Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

zi egy Bécsbe tett 1698-i jelentés, mely Magyarország tökéletes romlásáról („total Ruiri") ad számot

68 Ott, ahol közvetlenül fenyegető veszedelem elől nemcsak átmenetileg vette magát bizftonságosabb helyre a lakosság, hanem tartósan elfutott a hadak útjából vagy a beszállásolás elölt a környezetet gondozó, alakító emberkéz hiányában a táj is elváltozott, az őstermészet nyomult előre a mezőgazdasági kultúra rovására. Szándóföldet, kertet, szőlőt gyom vert föl, bozót lepett el, dombvidéken az egykor irtás útján visszaszorított erdő lendült ellentámadásba. Mohácsról Lippa felé haladtában sem iható vízre, sem eleven fára nem lelt az előnyomuló keresztény sere$ sa földet oly sűrűn és magasra burjánzott fű, gaz, kóró borította, hogy azon keresztül előbb a lovasságnak kellett utat törni, hogy a gyalogság is átjuthasson rajta. Abaúj és Sáros megyében $ lakatlanná vált falvak egész sorának szántóföldjein magas tüskebokrok terpeszkedtek széjjel. , Süttő lakói öt esztendei megfeszített munkával sem tudták a tövises bozóttól megszabadítani rétjüket, szántóföldjükön meg gyalogfenyő ütött tanyát. A Zala megyei Szemenye megritkult lakói „az faluhoz közel s jóra való földeit csak átajjábul szántották s vetették, az távul valókat peniglen el hatták pusztulni, és olly erdő fogta, hogy házra való boronát faragálnak rajta". Az Alföldön viszont hírmondó is alig maradt az egykori erdőkből. Kecskemét határában még számottevő tölgy- és nyirfaerdő díszlett az 1680-as évekig, ám csakhamar végső pusztulásra jutott á beszállásolt német katonák mértéktelen tűzifa-követelései nyomán. A Nagykunságot 1698-ban úgy jellemezték, hogy „régtől fogvást való kietlen puszta". Békés megyét már a visszaszoruló kurucok annyira elhagyottan találták, hogy ott az éhhalál küszöbére jutottak. Homokvidéken az erdő eltűnése futóhomok szabaddá válását segítette elő. Másfelől a vizek elhatalmasodásában nyilvánult meg a kultúrtáj leromlása. Hiányzott minden gondoskodás a folyók medrének rendibentartásáról, eliszaposodásának gátlásáról, s mivel a sok kanyarulat miatt amúgy is lassú volt a víz lefolyása, sűrűn és huzamosan öntötte el az ár a partok széles szegélyét. Számos esetben a lakosság sem bánta az ártér s a belvizek terjeszkedését, még ha szűkebbre szorította is termői földjét, mert vízjárta részek mögött oltalomra lelt dúlók-fosztók, öldöklők elől. De amint az erdők, úgy a vizek magukra hagyásán és hanyagságon kívül sokszor tudatos ártó beavatkozás iè hozzájárult, hogy a táj kivetkőzzék emberi törődést tükröző állapotából. Erődítésen, palánkok építésén kívül a tűzrevalót követelő katonaság is sok fát fogyasztott, másfelől meg a vizek eltér«peszkedését segítette elő, hogy erősségeknek vizek gyűrűjével ellenállást növelő körülvétele> egyes térségek mesterséges elmocsarasítása a hadakozás megszokott módszerei közé tartozott^ A faállomány eltűnésének ellentételeként különösen az Alföldön borítottak jelentős területeké«, különféle állóvizek, mocsarak, turjányok, laposok, erek, morotvák; az időnként vízjárta részek csak legeltetésre és kaszálásra adtak lehetőséget, szándóföld és lakóhely az átmentés szintre szőjrult.

69 Különösen a kevés természetadta védelmet nyújtó sík? és dombvidék, hol a magyarság leginkább érezte otthon magát, sínylette meg a 17. század utolsó pusztító évtizedeit; elnéptelef nedése, településhálózatának erős megritkulása, a táj deformálódása hosszú időre szóló bizonytságul szolgált erről. S még hátra volt a következő évszázad első több mint tíz évének ugyancsak * nem csekély pusztulást hozó ideje. Az 1710-es esztendők itt járó utazója alig hihette, hogy ugyan-azon a tájon találja magát, melyet tizennyolc évtizeddel előbb s az akkori híradást meg-megist metélve úgy írtak le mint bőség, gazdagság párját ritkító hazáját. 1717. elején Savoyai Eugéty » aki nem csekély helyszíni tapasztalatokkal rendelkezett errefelé, le akarta beszélni a Törökőrt szagba tartó angol követet, hogy Bécsből tengelyen folytassa útját, mondván: a magyarországi házak nem nyújtanak oltalmat a tél viszontagságai eilen, különben is Budától Eszékig egyetlen! házat sem fognak találni. Mégis útra kelve, amint a követ felesége leírta, már Neszmélyen túl nagyobbrészt pusztán, lakatlanul, megművelés nélkül találták a szép síkvidéket a török háborúk