A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Tóbiás Áron: Mikszáth, a parlamenti tudósító
tenként, melyeknek majd' a fele-harmada a magyarázat, jegyzet, korszaktörténet, kortársak életrajzi bemutatása, felidézése). Természetesen erre is nagy szükség van - mármint nagy írók kritikai kiadásaira... Ám most nem erről kell, hogy szó essék. Ha egy,vagy több kötetnyi válogatás megjelenhetne á korabeli parlament életéről, a legilletékesebb szemtanú és kortárs, a parlamenti tudósító Mikszáth Kálmán tollából, mindjárt más lenne a helyzet... Mármint a mai parlament elnökének, de akár a Duna-parti palota képviselőjének, az egyszerű honatyának a helyzete. Továbbmenőleg: a parlamenti helyszíni közvetítéseket televízión vagy rádión figyelő közönség is más szemmel-füllel figyelhetné mindazt, ami ma (tehát 1997-ben) történik ott, a magyar országgyűlésben. Hogy mifélék-kifélék képviselőink, micsoda égbekiáltó és bosszantó dolgokat művelnek, mondanak napirend előtt és alatt! Hogyan kell jónéhányszor ráncba szedni, figyelmeztetni, helyes irányba terelni a honatyák megszólalásait, felszólalásait... Egyszóval: mindez nem lenne ma (1997-ben is) újdonság, ha ismernénk, megismerhetnénk közelebbről - éppen a hiteles tudósító, Mikszáth Kálmán tollából -, hogyan is működik, illetőleg működött már évszázadnak ezelőttjén, az 1880-as, 1890-es esztendőkben egy olyan magyar országgyűlés, amelyikben egyetlenegynél több párt van. Viták folynak. Éles csatározások verik fel szunyókálásukból a padokban bóbiskoló képviselőket. Mindez Mikszáth korában már megtörtént. Olyannyira, hogy éppen a magyar irodalom e legjelesebbjeinek egyike, az alig Krisztus-korú, tehát harmadik évtizedének elején járó Mikszáth teremtette meg hazai földön a politikai újságírásnak a nyugati demokratikus országokban már régebben is dívó műfaját, amit parlamenti publicisztikának nevezünk. V ágjunk bele - éppen csak találomra... - egy Mikszáth Kálmán által rögzített sommázat az 1880-as évtized közepéről, a parlamenti tollnok napi tudósításából: „Mondják, hogy a mai pártállások mellett nem képzelhető el egészséges parlamenti élet. Az organizmusban nincs pezsgés, elevenség. Stagnál a parlament, mint a holt víz. Nincsenek pártok, melyek felváltják egymást a kormányzásban. A balközép is csak úgy juthatott kormányra, hogy kormánypártivá lett... " Majd e léleklátó tudósítói sóhaj után a foglalata: „Egy kiváló politikussal beszélgettünk egy ízben a folyosón erről a bajról folytatja Mikszáth -, és íme, a kiváló politikus válasza: - Bár csak itt is úgy lenne, mint Angliában. Hogy itt is megvolnának a whigek és a toryk (Megjegyzés 1997-ből: mármint természetesen nem politikai színezet szerint... a mai konzervatív és munkáspárt). Az egyik a hatalomban, a másik türelmetlenül kopogtatva a hatalom ajtaján..." 120
