A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Nagy Miklós: Az újraolvasott Jókai-életrajz (Hogyan látta Mikszáth XIX. századi történelmünket és kultúránkat?)

puszta árnyék Görgey diktátori hatalma, csupán a „fegyverletételi módozatok" megfogalmazásához elegendő. (18.: 173.) Ekkoriban már nagyon is megmutatkoztak Gyulai és a Budapesti Szemle Görgeyért vívott évtizedes harcának eredményei, amelyet a Nyugat és a polgári radikálisok is folytattak. Mikszáthra ezenkívül nagy hatással lehetett Tisza Kálmán 1884-ben „feltűnés nélkül" meghozott döntése az idős tábornok nyugdíjáról. A kiegyezés szilárd hívei mellett más értelmiségi rétegek véleményét is kifejezte írónk egy 1908-as hírlapi cikkével: „(Görgeyről) ma már senki sem hiszi, hogy áruló volt. Sőt bátran lehet konstatálni, hogy a múlt század legnagyobb, legrendkívülibb embereinek egyike." A szabadságharcot feldolgozó fejezet, hasonlóan a többihez, nem nyugszik sokoldalú kutatáson, memoárok rendszeres búvárlatán, de ezúttal szerencsésebb a szerző intuíciója, kiegyensúlyozottabb az ítélete, mint a negyvenes évek vonatkozásában. Görgey iránti elismerése nem vezet Kossuth iránti igazságtalan támadáshoz, holott ezidő tájt gyakran sor került effélére. Nem vádló indulattal tekint vissza a nagy Palóc, inkább a nemzeti karaktert elmarasztaló keserűséggel: „Nem kellett ide már Windischgrátz, se a Miklós cár segítsége. Bent volt már a legyőzhetetlen ellenség, a viszálykodás a magyar urak közt." (18.: 154.) Mennyire hasonló hang zendült meg jó félszázaddal korábban Arany János Koldus éneké-Ъеп, a „Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek" ellen! (Jegyezzük meg azt is, hogy maga Jókai szintén igyekezett lehetőleg tárgyilagosan szólni a fővezér meg a kormányzó ellentétéről, akárcsak művészi teremtménye, az Enyim, tied, övé főhőse, Adorfai Ince). A történelem kérlelhetetlen ítélete mégsem a „viszálykodást" sújtja elsősorban az életrajz szerint, hanem a beavatkozó cárt. I. Miklós „az ördögök etikája" szerint indítja el hadseregét „ölni ismeretlen népeket, akik neki nem vétettek". (18.-.168.) Életalkony, válságok előtti ország Az ifjú Jókai s a Fiatal Magyarország képét „fecskeröptében" (a nagy Palóc kedvenc kifejezése) áttekintve, haladjunk félszázaddal előbbre, vizsgáljuk meg a századutó-századelőről nyújtott összefoglalást. Sem a fényekben, sem az árnyakban nincs hiány. Wekerle kormánya alatt évtizedes mulasztásokat pótol az országgyűlés, az egyházpolitika s a demokratikus jogok terén - a Szabadelvű Párt ismét divatba jön egy históriai pillanatra. Nem csupán házsorok, hidak, vasútvonalak épülnek - a műveltség, a művészet is előbbrelép. Jókai olvasótáborának hatalmas méreteiről tanúskodik írói jubileumának ünnepsége, amelynek koronája a százkötetes kiadás. Boldogulnak, megbízáshoz jutnak az ecset és véső művészei: a Feszty-házaspár révén az ősz mester megismerkedhet az új festőnemzedékkel. Befejeződik a tőle főszerkesztett Az Osztrák-Magyar monarchia írásban és képben sorozat megjelenése: Jókai ettől a Dunai Monarc(31 hia népeinek egymáshoz közeledését várta a „közös érdekek, a közös szabad31