Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Fried István: Élet és irodalom a „Fanni hagyományai”-ban

ollyankor mikor tudtuk, hogy soká nem lehetünk együtt, ollyan búsongva ültünk, olyan szent volt minden pertzentés ... kedves lélekzetével megszentelt... Gyakorta fel-tészem magamban, hogy hozzá szaladok, s mindenre a mi szent kénszeríteni, az Isten nevében kérni fogom, hogy ne tegye meg azt a rettenetes lépést... szent nékem ez a nap ... Kármán már a történet indítására szolgáló és a hangütés, hangulatkeltés funkciójával közbeiktatott előszóban T—ai-val leíratja: Fanni hátramaradt írásai szent hagyományokként voltak nála letéve. S a följegyzésekben, a ,,hagyományok"-ban ilyen kifejezésekre bukkanunk, mint őrző angyal, angyali ifjak, az elkárhoztak kénkövei, mennyei vidámság, nem is szólva arról, hogy Fanni néha hirtelen imádkozni, fohászkodni kezd: „Ó atyám ott fenn! köszönöm néked ezeket a szenvedéseket" ... A mezők Fanni hajnali zarándokságainak színhelyei, majd Fanni boldog szerelme napjaiban is fohászkodik. Haldokolva pedig majdnem szó szerint idézi a Bibliát: A keserű pohár még ki nincs ürítve ... Nem! ne múljon az el éntőlem! legyen meg a te akaratod! (Máté 26/42.: ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod) Lehullott testem, mint a megszedett szőlőtő. Közel van a lemetszés ideje. Legyen meg a te akaratod (János evang. 15/2.: Minden szőlővesszőt, mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz ...) Tanúi vagyunk annak, hogyan veszti el vallásos tartalmát a bibliai szó, és hogyan lesz egy nem vallási rajongásnak, egy túlfeszített érzelmi állapotnak kifejezésévé, hogyan szekularizálódik. „Az érzés érezni akarja magát ..." — írja a német érzékenység irodalmáról Gerhard Kaiser (i. m. 34.). Érezni és éreztetni, tegyük hozzá, ehhez keresi eszközeit. A másokhoz szólás alkalma lesz ezért a levél, a napló, az önéletrajz. S egyben az író számára a távolságtartásé is. Kármán saját ifjúkoráról úgy szól, mint túlfeszített gondolkodásmódja korszakáról. Ezellen indult hadba értekezésével — és a Fanni hagyományaival, amelyben egyszerre érzékeltette az egykori, leküzdött gondolkodásmódot és a kibontakozás lehetőségeit: az irodalmi formát. A nemzet csinosodásában éles szavakkal bírálta a rajongást, az egyedülvalóság állapotát: „A magános, félre való élet, az elzárkózás, elzár a gondolkozástól is — írta Kármán —. Az a kis darab föld, amelyen lakik a mezei ember, az ő egész horizontja. Nem tudja, mi történik faluján kívül ..." (Ne feledjük, Fanni sem tudta, míg Báró L.-né fel nem világosította!) A folytatás még kevésbé kíméletes, a balítéletekről szól meg a tudatlanságról, s ebben a képzelődés is bűnös. ,,A képzelődés, mely akkor ragadja az uralkodást leginkább magához, midőn az értelmet számkivetette, csúfjaivá és játékaivá teszi az ily nyomorultakat". S ami a leginkább vétkesnek találtatik: „Eltikkad az öngondolkozás ereje nálok. Nem merik felemelni magokat —és gondolkozni." S talán még Wieland emlegetése is beletartozik ebbe a gondolatmenetbe. A Fanni hagyományai mindenesetre példázatszerűen foglalja össze azt is, amit A nemzet csinosodása vádjai tartalmaznak. Az író a magyar élet és a magyar irodalom alapvető kérdéseire reagál. Olyaténképpen, hogy bemutatja: Wieland gráciái nem lelhetnek otthonra ezen a tájon, s az eltikkadó öngondolkodás hősies erőfeszítéssel védené önmagát, de erre szinte más lehetősége nem nyílik, mint a rejtjeles, a napló-és levélformában rögzített közlés. Mintegy üzenet a palackban. Az élet (az otthon, a gondolkodni és érezni merők otthona) számára nincsen hely. Ezért lép át az irodalomba, mely rábukkan a lehetőségekre, hogy eljusson a címzetthez. Illúzió ez is, amelyet az Uránie és Kármán sorsa példáz. Kármán sokat és hevesen élt: nem évei számát, hanem tevékenységének jellegét tekintve. Volt sikeres hősszerelmes, szalonok kedvelt hőse, szépreményű literátor, becsült színházi szakember, a „merész képek, az eleven költés" 78