Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Áttekintő, összegző gondolatai eligazításul szolgálhatnak kötetünkhöz is: „A Mikszáth kutatás egy alapvető ellentmondással rendelkezik — hangsúlyozta kiindulópontként Kerényi Ferenc. Van egy 35 évesnél idősebb monográfia, Király István könyve, amely minden részeredménye és tudománytörténeti érdeme (Mikszáthot a „nagyrealizmus" értékrendjébe átmentő igyekezete) dacára sem felel meg, mert már nem felelhet meg annak a képnek, amely a nagy palóc íróról műveinek következetesen előrehaladó kritikai kiadása nyomán bontakozik elénk. Ebben a helyzetben megnövekedett jelentősége van a részproblémák, új megközelítési szempontok felvetésének. Ezek közül néhányra — a további kutatás segítésének céljával — hadd utaljak vissza most is. Izgalmas problémavázlatot kaptunk a 19. század második felének magyar irodalmáról. Mikszáth maximái kapcsán eszünkbe jutott a magyar liberalizmus metamorfózisa, amelynek még az 1860-as évek elején olyan, elsőgenerációs mesterei alkottak, mint Eötvös, Kemény vagy Madách. Ezzel összefüggésben is jelentősnek tartom a tragikum kérdéskörének felvetését. Az értékőrző liberalizmus térvesztése, eszméinek kilúgozódása, nagy generációjának természet szabta búcsúja nyomán óhatatlanul megváltozott a tragikum-felfogás. A fogalom egyébként ülésszakunk során többféle értelemben szerepelt; hallottuk konkrét élettények szokott minősítésére éppúgy, mint a szimbólum alkotásának egyik lehetséges tudati elemeként és természetesen esztétikai-művészetfilozófiái fogalomként. Fontos és egymással máris összefüggésbe hozható adalékokat kaptunk a küzdés-eszme vállalásától és az Istennel perelő titán ábrázolásától „A nagy Pán halott" gondolatán át Csáth Géza világáig. Az sem véletlen, hogy a gyermek mint irodalmi-művészeti toposz több előadásnak is szellemi középpontjába került. Manapság divatos ez a korszak, a „boldog békeidők" nosztalgiája fűződik hozzá. A történettudomány és egyre inkább az irodalomtudomány is rámutat a másik oldalra: az Európával együtt lélegzésről való lemondásra, a magyar kisvilágok tehetséget roppantó, kényszerpályára küldő szerepére. És ebben az esetben már nem a Kossuth Lajos arcképe mellé, a lakás falára tett Ferenc József-olajnyomat a kor jelképe, és már nem annyira az értékek állandósága, mint inkább elkopásuk, hivatkozási alappá üresedésük rokonítja Mikszáth korát a miénkkel." 4