Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)
Kristó Nagy István: Irodalom, irodalomtörténet és kritika a Magyar Rádióban
meglévő olvasóit igazítja el. Amikor elismerem e tartózkodás indokolt voltát, mégis fölvetem, nem kellene-e többet tenni a még kevesek számára érthető, de rég meghonosodott új költői-írói nyelv fokozottabb megismertetése érdekében, pl. verselemzésekkel. Kitűnő verselemzéseket kapunk időnként a Gondolat-ban, de igencsak klasszikus értékeket tekintve. Alkalomadtán egy-egy vadonatúj, sőt talán ,,vad" vers elemzése, ismétléses bemutatása is elképzelhető. Ugyanezt meg lehetne csinálni egy-egy rövid kísérleti-prózai alkotással, pl. Esterházy valamelyik műve jól kiválasztott, jellemző részletével. Jól tudom, nem lehet ajtóstul rontani a házba, ez a ház azonban mégis megérdemli, hogy benne többen érezzék otthon magukat... Ha a Televízióban már polgárjogot nyert példának okáért a nonfiguratív festészet (így november 9-én Jackson Pollock) értékelő bemutatása, miért ne kerülhetne sor az irodalmi megfelelők megmagyarázására. A regisztrálásból — íme — apródonként áttértünk a kritikára, sőt, óhajokra-elvárásokra is. Ugyanezt kellene most megcselekednünk a televíziós műsorral kapcsolatban. Ott azonban az irodalom és irodalmi ismeretterjesztés helyzete máig is bizonytalan. A hajdani Nyitott könyv helyét voltaképpen még semmi el nem foglalta, a Stúdió keddi adásai kissé szenzáció-kergetőek és (Isten bocsássa meg nékem ezt a véleményt) van bennük valami nyegleség. Ahelyett, hogy művelődéspolitikánk, így könyvkiadásunk törekvéseit értő ismertetéssel és bírálattal támogatnák, a ,,különös"-re vesznek irányt. így például ki tudja számontartani, hány alkalommal csináltak propagandát több-kevésbe idétlen magán-könyvkiadásoknak, a meglévő közönségigények kiadásbeli kiszolgálásának. És sajnos, egyelőre a tévé műsorpolitikája általában e közönségigények kiszolgálását végzi, ahelyett, hogy lassan magasabb igényeket teremtene. Pedig alkalmas lenne erre akár egy-egy sorozat értelmezése, belső bírálata is. De a 13. adásig kellett eljutnunk, hogy a Rádióújságból megtudjuk, ki az a Jókai kortárs, brazil klasszikus GuimareasV^kinek regényéből a végnélküli Rabszolgasors készült. Különben efféle sorozatokkal a legjava irodalmat is le lehet szállítani a ponyva színvonalára, erre volt példa a legnagyobb amerikai író: Faulkner műveiből összetákolt Hosszú forró nyár sorozata. Amelynek ürügyén legalább felhívták volna a figyelmet Faulkner műveire, hiszen közöttük jó pár mindenki által élvezhető, mégis remekmű rangú mű van a Szentély-tő\ a Zsiványok-'ig. De hogy — mégpedig tiszta szívvel —jót is mondjunk: hadd köszönjük meg a Televíziónak Mnouchkine zseniális Molière sorozatát — bár több ilyet láthatnánk! Általánosságban azonban nem árt hangsúlyoznunk: rádióban-televízióban minden szórakoztató adásnak kellene valamiféle értelmező-ismeretterjesztő-kritikai hátterének lennie. Hogy a tévében mégsem reménytelen a dolog, azt Bárányi Ferenc, Behyna Károly és mások próbálkozásai bizonyítják — ezek azonban még csak kísérletek, hogy mi lesz belőlük, azt majd az idő mérlege mutatja meg. (Könyvek a kamera előtt.) Mind a rádió mind a televízió irodalmi, ismeretterjesztő kritikai műsorainak van még egy fontos pozitívumuk: az, hogy múltra-jelenre tekintve egyaránt irodalmunk egészét juttatják szóhoz. Irodalmi életünkben mind nagyobb teret kapnak a különféle ízlésbeli, különböző korosztályoknak megfelelő, táji és egyéb csoportosulások. Ez azonban a legcsekélyebb mértékben sem nyilvánul meg az említett műsorokban. Nincs népi vagy urbánus elfogultság sem, csak a színvonal számít. És e tekintetben figyelemreméltó, hogy a színvonal megkövetelése sem jelenti a második-harmadik vonalhoz tartozó alkotók mellőzését. A vidéken élő írók, irodalomtörténészek pedig inkább képviselve vannak, mint bármely más fórumon, nem is szólva a vidéki stúdiók saját lehetőségeiről, amely a kábeltelevízó terjedésével tovább fejlődik majd. A vidéki színészek, előadóművészek is szóhoz jutnak és — állíthatjuk — sokszor több beleérzéssel, értéssel és szívvel közvetítik azokat az alkotásokat, amelyeket megszólaltatnak. Engedtessék meg, hogy mint nemcsak irodalmár, hanem a Hazafias Népfront kulturális ügyeinek egyik munkása, a rádió és televízió irodalomközvetítő tevékenységének e népfrontos vonásait különös örömmel vegyem s vétessem észre.
