Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

A Hét kritikusa így foglalta össze mondanivalóját: „Az operett, a zenés vígjáték, a musical is lehet minden tekintetben egyenértékű és értékes előadás, ha 1) a produkció ötletes és egységes vonalvezetésű; 2) ha a cselekménybe okosan épülnek be a kulcsszituációk és a rendező megfelelőképpen adagolja részint a poénokat, részint a muzsikát vagy a táncot; 3) ha a műfaj sajátosságainak és a mai néző sszemléletének megfelelően az előadást átjárja a csípősen szellemes, a sziruposságot iróniával és öngúnnyal oldó, humorral teli líra; 4) ha a könnyűség nem jelent súlytalanságot, s az előadás egyben arra is bizonyíték, hogy derűs mosollyal is komoly dolgokat lehet elmondani. (...).., ez az előadás sem tisztán operett; sem tisztán zenés játék, de még csak egyértelműen társadalmi látlelet sem — pedig a produkció végkicsengése afelé kacsint. Az előadásból hiányzanak továbbá az elevenen lüktető dialógusok, nem érződik igazán a szomorkásán mulatságos szituációk felszikrázása; a rendező zenét meg táncot erőltet ott is, ahol szöveggel és hitelesebb színpadi helyzetek megteremtésével sokkal többet tudna felszínre hozni a mikszáthi figurák emberi bornírtságából, de talán még egyéni rendezői elképzeléseiből is. (...)... ezúttal nem tudta felülmúlni önmagát. Úgy érzem, a baj gyökere elsősorban abban keresendő; hogy önmagában sem tisztázta, hogy operettet vagy egyéb műfajt óhajt-e játszatni, továbbá elhitte a Mikszáth-regény átdolgozóinak, hogy olyan darabot alkottak, amit szinte továbbgondolás nélkül lehet színpadra állítani." (. . .) Ami megtéveszthette, az a szövegben megcsillanó nyelvi varázs; ami Mikszáthnak, ennek a kedélyes hangulatú írónak sajátja; továbbá a zene és a tánc varázsa, remélvén, hogy a dallamvilág majd emberivé finomítja a játék olykor föltörő banalitásait, következetlenségeit. (...) A külsődlegességek halmazában végül aztán elbizonytalanodik a néző is, aki arra kényszerül, hogy csak (az utolsó szó dőlt betűs) a szemén át próbálja befogadni azt, ami helyenként látványnak sem igazán érdekes." (Miklósi Péter: Mikszáth a színpadon. Hét, 1985. 1. 18.) A közönséget nem tántorították el a kritikák az előadás megtekintésétől. A Noszty fiú esete Tóth Marival is óriási közönségsikernek örvendett. Ennek ellenére csak 48-szor tekinthették meg a nézők. Ez volt eddig a Matesz legkisebb reprízszámú Mikszáth-produkciója. A zenekar finanszírozására azonban nincs a színháznak külön pénzügyi kerete. Igy az inszcenációt idő előtt le kellett venni a műsorról. A tapasztalatokat elég nyilvánvalóan megfogalmazták a kritikusok, nem szükséges újra összegezni őket. A bemutató óta vo|t már a színháznak egy Móricz- és egy Jókai-premierje. Most tehát egy újabb Mikszáth-adaptációnak kellene következnie majd . .. Megszívlelendő tanulság van bőven. Persze ezeket az elveket könnyebb összegezni, mint a mindennapi gyakorlati kollektív munka során megvalósítani. A színház minden esetre keresi a módját, hogy kortárs csehszlovákiai magyar írók (potenciális drámaíró jelöltek) készítsenek sajátos adaptációkat a klasszikus magyar prózairodalomból, köztük Mikszáth Kálmán műveiből is. Eddig tart a múlt, ez a jelen. A jövőt még — tervek formájában — magunkban hordozzuk. 79