Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Széles Klára: Mikszáth Kálmán és a múlt századi novellisztika

Falun áll ez a ház, elszigetelten. A cselekménytelen cselekménynek is kerete: a történet ide beköltözésükkel kezdődik és innen eltávozásukkal ér véget. Ennek a háznak kietlenségét csak a nádas oldja fel. Oldja, vagy fokozza? Ujabbfajta megtestesült paradoxon. Már az első bekezdés leírásánál raffinait fokozatossággal jelenik meg. A falusi úriházat „elvadult kert" övezi, majd „hosszú kőkerítés" és „mohaszagú, reves filagória" következik. Mindegyik a bezártságot, az élettől elhagyatottságot, elhanyagoltságot idézi; egyben, áttételesen az elmúlást, halált (elvadult, mohaszagú, reves). Ebből a filagóriából lehet látni (:kilátni, távlatot remélni) — a nádast. Ez a nádas bizonyos balsejtelmességet hordoz, de lényegében vonzó tulajdonságokkal rendelkezik. Mindig „zizegett", „szeles éjszakákon . . . hangosan loccsant", s főként „nappal csodálatos rejtelmeiből legtarkább madarak szálltak az égnek". Ezek a hangok, ez a szüntelen foglalkoztató „zene", az élet, az eleven tenyészet üzenete. A rejtelmek „csodálatosak", s mintegy betetőzésül: „madarak száll"-nak föl belőle az „égnek": Magának a végtelennek, a korlátlan szabadságnak legelemibb, ősi szimbólumait láthatjuk. Ehhez a főszereplő képzete (s a novellaalkotó íróé) egyetlen jelzőt illeszt: „/e^tarkábbak" ezek a madarak, a novellazáró szuperlatívuszok előzeteseként. Adott helyzetben a hiányzó színeket hivatottak pótolni. Kárpótlását keresi a sóvár fantázia a tódításban. Hiszen az ismeretlen világ idevetődő küldöttei ezek a madarak, legalább szemével követheti őket az elvágyódó. Vagyis: távol áll a világ egésze, gazdagsága, színessége, mégis, a képzelet — s fő támpontja, a nádas — segítségével jelt ad magáról. A távoli világ elérhetetlen rejtelmeinek eklatáns képviselői a „legtarkább" madarak. Arról tanúskodnak, hogy nem itt ér véget a világ; a világ mégsem ér véget. S ez, a végtelenséget, szabadságot — és a képzelet szabadulását — jelképező nádas, a novella folyamán magának a halálnak lesz könyörtelen színhelye. A gyér történet két hangsúlyos mozzanata testesíti meg ezt (egyben intő példaként!). Haláluk módja is jelentés-hordozó. E két élőlény a kisfiú két barátja, egyben reménye, lehetősége arra, hogy résztvegyen valamiben, hogy kapcsolatot építsen ki élő társakkal. Még akkor is, ha ezek a társak nem valóban hozzáillő barátokat jelentenek, hanem inkább csak ezek pótlását. Ilyen barát, játszótárs-pótlék Johanna, egyik dajkája, aki meséket mond neki; majd egy Asztal nevű kiskutya. Mindketten Í nádasba-vesznek. Johanna öngyilkosként gyalogol a nádasba. Szerelmi bánat űzi. Halála hang súlyozottan „rettenetesés ostoba". ,,. . . gyalogszerrel ment be a nádasba, mindig mélyebbre, mindig mélyebbre, míg végr« süllyedni kezdett, és csupán keserves bömbölése hallatszott ki egy ideig." Az író egy mondattal hosszabbítja meg, s terjeszti ki társadalmi súlyúvá ennek az egyedi halál nak a jelentését: „. . . Csak a parasztok tudnak ilyen rettenetesen és ostobán meghalni." Hiszen: önkéntes halál ez? Önálló döntés, az egyén választása? Vagy inkább a választhatósá megszűnése visz a halálhoz? Az egyetlen kovácsmester-vőlegényre szűkült lehetőség a korlátc zott tudatban nullára redukálja mindazt, ami ezen kívül van. Johanna „keserves bömbölése" a öntudatlanság, a későn tettére-ocsúdás hangja. Egyetlen határozat, egyetlen „tett", amely éppé élete, önmaga ellenére tesz. Életmozzanat, amely az élet megszüntetésére irányul. A kiskutya pusztulásakor megismétlődik ez a hang, egyben tovább értelmezve: „. . . Jól emlékszem, éppen olyan furcsa hangon bömbölt, mint Johanna, mélyen, esc dáfkozva, ..." Ez a bömbölés, ez a halál, mintegy azonos síkra helyezi a dajkát és a kutyát, embert és állató A mély, csodálkozó bömbölés, a létezés emberi vagy állati minőségének különbsége előtt elementáris feljajdulás. Összekapcsolja a kisfiú két „barátját" az a fontos mozzanat is, hogy novella középpontját képező „árnyéktánc"-nak a dajkától hallott mesék az alapjai, a kiskut\ pedig a történetek továbbadásának egyetlen alanya. De a történetek, a képzelet színes kibont 61