Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

Mihály. Rendező: Konrád József — aki a bemutató előtt tíz nappal kapta meg az érdemes művész címet. Ez volt a színház 187., a komáromi társulatnak pedig a 149. bemutatója. (Időközben — 1969-ben — ugyanis Kassán megalakult a Magyar Területi Színház második társulata, amely a Thália Színpad nevet kapta.) A két Mikszáth-bemutató között sajnálatosan sok év telt el: tizenhárom. Ez azonban hasznára vált a színrevitelnek. Bár A beszélő köntöst hitelt érdemlő forrás alapján írta Mikszáth, mégis fontosnak tartotta azonban megjegyezni: „bármennyire ragaszkodtam a krónika maradványaihoz, persze mégsem kívánom tekinteni az elbeszélést például történelmi epizódnak Kecskemét múltjából, mert a mese benne a fő: a történelmi események csak mint színek bukkannak fel mögötte. S e színeket önkényesen hoztam össze a kaftány szereplésének idejére; száz év előttről, vagy száz év utánról. Néhol a színeket hoztam a kaftányhoz, másutt a kaftányt vittem a színekhez. Csak mint a régi városi élet viszontagságos képe bír e történet beccsel, ha eleven és találó." A dramaturg így ír a színpadi adaptációról: „Hubay Miklós drámaíró Mikszáthnak ezt a pár soros megjegyzését vette figyelembe, amikor A beszélő köntös című elbeszélésből színpadi játékot írt. A Mikszáth-mese cselekményét is megváltoztatva —továbbfejlesztve — a történelmi kornak (a magyarországi török világnak) csak a „színeit", a ránk maradt, belénk ivódott hangulatát hagyta érintetlenül. (Ezt a célt szolgálják Vargha Balázs versei is.) Az átdolgozás folyamán a mű karaktere is megváltozott. Annak ellenére, hogy a zenés játékok szerzői általában nem törekednek különösebb gondolati mélységek felé, A beszélő köntös színpadi változata nagyon is huszadik század végi gondolatokat-gondokat taglal, illetve napjaink életérzését tükrözi, nevezetesen azt, hogy bizonyos külső kényszer hatására mennyire deformálódhat egy közösség tudata. E tekintetben a Magyar Területi Színház műhelyében még tovább formálódott a mondanivaló . . ." (Új Szó, 1979. 5. 11.) Ezek után nézzük meg az inszcenáció sajtóvisszhangját! Egy (szlovák nyelvű) kritika kivételével az elragadtatás hangján szólnak az előadás méltatói. Ez a bizonyos kritika felrója „a történelmi hűtlenséget", továbbá felsorolja azokat az epizódokat, amelyekben a színpadi feldolgozás eltér az eredeti műtől és végül a szerzőhöz méltatlannak tartja ezt a fajta feldolgozást és színpadi megjelenítést. (F-a; H las Ludu, 1979. 5. 26.; Dramaturgicky omyl komámanského divadla. Mikszáthova novele bez jeho ducha.) (Az írás szerzője Ladislav Fiala, írása a pozsonyi Hlas Ludu-ban, azaz a Nép Hangjá-ban jelent meg a következő címmel: A komáromi színház dramaturgiai tévedése. Mikszáth novellája Mikszáth szelleme nélkül.) A magyar nyelvű sajtóvisszhang érzékeltetésére, illetve illusztrálására három lapból idézünk. Szilvássy József a többi között így ír a Nő 1979. június 15-i számában „Megérdemelt vastaps. A beszélő köntös nagy sikere a Magyar Területi Színházban" cím alatt: „Komáromban (Komárno) a bemutató után hosszú perceken át zúgott a vastaps. (. . .) Akadtak pedig tamáskodók is, akik sehogy sem értették, miért kell az ismert Mikszáth-elbeszélésből készült színdarabot bemutatni. Az élvezetes előadás a Magyar Területi Színház vezetőit és dramaturgját igazolta. Ha elemezzük az előadást, akkor egyhamar rájövünk, hogy nem a véletlennek, hanem nagyon átgondolt, tudatos dramaturgiai és művészi munkának a gyümölcse ez a rendkívül pozitív fogadtatás. (. . .) Kmeczkó Mihály dramaturg és Konrád József rendező nem könnyű, de járható és eredménnyel kecsegtető utat választott. A mi —groteszk, tragikomikus — szemléletünk szerint bontották ki a cselekményt, s az egykori hősöket mai tulajdonságokkal, gondolkodásmóddal is felruházták. Igy a történet groteszk hangvételű, történelmű, számos vonatkozásban pedig egyértelmű lett: egyszerre szólt a török időkről és napjainkról. Nem kell vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy a játékban sok olyan etikai, magatartásbeli problémát fedezzünk fel, amelyek ma is időszerűek. (...) a Színészek közül leginkább Boráros Imre találta föl magát, ő alkalmazkodott 71