Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Buza János: A szpáhi-birtokosok és a majorsági gazdálkodás

azt a kisszelezsényiek szavai tanúsítják: „... 130 napot szolgáltának csak ez egy esztendőben."

29 Ha ez utóbbi a falu valamennyi lakosára vonatkozott, s nem az egész falu éves robotnapjainak az összege, akkor mint harmadhetes müvelés már valóban súlyosnak minősül. A kételyt csökkentendő kell megemlíteni, hogy ezzel összecseng a Borsod megyei bogácsiak vallomása: „... esztendőnek harmadát az török urunknak szolgáljuk."

30 Ismereteink jelen szintjén az idézett példa nyújtja a szpáhi к által követelt robot maximumát. Néhány esetben mód nyílik arra, hogy összehasonlítsuk a községekre nehezedő robotés a pénzteher nagyságát. A nyárádiak szpáhia ,,Az elébbeni adajokat egy holnapig való fűhordással verte fel, az mely fűhordást magok kénye szerént 20 magyar forintért magukra nem vennének."

31 Summájuk 16 forint volt évente, ez esetben a szénahordás címén követelt robot becsült értéke 25 százalékkal meghaladta a pénzteherét. Általánosításra azonban nem alkalmas az idézett példa, mert a lád-besnyőiek szekérrel és gyalogszerbeli szolgalatjuk ..." értékét 20 magyar forintra becsülték, ezzel szemben az 1630-tól birtokos török uruk ,,... az falunak adaját úgy felverte, hogy mostan immár másfélszáz magyar forintot adóznak ,.."

32 más szóval a munkajáradék becsértéke nem érte el a pénzbeli teher 1/8-át! Tekintettel arra, hogy a kiragadott példákat pro és contra lehetne felvonultatni, nézzük meg megyei szinten a robotra kötelezett falvak számát. Ismeretes, hogy 1629-ben a Zala megyei hódolt falvak és mezővárosok lakossága készpénzt fizetett, illetve természetbenieket adott, de nem robotolt török urainak,

33 a Győr megyeiek közül csupán Táp lakosaival szántatott folyamatosan, illetve műveltette bérelt szőlejét a szpáhijuk,

34 1648-ban pedig a gyirmótiakkal szántatott 15 napig a török földesúr.

3S Bars megye három járásának 79 községe közül 5 vallott arról, hogy ekét kért a szpáhi, valamint szántásra, esetleg aratásra kötelezte őket, az utóbbit a nagy-lóthiak említették.

36 Lekér lakói viszont nem adták meg ,,a ... szántani kért ekét Esztergámban ..." s végül „... az szántásért 20 szapu árpában ..." sommáltak meg szpáhijukkal, hasonló megegyezés született az atyja örökébe lépő „Memhet iszpája" és a mikolaiak között: ,,... ekét kér, és ha nem adhatunk, azért is hol negyven szapu zabot s hol mit vészen rajtunk." Addig amíg a török számára rendelt szántómüvelés inkább részleges, semmint kontinuus volta a Bars megyei települések jó 6 százalékát érintette, a gyalogmunka már az összeírtak 40,5 százalékára terjedt ki. Munkanemek szerint ez utóbbit ritkán részletezték, valószínű azonban, hogy nem csak mezei munkára szorította őket a szpáhi, hanem különböző ház körüli, valamint jószágőrzési teendőket hárított rájuk, a mohiak szerint ,,... continue gyalogot kell lovainál tartaniok."

37 Ezzel egyezik a nagyszecseiek vallomása: „Egy embernek kell mindenkor lovainál lenni odabenn házánál."

38 A fentebb említett szőlőmunkák a szántás-vetéshez hasonlóan szintén csak néhány falu népét sújtották, közülük is csupán kettő volt köteles ,,minden munkáját" megadni, a többiekre elsősorban a szőlők kapálása hárult.

39 A kaszálási kötelezettséget hét település lakosai említették meg,

40 valószínű azonban, hogy az időnként szekerezéssel egybekötött gyalogmunkáról valló falvak lakosainak specifikálatlan munkajáradéka nem kis mértékben kaszálásból, illetve széna- és fahordásból állt. Az 1641. évi borsodi tanúvallatás 4 járás 121 helységére terjedt ki, s bár a szántóművelési kötelezettségre fentebb bőven hoztam példát, hangsúlyozni szeretném, hogy a török részre rendelt szántás és gabonatermesztés 13 települést érintett,

41 azaz az összesnek nem egészen 11 százalékát nyomorította. Még csekélyebb a szőlőmunkára kötelezettek száma; Bolyk, Edelény, Jakfalva, Sajóiván és Vadna

42 vallomást tevői szóltak a szőlőmívelésről, részesedésük 4 százalék. A „történetiség és a fejlődésbeni vizsgálat" szempontjait véve figyelembe Pest megye 1668. évi tanúvallatására kell fordítani tekintetünket. Az ismert, de ez alkalommal megkérdőjelezett, megállapítás szerint Pest megye 93 településéből közel 30 százalék válaszolt igennel 13