Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Németh József: Irodalomtörténeti kutatások Zala megyében

Németh József IRODALOMTÖRTÉNETI KUTATÁSOK ZALA MEGYÉBEN I. Hazánk délnyugati csücskében, az utóbbi hét évtizedben háromszor is újra rajzolt megyehatárok közt nem virágozhatott nagyobb hatósugarú művelődési központ: főúri udvar, püspöki székhely, hosszabb időn át jelentős szerepet betöltő kolostor, fény árasztó skóla. A megfelelő feltételek hiányában nem alakulhattak ki vonzó, virágzó városok sem. Igaz, hogy itt írták a Tihanyi Alapítólevelet, a XVI. században a megye főispánja kapott királyi dorgáló iratot a lendvai nyomda termékeiért, majd 19 éven át Zrínyi Miklós volt e harcoktól szabdalt országrész közjogi vezetője. De jeles nyelvemlékünk földrajzi neveit ma már Veszprém megye földabroszán olvashatjuk, Zrínyi hajdani várát, a lendvai nyomda helyét csak útlevéllel kereshetjük fel. Talán nemcsak jelkép, hanem máig is élő örökség: a zalaegerszegi megyei könyvtár és munkahelyem, a megyei múzeum alatt a hajdan volt egerszegi végvár maradványai rejtőznek. Kár lenne tagadnunk: ma is a szellem végvidékén élünk. Bízom benne, hogy az itt élt végvári katonáktól nemcsak a rongyosságot és a fizetetlenséget, hanem az elszántságot is örököltük. II. • A magyar kulturális életben a korábbi évtizedekben megszokott volt, hogy tehetséges tanítók és tanárok jelentős tudományos műveket alkottak. Elég Péterffy Jenő, a fiatal Pais Dezső, a Göcsejről író Gönczi Ferenc, Szerb Antal, Vajthó László nevét említenünk. Az utóbbi 30—40 évben erre már ritkábban találunk példát. A felkészült, tudós ambíciójú tanárok egy részét elszívta a felsőoktatás, a kutatóintézeti munka, az iskolákra meg számtalan új feladat hárult. Sokszorosára nőtt adminisztráció, értekezletek özöne, a folyamatos ígéretek ellenére is mindig változó tantervek, megemészhetetlen követelmények hervasztják már régtől a tudós ambíciókat. Még mindig magasabb a kötelező óraszám, mint fél százada, emellett a pedagógushiány, a könyvre, a jobb ruhára, kényelmesebb lakásra elégtelen fizetés is elkerülhetetlenné tette a túlórát. Érthető, hogy a tanárok tudományos tevékenysége is megcsappant. Mindez együttjárt a kutatás túlzott centralizációjával. Minden számottevő akadémiai intézetünk a fővárosban működik, még a magyar néprajzra is Buda egyik palotájából nyílik a legszebb kilátás. Képzésünk körülményeivel, felkészültségünkkel, nyelvtudásunkkal sem dicsekedhetünk. Nem elegendő a magunk mentségére, de nem is feledhető, hogy már megőszült az az első tanárnemzedék, melynek univerzitásba!! élményei a tágas, jól felszerelt piarista gimnáziumból szegényes, zsúfolt egyetemmé kopott dunaparti épülethez kötődnek. A magyar irodalomtudományi kutatások másik vezető műhelye, az Intézet pedig a hajdani tudós tanárképzős Eötvösről elnevezett, sugárzását vesztett kollégiumát szorította még szűkebb helyre. Igaz, közben vidéken is könyvtárak, múzeumok alakultak, de szellemi erejüket a művészeti, régészeti, néprajzi, természettudományi, történeti kutatások, a kiállításrendezés, előadások közt kell megosztaniok. Érthető, hogy a múzeumok még csak néhány helyen tudtak meg146