Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Kovács Sándor Iván: Rimay Velencében avagy egy rímtoposz diadalmenete – és bukása(?)

saival. De ne siessünk a következtetésekkel, közelítsünk e versekhez előbb a Szó szerinti értelem és köznapi jelentés szintjén. íme a kulcsversszak sorai még egyszer, szavanként értelmezve. ,,Mert az te szerelmed engem úgy környülvett mint pézsmát ó szelence." — Ebből a pézsma és a szelence kívánhat magyarázatot. Mindkettő jól ismert a kor magyar nyelvében és hétköznapjaiban. Radvánszky Béla szerint a XVI—XVII. századi Magyarországon ,,Az erős illatok között közkedveltségnek örvendett a pézsma, melyet puskapalack formára készített, zománcozott arany és ezüst pézsmatartókban vagy pedig úgynevezett pézsmaszagolókban tartogattak."

20 Radványszky példatára — jóllehet pézsmaszelencét nem említ — a legkülönfélébb pézsmás dolgokat sorolja fel; úgymint pézsmagomb, pézsmás kesztyű, pézsmakorsó, pézsmalánc, pézsmaszem, pézsmás aranylánc, pézsmás gyűrű, pézsmás korsó. Hogy mi fán termett pl. a pézsmás aranylánc, megmondják a szómutató nyomán maguk a leltárak: „Aranylánc, pézsmával rakott, osztriga formán való korsók vannak benne"

f#

Harmadik nyakravaló pézsmás, aranyba foglalt Nr 16 pézsmakorsó van benne."

21 Az aranyláncokon tehát — ha jól értem —apró díszként (és persze állandó illatforrásként) pici pézsmatartók függtek. A szelence ,theca, cistella, pixis' értelméről már szóltunk. Érdekes, hogy a Radvánszky kiadta leltárakban nem fordul elő sűrűn. A Thurzó-kincstár jegyzékében az ,,ezüstmívek" között találunk egy sávosan aranyozott és egy aranyozatlan „ezüstszelencét".

22 ,/KZ én szívem kivel szintén úgy hevült el, mint tűz miatt kemence. " — Kétségtelen, hogy itt a legközönségesebb kemencéről van szó. Igenám, csakhogy ismerünk több Kemence nevű magyar falut, kisközséget is, mindenekelőtt a Felvidéken.

23 Az itt honos Rimay megfordulhatott akármelyik Kemencén, mindenekelőtt az Alsósztregovához legközelebbi Hont megyein, amelyet Fényes Elek ily élénk, romantikus színekkel jellemez: „népes magyar falu, egy meredek hegy tövében, Ipolysághoz 1 mfd. 1131 kath. lak. Kath. paroch. templom. Vendégfogadó. Több urasági épületek, boltok és malmok. A megyei gyűlések ezelőtt itt tartattak, de leégvén a vármegyeház teteje, annak falai most romokul pusztultak; s az Aeropagus helyén baglyak tanyáznak, — földszint pedig néhány őrült gyógyíttatik. Rétje kevés; legelője a hegyeken bőséggel; vörös bora, gyümölcse, dinnyéje, dohánya és gabonája sok; rengeteg makkos erdejében őzet, szarvast táplál."

24 A kemencéi meredek hegyfokról azonban még a fénykort jelentő XIX. század közepén sem lehetett ellátni Velencéig, nemhogy két-háromszáz évvel korábban. Velence ,,kath. paroch. templomai", „vendégfogadói", „areopagusa", s borral, gyümölccsel, dohánnyal megrakott piacai bizony ezerszerte fényesebbek voltak. Éppen ezt az ég és föld különbséget fejezi ki a régi magyar mondás: „Kemence, Velence" vagy: „Noha Kemence s Velence". Az előbbit Faludi Ferenc jegyezte fel,

25 az utóbbival Bethlen Miklós teszi szemléletessé Öné/etírás-ának azt a helyét, ahol fényűző építkezéseire emlékszik vissza: „csatornás fedele és azon feljül deszkás egész folyosója vagy altánja (...) orsós olaszfákkal elkészült vala. De azt az Isten mind elbontá, elvévé. Igaz vagy, Uram Isten! mert talán mind én, mind a feleségem felfuvalkodtunk volt véle és (noha Kemence s Velence) úgy szólottunk szívünkben mint Nabukonodozor, Dán. 4:27",

26 Csefkó Gyula pontos értelmezését hívom segítségül a magyarázathoz: „Dániel próféta könyvének hivatkozott helyén Nabukodonozor babiloni királyról van szó. Ez nagy hódító volt, a zsidókat ő hurcolta a babiloni fogságba. Szerencsés hódításaiból és ezen alapult hatalmából fakadó felfuvalkodása miatt, mint — ha ugyan szabad a kicsiny dolgokat a nagyokhoz, a jelentéktelen Kemence községet Velencéhez, a dogék hatalmas és csodás városához, a tenger 39