Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Szabó Ferenc: Az irodalmi hagyományápolás helyzete és lehetőségei Békés megyében

A hagyományok tartalmi értékelésével, értelmezésével összefüggő, több évtizedes tudati fejlődés egészen madárröptű megyei áttekintése során nem szóltunk még néhány további — lényegileg az egész országra kiható —tényezőről, amelyek az irodalmi tradíciók fogadtatására, megbecsülésére nálunk sem voltak előnyösek. Ide tartozik az irodalomoktatás hatóerejének mifelénk is nyilvánvaló gyengülése, az önálló tanáregyéniségek magára maradása, illetve mind nagyobb hiánya, a felnövekvő generációk sekélyesebb (s a klasszikus irodalmat különösen mellőző) olvasottsága, mindezek nyomán az iskolában tanult és az életben alkalmazott értékrend közötti, mélyülő szakadék — végeredményben az irodalom befogadó közegének elvékonyodása. Külön súlyosbítja a Békés megyei helyzetképet az a tény, hogy a tehetségesebb f iata- < lok igen jelentős része mostanában elvándorol, felsőfokú tanulmányai után nem tér vissza értelmiségi munkakörbe a szülőmegyébe, vagy csak átmenetileg tér vissza. A kontraszelekció tehát közvetve vagy közvetlenül már az általános iskolában illetve a szülői házban kezdődik. ' Mindez — különösen a legmozgékonyabb, a hagyományátvétel és továbbadás szempontjából legfontosabb korosztályok esetében — nem a jó értelmű helyhezkötöttséget, az otthonvalóság érzetét erősíti, hanem éppen az elvándorlásra ösztönöz. Áttételesen ebből eredhet, s nemegyszer fakad is, a ,,testközelben" lévő helyi irodalmi hagyományok iránti közömbösség, azok lenézése, másfelől az ismeretek hézagossága vagy teljes hiánya. Az elmondottakkal azt próbáltuk érzékeltetni, hogy a Békés megyében folyó irodalmi hagyományápolásnak a kedvezően formálódó közéleti háttér birtokában a megye ,.hátrányos helyzetéből" fakadó külön akadályokkal kell megküzdenie, ügy tűnik, ennek a fenntartásával, általában a közművelődés, s nem utolsó helyen a közgyűjteményi munka „fegyvereivel" történő megvívásához nagyobbrészt megvannak az intézményi igen szolid, a kiadványok tekintetében az átlagosnál jobb, a szakemberek vonatkozásában pedig a nagyon szerény lehetőségeink. Ennek jegyében kívánom röviden felvázolni jelenünket és jövőnket. Elnézést kérek, ha mondanivalóm elsősorban a helyi hagyományokkal összefüggő kérdéseket érinti, annak jelzésével, hogy gyakran nem lehet elválasztani egymástól a „helyi" és az „országos" tradíciókat, mert azok szorosan összeolvadnak. Érdeklődést kiváltó, érzelmi-tartalmi megtermékenyítő erejük és az irodalomtörténet értékrendje szerinti rangjuk sem mindig párhuzamos; időnként meg is változhat, akár a kutatási eredmények, akár a tudományon kívüli mozzanatok következtében. Csak jelzésszerűen érzékeltethetjük ez alkalommal, hogy Békés megyében és a környező tájra is kitekintve kikre gondolhatunk a hagyományok első vonalának kijelölésekor. A gyulai végvár XVI. századi történetéhez kapcsolódó históriás énekek után az újraéledés századából, a XVIII. századból Wallaszky Pál és Tessedik Sámuel, a reformkor és a szabadságharc időszakának nagy alkotói közül Petőfi és baráti, illetve kortársi körének Békés megyében is működő tagjai (Vajda Péter, Pálffy Albert, Eötvös József, Sárosi Gyula, Orlai-Petrics Soma), majd Táncsics Mihály, Greguss Ágost, Ballagi Mór, a kiemelkedő műfordítók közül Székács József és Győry Vilmos nevét említhetjük. A századfordulón Justh Zsigmond, Csizmadia Sándor, utóbb Gyóni Géza érdemel említést, hasonlóképpen Ady szeghalmi kapcsolatai. Országos figyelemre érdemes a gyomai Kner-család és a békéscsabai Tevan Andor irodalmi kiadói és szervező szerepe évtizedeken át. József Attila megyénkbeli tartózkodásai, Móricz és Németh László több irányú kapcsolatai mellett a népi írók és szociográfusok legerősebben Békés megyéhez kötődő élvonalbeli tagjai (Darvas József, Féja Géza, Sinka István, Szabó Pál) jelentenek nem lokális jelentőségű, igaz, távolról sem egyívású vagy azonos vonalat követő csoportot. A hozzájuk csatlakozó „második vonal" értékben szintén maradandót alkotó tagjainak száma további nyolc-tíz. A ma élőket nem említve csak a nemrég eltávozott Ladányi Mihály nevét idézem, az irodalomtörténészek közül pedig Belia Györgyét és Béládi Miklósét. 142