesz úgy Mikszáth, mintha valóban megfeledkezne a regény koncepciójáról, ez azonban (feltehetően) csak a látszat. Talán a Molitorisz kocsi epizódja, a Gyurgyik molnárék keresztelője az, melyben az elbeszélői önfeledtség hamisítatlan formában idézi fel Mikszáth régi derűjét. Ilyenkor majdnem a mesemondó védettségének biztonságérzete újul meg, tehát a katasztrófaregényben a mese kontúrjai is fel-feltünnek. „A mesei légkört olykor valami fikció biztosítja: szűk, jellegzetes, a valóságtól elzárt, külön világ ... a leánynevelő intézet, mint külön mesevilág ismétlődik is: Akli, A fekete város... Megteszi a szolgálatot egy-egy önnön körébe zárt városka is: Kecskemét a török alatt, az autonóm Lőcse..."(15) Az idill, a mesei háborítatlanság mellett a végzetes főszálról való figyelemelterelés módja a csak lazán kapcsolódó mellékesemények kalandromantikus forgataga: Quendel apó, Bibókné bigámiája s egyebek. Schöpflin azzal magyarázza ezek előtérbe kerülését, hogy mivel a főcselekményben a polgármester megölésétől Görgey haláláig az ellenfelek csak készülődnek és jóformán semmi nem történik, az író rákényszerül arra, hogy „minduntalan közbevessen egy-egy epizódot, rövidebb-hosszabb kitérést a történet egyenes útjából." 63