A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Nyilasy Balázs: A Noszty fiú esete Tóth Marival
nám. A mű fabulája, a bácskai újsághír-történet: a hozományvadász dzsentri csábító, kompromittáló mesterkedése, a szerelem és házasság meghiúsulása, a finálés, megszégyenítő leleplezés, úgy gondolom, olyan cselekménysor, amely a nagy palóc számára nem igazán használható, illetve olyan kihívás, amely a mikszáthi elbeszélőművészet lényegi átformálását követeli, követelné meg. Valójában a Noszty Feri-Tóth Mari afférban már egy előzetes, az irodalmi tradícióhoz kapcsolódó ellentmondás is ott rejlik. Az egymáshoz illő, egymáshoz húzó fiatalok között felmerülő nehézségeket a „mesében", az elbeszélő hagyomány alaptörténeteiben ugyanis nem kell túlságosan komolyan venni. Daphnis és Chloé, Kharikleia és Teagenész (Ámor és Psyché) több-kevesebb viszontagság (Viktor Sklovszkij azt mondaná: némi, az epika lényegéhez tartozó lassító, késleltető gesztus) után végül rendre egymáséi lesznek. Nemkülönben Shakespeare vígjátéki hősei: Miranda-Ferdinando, Benedek-Beatrice, Rosalinda-Orlando és a többiek. (A Boccaccio dekameron ötödik napján - jól tudjuk - egyenesen olyan történetek kerülnek terítékre, amelyekben a szerelmesek „kemény és siralmas megpróbáltatások után megnyerték boldogságukat.") Igaz, két fiatal ügye - egy más típusú történetfajtában - végződhet tragikusan is. De a Noszty fiú-féle bonyodalomra, már tudniillik arra, hogy a kölcsönös szerelem nem is születhetik meg, aligha tudunk példát. Az egymáshoz illő és egymáshoz vonzódó ifiakat elválasztó belső, lélektani akadályoknak a „mesében" egyhamar le kell omlaniuk, legyen bár az képzelt kölcsönös ellenszenv (Benedek és Beatrice), más partnerre irányuló időleges vonzalom (Hermia-Lysander, Heléne-Demetrius) a férfi legénykori kalandkereső sürgölődése (Tom Jones, Baradlay Richárd) vagy akár a hozománykereső beállítódás (Mikszáth Wibra Gyurija és Marjánszky Mihálya). A „mesében" az egymásra találás nagy, archetipikus érdekeltségéhez képest bizony mindez csak tűnő délibáb, léggömb, szappanbuborék, Shakespeare szellemes kifejezésével: „Sok hűhó semmiért". Benedeket igazából kezdettől elbűvöli Beatrice éles nyelve, Baradlay Richárd a lánykérés után vidám autodafét csinál illatos levélkéiből, Tom Jones, kalandos életétől megválva, vígan bújik bele a hálósipkába, Wibra Gyuri szívéről pedig hatalmas kő esik le, amikor végül megszabadul az egész vagyon-örökség-ernyő komplexustól. (Egy másik mikszáthi hős, Tarnowsky Emil egyenesen meg akarja gátolni, hogy választottja gazdag örökséghezjusson, s a világ úgy vélhesse, ő a pénzéért veszi el.) A Vasárnapi újság számonkérő leveleit, úgy tűnik, nincs okunk kapásból lenézni: nemcsak a népszínműhagyománnyal tartanak kapcsolatot, hanem a sok évszázados irodalmi tradíció (és más, fontos Mikszáth-művek) kialakította elvárási horizonttal is. A mottóban idézett Barta-szöveg igazat szólhat. Mikszáthnak alighanem nehezére esett ezt az ősi mesehagyományt megtörni. Még ha az utószó tanúsága szerint éppen a „mesét" akarja is leváltani a „riport" nevében. Csakhogy ez az elszakadás többnyire jámbor szándék marad. A Noszty fiú írója igazából kötésig 54
