Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Ács Pál: A Balassi-imitáció elmélete és gyakorlata Rimay János műveiben

Rimay János eruditus emberhez illően igen értett ahhoz, hogyan kell a pártfogók bizalmát megnyerni; keresni kedvüket, megtalálni a számukra a legkedvesebben csengő szavakat. Mielőtt munkához látott, gondosan elolvasott mindent, amit barátaitól és patrónusaitól fellelhetett, mégpedig elejétől végéig, precíz jegyzeteket készítve, s csak ekkor kezdett neki episztolái megírásának. „Szilárd és figyelmes ítéletű olvasó" volt, nem pedig ,,ide-oda röpködő".

8 Justus Lipsiusból is alaposan fölkészült, mielőtt megírta volna méltán híres levelét. Erről nemcsak barátja, Révay Péter episztolájából

9 értesülhetünk, de magunk is meggyőződhetünk, ha figyelembe vesszük a Rimay-levél valóban megnyerő alaposságát és a várható hatás kiszámított felkeltését. Épp az episztola végére helyezi Tacitus-idézetét, melynek Lipsius, a római történetíró kiadója és rajongója bizonyosan örülhetett, ha eljutott hozzá az írás.

10 Az Agricola talán egyik legszebb részének szószerinti említése ez: „Ilii nec anima nee corpore tuti, sublatoetiam loquendi audiendique commertio, taciti suspirant, qui et memóriám quoque ipsam perdidissent, si tarn ipsorum in potestate esset oblivisci quam tacere". (,,ltt az emberek sem lélekben, sem testben nincsenek biztonságban, még a beszéd és hallgatás közlekedéséből is kizárván némán sóhajtoznak, és még annak az emlékét is elvesztették, hogy hatalmukban van-e felejteni és hallgatni".)

11 Hasonlóképpen e levélzáráshoz, mely a híres tudós hiúságát volt hivatva legyezgetni, a jószándék elnyerésének vágya s a mondandónak a címzett ízléséhez való igazodása hatja át Rimay valamennyi Balassi Bálintról szóló ajánlását, episztoláját és előszavát. Köztudomású, hogy Rimayt körükbe fogadták azok a bárók és mágnások, akik Lipsius politikai műveinek szeretetében, s általában a magyarországi arisztokrácia politikai szerepének, méltóságának emelésében egyesültek, a akiket Rimay „Pallastól származó nagyságos és nemes urak"-nak nevez.

12 Természetesen föltételezhető, hogy a tudományokért lelkesedő mágnások emez akadémiája az államtudományi témák mellett a poézist is pártfogolta, nincs azonban arról tudomásunk, hogy az anyanyelvű költészet letéteményesének, Balassi Bálintnak világi és más énekei iránt a költő életében bárminemű érdeklődést tanúsítottak volna. Szokoli Miklósnak inkább holmi szőlők miatt támadt dolga Balassival;

13 s érdekes módon a kétségkívül ízléssel s némi olasz műveltséggel is bíró Káthay Mihály

14 is inkább Balassi testvéréről, Ferencről emlékezik meg Rimay Epicédiumához írt kísérő E/éfir/ajában.

ls Eckhardt Sándornak Balassi Bálint kortársairól írott tanulmányából tudjuk,

16 hogy az 1594-es hadi események során kerültek közelebbi ismeretségbe a Balassi fivérek, elsősorban Ferenc, azzal a fintai Darholcz Kristóffal, aki később a két testvér hősi haláláról megemlékező latin gyászvers-gyűjteményt saját költségén és előszavával kiadta.

17 Ő korábban nem szerepel Pallas követőinek névsorában, ám a latin Epitaphiumok olvastán a buzgó Rimay nemcsak hogy neki ajánlja saját Epidéciumát, de nyilván humanista túlzással élve azt ígéri főúri pártfogójának, hogy „téged mint vezérüket fognak követni azok is, akiket becsülünk, s akiknek szeretnénk, ha kedvesek lennénk magunk is és műveink is"

18

, vagyis a Pallas-akadémia tagjai, Istvánffy Miklós, Forgách Mihály, Révay Péter, Káthay Mihály és Szokoli Miklós. Nos, erről a megelőlegezett princepsi funkcióról többé nem hallunk, amiként arról sem, hogy Balassi Bálintot Pallas magyar származékai akadémiájuk tiszteletbeli princepsévé avatták volna akár holta után. Istvánffy lakonikus megjegyzése „egy lelkes ifjúnak, Balassi Bálintnak" a haláláról, „aki Mársot és Pallast egyaránt művelte",

19 talán csak a lelkes utókorban kelt mély reminiszcenciákat. Rimay figyelmét aligha kerülték el Balassi kései versének azok a sorai, amelyben Cupidóval vitatkozik: „immár uram is más, Pallas és vitéz Mars",

20 mondja, s Rimay szempontjából talán nem is volt fontos, hogy a költemény végén mégis a „világbíró" Cupido kerül ki győztesen Pallas és Mars ellen a költő szívéért vívott harcából. Mindenesetre nem elég fölfigyelni Rimay apológiájának, ajánlásának és előszavának védelmező, megszépítő szándékára, hanem látnunk kell, hogy ez a szándék éppen a Pallas-akadémia politikai aspirációival esik egybe. 17