Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

tak átsiklani figuráik buktatóin. Ha viszont hús-vér emberekként éltek a színpadon, akkor még a légy zümmögését is hallani lehetett. Színházi emlékeim közt hirtelenében egyetlen hasonlót sem találok a Nagymegyeren tapasztalt robbanékony figyelem és spontán együttlélegzés élményéhez. Persze a nézőtéri „csoda" nem születhetett volna meg színpadi varázslat nélkül. Ez a varázslat pedig nem jöhetne létre az írott műtől függetlenül vagy az olyan rendezői ötletek nélkül, amelyek a fantáziadús játékosság öteleteivel teremtik meg a kapcsokat a színpad és a nézőtér között. Melichárek Jana dramatizációja feszesen szerkesztett, jól kidolgozott, hangsúlyos jellemekre épülő színpadi alkotás. Egy vidám játék, amelyben nem a csodatévő esernyő meséje, hanem a figurák gondolkodásmódja és cselekvésformája igaz. Konrád József (dőlt betűvel szedve) rendezése a mikszáthi alkotás mindmáig érvényes klasszikus értékeit aknázza ki. Erényeivel és gyöngéivel együtt fogadja el a darabot. Időt és teret enged az egyszer furfangos, másszor mulatságos dialógusoknak, a maguk örömén túl semmilyen komolyabb funkcióval nem bíró évődéseknek, azoknak a villanásnyi motívumoknak, amik annyira sajátossá teszik ennek a. szinte utolérhetetlenül népszerű regénynek színpadi hőseit. Konrád ezzel a felfogással ugyan régi jogaiba helyezi a játékteremtő színészt, egyben azonban önmagának is csapdát állít, mert a népes szereplőgárdából nem mindenki tud a rendező egyenrangú társszerzőjévé szegődni. Ez az oka annak, hogy többféle játékfelfogásnak s különböző stílusú színészi mozgástechnikának vagyunk szemtanúi; ami helyenként megzavarja, másutt pedig egyenesen megtöri a rendezői elképzelés egységét. (...)... az előadás egyik legjobb alakítása Varsányi Marié (dőlt betűvel szedve a név) Adamecné szerepében és Petrécs Anni (dőlt betűvel szedett a név) játéka Madame Crisbay figurájában. (. . ..) A nézőtéren gyakran tör föl hangos nevetés és sűrűn csattan fel a fergeteges taps is. Mindez jogos és természetes, sőt, kétségtelen, hogy a színház műsorpolitikájának egészében, Konrád József rendezői célkitűzéseiben és a színészek többségének pályafutásában értékes helyet foglal majd el ez a produkció. Ennek ellenére azonban hadd kockáztassak meg egy ellenvéleményt is. Ez a felújítás — szerintem — kevesebb annál, mint amire lehetőséget nyújtott. Jelenlegi formájában egy dalbetétekkel megtűzdelt vígjáték, holott ott rejlik benne a széles sodrású musical esélye is!" (Miklósi Péter: Az élő Mikszáth. Bemutató a Matesz komáromi (Komárno) együttesében. Hét, 1980. 6. 21.) Ez a bemutató, illetve a produkció ismét sok tanulsággal szolgált: 1) Elég nehéz megtalálni azt a sajátos — laza kötődésű — drámaszerkezetet és színpadi formát, amelyben a mikszáthi fordulatok, hangulatok, sajátos dialógusok és jellemek realizálhatók; 2) eléggé adekvátnak és hatásosnak bizonyul a keretjátékos előadásforma; 3) a hiperbolikus és az abszurd (színpadi) látásmód sem idegen Mikszáth szellemétől; 4) egy nem szűkkeblűén értelmezett realizmus keretében az epikus játékmodor is nagy mértékben elősegíti a sajátos mikszáthi stílusjegyek érvényre juttatását a színpadon; 5) a diákközönségnek szüksége van a kJasszikus magyar művek színpadi megjelenítésére; ez a diákközönség igényli leginkább a korszerű Mikszáth-feldolgozásokat; ennek a közönségrétegnek még nagy mértékben formálható, de deformálható is a színházkultúrája, illetve az ízlése; 6) a felnőtt közönség nem egy rétege ,,a felhőtlen szórakozás kedvéért" tekint meg egy-egy Mikszáth-előadást; 7) a Mikszáth-figurák olykor ripacskodásra „serkentik" a színészt (főként ha e tekintetben a közönségtől is „támogatást" kap), de avatott rendező vezetésével ősi „játékteremtő" jogát-kötelességét gyakorolhatja a színész egy-egy Mikszáth-mű inszcenálása alkalmával; 8) valóban meg kellene próbálni előadni Mikszáthot musical formájában is! 76