A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Imre László: „A szerző akarata ellenére” (A fekete város és a magyar századforduló)
ték elpocsékolni, amijük volt. Mindég jó és körültekintő törvényeik voltak és azokat mindég megtartották; - nekünk is voltak néha jó törvényeink, de azokat néha se tartottuk meg." Az újdonság itt abban van, hogy Mikszáthnak ugyan mindig voltak (többnyire ironikus vagy tréfás hanghordozású) korholó megjegyzései a magyarságra vonatkozóan, de ilyen mértékben jóvátehetetlennek talán sosem mutatkoztak számára a nemzeti hibák. S nemcsak Kemény, hanem Arany tragikumfelfogásának is közelébe jutunk Görgey Pál kapcsán, aki ezt mondja: „Tudtam, hogy valami ilyes vége lesz egyszer szertelen heveskedésemnek, küzdöttem ellene minden erővel, úgy látszik, hasztalan volt." Ahogy Toldi nagy testi ereje, és végzetes bűnökre, gyilkosságra ragadó hirtelen haragja metaforikusán értendő (akárcsak Eteléé a Buda halálá-Ъап), ugyanúgy itt is többről van szó, mint egy instabil karakter végzetes vétkéről. Mulasztások, indulat-vezérelte tévesztések és túlzások, rajongások és „esélytelenségnek jelentik a magyarság végzetét Aranynál, Keménynél, s A fekete váj'os-Ъап is. A rossz előérzet, a szorongás tehát (bármennyire is rokonítható a Monarchiában az I. világháború előtt, alatt és után született más művek irracionalitásélményével, kiismerhetetlenség- és rettegés-tudatával) elsősorban Kemény és Arany tragikus nemzetfelfogásához köthető, melynek súlya megnő Mikszáth számára a XX. század első évtizedének végefelé. Ebből a szempontból különleges státusza van az elcserélt csecsemő motívumának (bármennyire is származtatható a Gesta Romanorum-hól). A pislákoló, majd feltámadó gyanú és rossz érzés hasonló módon metaforikus értelmű. Ismeretes, hogy a rettegés, a tragikus vég bizonyossága kezdettől ott van a Kemény-regényekben, amint erre Szerb Antal utal: „Az első oldal elolvasása után már érzi az ember azt a légáramlatot, amely a lavinák közeledését szokta megelőzni. Tudja, hogy valami rettenetes fog bekövetkezni, és borzongva várja a katasztrófát. És a katasztrófa szükségképpen bekövetkezik. " ( S éppen itt merül fel Mikszáth művön belüli építkezésének, s a külső determináltság elementáris hatásának ellentmondása. A kis Rozáli származását illetően Görgey aggályai végül is szétoszlanak, s a hősnek ezzel a megkönynyebbülésével is éles kontrasztbakerül az iszonytató lezárás. Magyarán: az olvasó a feloldó befejezés illúziójának foglya lesz, hogy annál inkább megdöbbentse a tragikus vég. Szerb Antal lavina-hasonlatával élve: Mikszáth mintegy felelőtlenül a lavinaveszély elkerülhetőségével kecsegtet. 4. Katasztrófaregény és regényidill interferenciái Előkészítés és befejezés disszonanciáját, a műfaji kevertséget sokáig stílus és téma ellentmondásának vélték. Palágyi Lajos például már a megjelenés évében rámutat: „Alapjában oly véres sorstragédiát mond el Mikszáth, amelyben minden főszereplő erőszakos halállal múl ki. S a gondolat, mely e műben lappang, az lenne, hogy az egyszer - bárha hirtelen felindulásban kiontott vér 61
