Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Salamon István: Irodalmi ismeretközlés a Magyar Rádióban (1925–45)

S ha tovább lapozunk a Nyugatban az adott időben, még siralmasabb képet mutat a magyar költő megbecsültsége a magyar rádióban: amikor tehát a magyar cigány, a magyar katonakarmester, a magyar énekes, hazai s külföldi gramofonlemezgyárak négyszázszor, háromszázszor, kétszázszor jutottak szóhoz a legnagyobbrészt másfél-kétórás időre a mikrofon előtt (s kuriózumként hadd jegyezzük ide, a citerakör tizenegyszer), hányszor szerepe/t vájjon a magyar költő ugyanott? Az 1931-es év első öt hónapjának kiadott műsora szerint: kb. 4 óra jutott ez idő alatt a magyar költőknek. Nem sok. Egy magyar költő van, akinek emlékét 1931 első öt hónapjában hangversennyel ünnepelte a rádió: SzabóIcska Mihály." Azt hiszem, ezek a számok, illetve megállapítások magukért beszélnek. A „tiszta" irodalmi termék őre számára pusztába kiáltott szó maradt Laczkó Gézának a Balatoni írókongresszuson 1932 nyarán közzétett felhívása a rádióhoz; ez a tehetséges fiatal írók műveinek bemutatását követelte. Az 1930-as évekre fokozatosan tért hódító rádió — közhelyes megfogalmazással — „nagyhatalommá" válik, többé nem technikai csoda, hanem a mindennapi élet velejárója, sőt még ennél is több: meghitt barát. Mint Karinthy Frigyes írja: „Hétnegyedkor Kosztolányi Dezső barátommal folytatok egyoldalú beszélgetést — én átöltözöm, oda teszem magam mellé a kerek fejet, s miközben mosakodom, mintha ott állna, közvetlenül mellettem: hangosan kiabálja fülembe pesti előadását az édes anyanyelvről." „Meditáció — Ülj a rádió elé, s forgasd lassan a tárcsát, a hangok tolonganak minden kis vonal között, milliméterek milliméterein, és minduntalan fölhangzik a fütty — a csúnyahangú rigó füttye, aki a Rádióban lakik. Új fütty és új hang — óh ezek az eltévedt Hangok a térben, melyeket alig megtaláltunk, már újra elveszítünk, mint egy emléket, — ezek az elszabadult hangok, kik kiszállva messze színházaik kupolái alól, mint elsuhant lelkek, különös halhatatlanságukban valami térbeli örökkévalóságban repülnek némán, csak egy-egy pillanatra csöngve bele itt-ott egy önfeledt fülbe, mint egy régholt költő éneke!" Babits Mihály Rádió с költeményéből idéztem. Külön előadás vehetné számba azokat a szépirodalmi alkotásokat, melyeknek ihletője a rádió volt. Elég talán Babitson kívül Szabó Lőrinc, Dutka Ákos, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Török Sándor művét megemlíteni. S nem hagyhatom ki a felsorolásból Németh Lászlót sem, aki — bár nem szépirodalmi alkotásokkal, de — több tanulmányban, cikkben is foglalkozott a rádióval. Németh László az irodalmi osztály élén (1934-35.) 1934. november 1-jén személyi változások történtek a Rádióban. Az MTI vállalatok igazgatósága dr. Friedrich Jánost, a Rádió igazgatóját, addigi munkakörét meghagyva, az MTI kereskedelmi igazgatójává nevezte ki. A drámai művek elbírálását és mikrofonra előkészítését vitéz Somogyváry Gyula igazgatóra bízta. A tudományos és irodalmi előadások irányítójává osztályvezetői címmel Németh Lászlót nevezte ki, aki 1934 nyarától irodalmi tanácsadóként már a Rádióban működött. Hogyan került Németh László a Rádióhoz? Ő maga így ír erről : ,A Magyar Rádió megtisztelő meghívásáig a rádióval, mondhatni, semmi kapcsolatom sem volt. Még csak nem is rádióztam, mert elfoglaltságom miatt erre időm nem volt. A rádióval úgy jutottam kapcsolatba, hogy a Magyarországban megjelent Sznobok és parasztok c. tanulmányomat elolvasta vitéz levéld i Kozma Miklós ... s azóta nem lehet bírni vele, meg van dühödve, hogy teremtsék elő azt a Németh Lászlót." 103