Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Kristó Nagy István: Irodalom, irodalomtörténet és kritika a Magyar Rádióban

I Kristó Nagy István IRODALOM, IRODALOMTÖRTÉNET ÉS KRITIKA A MAGYAR RÁDIÓBAN Azon kevesek közé tartozom, akik immár hatvan éve rendszeresen hallgatnak rádiót s azon még kevesebbek közé, akik már fél évszázaddal ezelőtt televíziós adást láthattak. Ez nem érdem, csak tény — s az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy rádiózásom — mint sokaké — igencsak afféle tevékenység mögötti háttér-hallgatás, elsősorban a jó zenéé (nem pedig a rádiónkból ma is állandóan áradó alantas szórakoztató muzsikáé), beismerve azt is, hogy épp a jó zenéhez sokszor méltatlan az oda nem figyelés. Azt is be kell vallanom, hogy máig sem vagyok rendszeres tévé-néző: amit a televízió nyújt, túlságosan lassú információ számomra. Ám ugyanaz érvényes a rádióban elhangzó, igen értékes szövegekre, amelyekről szólnom adatik — ezeket is gyorsabban el lehetne olvasni, mégsem mellőzhetők, mert a rádió irodalmi jellegű adása kulturális életünk fontos tényezője. És az már hosszú étvizedek óta. Annakidején hallhattam Németh László: 100 könyv sorozatát, önképzőköri kezdeményezését (amit rádiónk épp most elevenít fel), Szerb Antal előadását a barokkról (máig megvannak jegyzeteim), Babits borzongató hangját, mellyel a Balázsolás-x szólaltatta meg, s hadd ne soroljam a megannyi feledhetetlen élményt, amelyet nagy írókkal való későbbi személyes megismerkedés sem halványított el. De hiszen ilyen személyes élmények azok, amelyek leginkább hatnak ránk, a mai hallgatókra, tévé nézőkre is, és mindkét tömegkommunikációs eszköz bőven részeltet bennünket az alkotók múltbelinél sokkal gyakoribb személyes elénk állításával, a televízió saját valójukban, a rádió pedig hangjuk megidézésével. Ezek az akár kortársi, akár immár dokumentummá lett, archív anyagokban való megjelenítések páratlanul közvetlen kapcsolatot létesítenek múlt és jelen alkotóival s néha bepárásodó szemmel láthatjuk viszont azt, akinek testi valója rég elporladott, Lukács Györgyöt éppúgy mint Illyés Gyulát, s lemezről is újból hallgathatjuk Babitsot, Szabó Lőrincet, Zelk Zoltánt, Nagy Lászlót. A rádió él ezekkel a lehetőségekkel s ez az irodalmi ismeretterjesztés új, eddig nem létezett személyességet sugárzó eszköze. De ezzel túlságosan is előreszaladtam, már ami tárgyam szisztematikus feldolgozását illeti. Rendszeres feldolgozás azonban a megadott kereteken belül szinte lehetetlen, óhatatlanul felsorakoznak egy hallgató szubjektív észrevételei, de hiszen minden hallgató szubjektum; a kérdés az, hogy a bőséges anyag megítélése mennyire történ(het)ik értékeléssel, kritikai feldolgozással. Nos, a hallgatók, nézők nagy többségétől aligha kívánhatunk kritikai megítélést, ám ez a — divatos szóval — „médiák" felelősségére mutat rá, viszont épp e tekintetben a rádió irodalmi tevékenységének egészére aligha lehet panaszunk. Megállapíthatjuk, hogy a rádió irodalmi főosztálya alighanem a legfontosabb hazai kulturális műhely; nyilván nem annyira jövőbe néző s új műveket világra segítő, mint egy-két kiadónk, de épp a közvetítésben, népszerűsítésben egészen a máig páratlan szolgálatot tesz kulturális életünknek. Mennyiségénél fogva is nagy jelentőségű az irodalmi alkotások közvetlen élményt nyújtó felolvasása, a rádiójátékok rendelése és megszólaltatása, klasszikusok és mai szerzők drámai vagy akár prózai müveinek rádióra való átdolgozása (minél hívebben az eredetihez, minél kevesebb változtatással, mégis számolva az auditív hatással, tehát olvasás helyett hallgatásra szánva):ez a rádió egyik lehetősége, ide értve a versmondást, az elbeszéléseket, sőt regények folytatásos felolvasását. Itt tehát közvetlenül a művel ismerkedik a hallgató. Ennek felel meg a televízió kevéske versmondása, a tévéjátékká való átdolgozás és az irodalmi alkotásokból készült filmek, netán filmsorozatok sugárzása, amely — ezt a könyvtárak és a könyvterjesztés számtalanszor visszaigazolták — mindig kedvet csinál az olvasáshoz is. Ezért most különös érdeklődéssel várjuk az első Németh László film (az Iszony) rendezőjének Hintsch Györgynek többrészes Égető Eszter sorozatát. 113