Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)
Fried István: Élet és irodalom a „Fanni hagyományai”-ban
Kármán azonban nem értékeli túl a nyelv kifejezőerejét. Szókincse, itt idézett és nem említett fordulatai (mint például az érzékenység jelentésváltozatai, az érzés, a magánosság leírásai, megnevezései, például a majd Berzsenyinél oly megragadó állapotrajzzá váló: egyedülvalóság) jelzik egyfelől, hogy az édes melankólia, az enthusiasmus, a magánosság mint élmény nyelvi érzékeltetése lebegő, alakuló költői beszédben realizálhatók, másfelől viszont visszautalnak a pietizmusra mint ennek a magánosság-élménynek, belsőséges érzelmi kielégülésnek forrására. A pietizmus, amely kezdetben csupán az egyén vallásosságának és hitének adott formát és megnyilatkozási teret, viszonylag hamar lett az irodalom táplálójává. Egyszerre fejezte ki az egyén belső gazdagságát, hogy tudniillik az egyén egyedül, közbenjáró nélkül is meglelheti az utat Istenhez, az üdvözüléshez, ugyanakkor a magánosság a szűk térbe szorítottságnak is jelzése: az abszolutizmusnak, különösen a felvilágosodott abszolutizmusnak az egész egyénre volt szüksége, a teljes emberre, mint az államgépezet egy csavarjára. Mit sem kezdhetett a képességeit érvényesíteni akaró egyénnel. A használni akarás, a belső gazdagság megosztása másokkal és a lehetőségek ezúttal is konfliktusba kerülnek („Miért botorkálunk mi mindég a Lehetőség s Valóság között? — kérdezik a Bácsmegyeyben.). Ilyen módon az egyén érezheti a magánosság önmagát gazdagító voltát, de minthogy ez a magánosság egyben bezártság is, kitörni készül. Annak felismerése, hogy az ember ,,az emberért teremtett" (Johann Georg Zimmermann: A magános életről. Pozsony-Komárom, 1791. 11.), egyben a magánosságra ítélt egyént megoldhatatlan feladat elé állítja, hiszen még önmagát sem ismeri (vö.: Hervey Siralmai és elmélkedései. Ford.: Pétzeli József, Pozsony, 1790.: Itt minden meg háborítás nélkül társalkodhatom szívemmel, s meg tanulhatom magam ismerni.). Az ember tehát önmagának is titok, s ezt a titkot akarja föltárni azzal, hogy figyeli önmagát, a természetet, a világot, és levélben, naplóban följegyzi megfigyelése eredményeit. Ez az önmagát is figyelő, önreflexióban megnyilvánuló magatartás vezethet a magánosságból való kitörési kísérlethez (mely érzelmes regényeinkben kudarccal végződik), de vezethet a mértéktelen rajongáshoz is (amelynek a magyar felvilágosodás kedvenc írója, Wieland oly remek paródiáját adta). Shaftesbury egyként hangsúlyozta az enthusiasmus mértéktelen áradozásának káros voltát, valamint a képzelet erejét, de azt is, hogy az ember társas lény, Young Éjszakáiban is olvashatta a jámbor olvasó:,, Mitsoda nagy titok az ember magának" — s azt, hogy ,,A magánosságban a képzelt pusztaságok között minden kalauz nélkül ide s tova tévelyeg a gondolat". S a Kármán által is tanulmányozott Zimmermann sem tagadta a magános élet előnyeit, miközben a társas életet is emlegette. Mindezek így, egymással feleselve találhatók meg az érzékeny irodalomban, amelybe sokfelől áramlottak az írói energiák. A társadalmi jellegű elégedetlenség mellett (pl. a Wertherben) ott leljük a vallásban immár nyugalmat és vigaszt nem lelő, de a vallási-bibliai terminológiát még mindig használó gondolkodó-írók törekvéseit: a felszabaduló vallási erők érzelmi jellegű energiákká átalakulását (Vö.: Gerhard Kaiser: Aufklärung, Empfindsamkeit, Sturm und Drang, München 1976. 33—34.). Az intim közlésekben tárul föl az egyén belső gazdagsága, út- és ott hon keresése. A szókincs részben adott: a pietizmustól örökölt. Ám a pietizmusnak az egyéni üdvözülésre irányzott terminológiája, jórészt a Bibliából merített szókészlete lassan-lassan.elveszti vallási vonatkozásait, és csak a szó külső alakja és nem a fogalom tartalma utal eredetére. Amikor Kármán (Fanni szájába adva) azt panaszolja, hogy „Szűk, néma, bágyadt a nyelv, amidőn gazdag és teljes érzéseket kell neki magyarázni", akkor talán a hagyományos fogalomkészlet szűkösségét is érzékelteti. Mint lelkész fia jól ismerhette azt a világot, amelytől visszavonhatatlanul elszakadt. Ám ismerte annak az általánosan elterjedt kifejezéskincsnek lehetőségeit is, amellyel helyzeteket lehetett leírni úgy, hogy megkönnyítette az olvasói befogadást. Már a Bácsmegyeyben feltűnhetett, hogy immár nem vallási köntösben kerülnek elő a hit tartományába tartozó kifejezések: 77
