A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Krizsán László: Történelmi források szerepe és megejelnítése Mikszáth Kálmán egyes műveiben

nelem III. Mohamed néven ismer. A két, különböző sorszámmal említett uralkodó a valóságban egyazon személy, csak az uralkodók sorrendjének meghatározásában mutatkozó eltérés kelti a különbözőség látszatát. E forráskritikai elemzés után nem érdektelen megvizsgálni, hogy a beszélő köntösről miért az egyházi írók beszéltek, prédikáltak, példálóztak a legtöbbet? Talán már az a körülmény is magyarázná az egyháziak érdeklődését a köntös iránt, hogy e ruhadarab valóságos csodákat művelt. Elűzte a rablási szándékkal portyázó ellenséget és megvédelmezte a kiszolgáltatott lakosságot. Mégis, talán az a hasonlóság indított egyházi személyeket a csodatévő köntös történetének terjesztésére Magyarország határain túl, Ausztriában és Németországban is, hogy a kecskeméti köntös a valóság erejével igazolta egy másik köntös, az oltalom köntösének erejét. Ezt a köntöst egy éjszakai csodalátása alkalmával vette át Simon Stock a Karmelita szerzetesrend generálisa. A rendet a XIII. század elején az arabok elűzték a Szentföldről, ám a Nyugat- és Közép-Európába menekülő szerzeteseket sok szenvedés és gyötrelem várta új hazájukban is. A generális szüntelenül azon töprengett, hogy mi módon óvhatná meg a gondjaira bízott kis közösséget a pusztulástól. Egy éjszaka, a feljegyzések szerint 1251. július 16-án, ájtatossága közben megjelent előtte a Szűzanya és egy köntöst adott át neki az alábbi szavakkal: Ecce signum salutis, salus in periculis, faedus pacis et pacti sempiterni. íme az üdvösség jele, szabadulás a veszedelmekben, záloga a békességnek és örökös szövetségnek. A kecskeméti beszélő köntös csodálatos története és hatása alkalmasnak látszott arra, hogy hitelesítse és gyakorlatban is igazolja a karmeliták mennyei köntöséhez fűződő hiedelmeket, melynek ereje viselőjét megvédte az elkárhozástól. A karmelita köntös eredetileg széles, földig érő ruhadarab volt, melyet a felső ruha felett viseltek (vállruha). Később a köntös jelképes, négyszögletű szövetdarabkává alakult, melyet a nyakban, zsinórra függesztve viseltek (scapulare). Az egyházi írók és személyek által elterjesztett kecskeméti köntös-történetet a XVIII. században mindinkább az égből nyert oltalom köntösének tartalmi jegyeivel bővítették, míg a hívek tudatában a két köntös „oltalom ruházata" néven azonosult és egymást igazolta! Telek József ferences szerzetes 1772-ben már nem is a török-köntös, szultánkaftány vagy császári-köntös elterjedt megnevezést használja, hanem, oltalom köntösének nevezi a ruhadarabot, ugyanolyan oltalmazónak, mint azt a köntöst, amelyet nem egy világi hatalmasság, hanem a Szúzanya ajándékozott az embereknek. „Ihol, mely hatalmas ereje volt a Török Tsászártól adott vont arany köntösnek! A legvadabb ellenségek a keresztényeken könyörülni nem tudó Pogány nemzetségek megfélemlettek s megszelídültek az oltalom köntösét látván és egy újjal sem mereszlettek bántani a Város népét." 42