Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

A szlovák nyelvű sajtóvisszhang felemás, de nagyjából dicsérő. A magyar nyelvű kritika is felemás, de az már inkább elmarasztaló. A szlovák kritikai anyag egy része a nagyobb gondolati elmélyülést hiányolja. Ennek ellenére elismerően szól a produkcióról. A Hlas Ludu kritikájának címe: Kvalitná, aie problematická inscenácia; azaz: Kiváló, de problematikus inszcenáció. A szerző (F-a) kiemeli, hogy a szereplők ugyanúgy örültek ennek a produkciónak, mint a közönség; a diákok számára viszont alighanem kevés lesz a mondanivalója. A rendezést minden túlzástól mentesnek ítéli meg. (1985. 1. 7.) A kassai Vecer (Este) с napilap Juraj Antalík tollából közöl recenziót az elragadtatás hangján 1985. 3. 11-i számában, a komáromi társulat kassai vendégszereplése alkalmával. Az írás címe: Moderné potíatie; azaz: Korszerű felfogás(ban). Az ejőadás ürügyén külön foglalkozik annak mély mondanivalójával és időszerűségével. Talán nem lesz haszontalan, ha a rendező szavait is idézzük a műsorfüzetből:,,(. . .) A regényt tehát most se kérje tőlünk számon a kedves néző. Annál inkább se, mivel annak lényegét egy nálunk igen nagy, talán a legnagyobb népszerűségnek örvendő formában, a zenés vígjáték formájában tolmácsoljuk. A vállalkozás így sem egészen reménytelen. Meggyőződésünk ugyanis, hogy ha megpróbáljuk a mesét komolyan venni, és az előadás folyamán hiteles szituációkat teremteni, egy-egy reális helyzetet továbbgondolni, — a zenés vígjátékból is születhet jó előadás. Lehet mondanivalója. Tervezett előadásunkban mégis inkább a szórakoztatásra helyezzük a hangsúlyt." S most lássuk a magyar nyelvű sajtóvisszhangot! Csiba Géza — a többi között — ezt írja Még egyszer a hozományvadászról с írásában, a Szabad Földműves 1985. január 19-i számában: „A mű az átdolgozás ellenére ízig-vérig „mikszáthi" maradt, megtartva minden eredeti báját, a mának szóló szellemi üzenetét. (. . .) Konrád József é. m. (félkövér betűkből szedve) jó érzékkel nyúlt a műhöz, közönségsikert csinált belőle. Az előadásnak volt humora, könnyedsége, eleganciája és komoly tartalma." Az Új Ifjúság kritikusa a formai elemek felől közelített a produkcióhoz: „. . . már maga a cím nagyszámú közönséggel kecsegteti a társulatot. Ám van ennek a közismertségnek fonákja is. A közönség nagy része, éppen mert ismeri a darab tartalmát, mondanivalóját, határozott elvárással ül be a nézőtérre. Vajon ezek után tud-e a színház többet, újat vagy mást adni a nézőnek, mint az olvasáskor kapott nagyon is szubjektív élményt? Tartalomban, mondanivalóban semmi esetre sem. (. . .) Tehát csak a forma marad a színház számára, ahol a rendező és a színészek megvalósíthatják elképzelésüket. Nyilván ezért is választotta a Matesz dramaturgiája a zenés változatot. Ezzel kívántak többletet adni, „megtoldani" a közismert darabot . . . (. . .) Szögezzük le azonnal: a Matesz prózai színház, ezért adottságai, lehetőségei zenés darabok bemutatására erősen korlátozva vannak. (. . .) Márpedig elvitathatatlan, hogy a közönség berkeiben (főleg a televízió hatása nyomán) hovatovább, egyre nagyobb közkedveltségnek örvend a zenés színház. Ez pedig tény, függetlenül attól, hogy valakinek tetszik-e vagy "sem. Ha tehát a színház közönséget kíván szerezni, márpedig ez létkérdése, kénytelen (természetesen a művelés és nevelés mellett) a közönség igényeit kielégíteni, s teszi ezt, természetesen, lehetőségeihez mérten. (. . .) Az előbbi zenés daraboknál különböző kísérleteknek lehettünk tanúi: gépzene, „egy szál" zongora és hasonlók. Az eredmény elég zavarosra sikerült. Most egy kvartettet állított be a rendező. Bár egy négytagú csoport távolról sem pótolhatja a színházi zenekart, ez a megoldás azonban már több lehetőséget nyújt a hangszerelés módozatainak kihasználására, a dinamikai árnyékoltságra, s élő zeneként állandó kontaktust tud tartani az énekesekkel. Mindez pozitívan hatott az előadásra. Nyilván ez lehet az egyik járható út a jövőben. (. . .) Kvocák József vendégkoreográfus nem állt feladata magaslatán. (. ..)... a táncbetétek zavaró elemként hatottak, stílusban megbontották az előadás koncepcióját. A rendező viszont tehetetlen volt ezzel a jelenséggel szemben." (Horváth Rezső: Mikszáht-mű.megzenésítve. Új Ifjúság, 1985.1.8.) 78