Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

Az uralkodó a válaszokat kereken visszautasította, az értekezletet föloszlatta, s décerne ber 24-én kiadott rendeletében kitartott a 4 millió követelése mellett, de a városokra kivetett 250 000 forinton felül maradó összeg sajátos harmadolásával, nem 2:1, hanem 14:1 (93,33:6,6} %-os) arányban osztva meg azt a köznép és a birtokosok között, míg ugyanis az utóbbiakat mái csak 250 000 forint terhelte, a parasztságra nem kevesebb mint 3 500 000 maradt (az egésznek 6,25 illetőleg 87,5 %-a). Rendeletéhez Lipót kísérő szöveget csatolt, hogy tudtára adja az egyei törvényhatóságoknak: mit tartalmazott a Bécsbe hívottak által neki benyújtott emlékirat, s ho*gyan ítéli meg ő azt. Kijelentette az uralkodó: lehetetlen megmenteni az országot a végveszélytől, ha a nemezeiből kivész hozzá az akarat, a királyban pedig nincs meg hozzá a hatalom. Ahelyett hogy á kormánnyal együtt fáradozott volna az ország vezető rétege a közjó előmozdításán, ennek rováisara elharapózott körében a magánhaszon utáni vadászás, egyiknek sóvárgó vágya a másiknak vesztére, az egymás közti visszavonás, mit Isten büntetésül mért az országra. A mindnyájuk net vében követelt szabadságot a hatalmasok csakis a maguk javára igyekeztek kihasználni, igazságot és rendet lábbal tiportak, az adó kivetésének, felosztásának és behajtásának jogát önkényesen bitorolták, hogy az összes teher a végínségre jutott köznépre s a már alig-alig lélegző kis neme* sekre nehezedjék. Az értekezleten összegyűltek hódolatának hangoztatása és szolgálatkészségük emlegetése csak arra szolgált, hogy elterelje a figyelmet arról a szándékukról, hogy a közterheket ők ne, hanem mások viseljék. Ám kiviláglott sok szemfényvesztő beszédük s az álnok szőrszálhasogatás mögül is, melyekkel a törvény őreinek tüntetvén föl magukat, az értekezlet egész idejét elfecsérelték, az a törekvésük, hogy a hatalmasok a kisebbekre, kivált a köznépre hárítsák az adózást, egyúttal majdnem vakmerőn követelve az addigi adószedők eltávolítását. Azon vol* tak tehát, hogy az elnyomottak megsegítésére iránvuló királyi szándékot kijátsszák, a szenvedések kútfejének a kormányt tüntessék föl, inkább azt akarva, hogy az ország bajai még fokozódjanak. Nem az ellenség hatalma juttatta Magyarország nagy részét végveszélybe, s terjesztette hódítását Ausztria és Morvaország széléig az egész kereszténység nagy fájdalmára és csúfságára. Hanem a szabadsággal és a kiváltságokkal a közjó rovására való visszaélés, amivel a szegények elnyomása járt együtt; azután a nagyok közti viszálykodás; és a katonáskodásnak a fölkelésre alapozott, rossz, késedelmes megszervezése. Ezzel szemben mit óhajt megvalósítani a király? Sokszor kinyilatkoztatta, hogy csakis a közjót kívánja előmozdítani. A tanácskozás összehívásával különösen a szegény köznépen akart segíteni, nem a földesúri terheken való könnyítéssel, amint egyesek fölvetették, nem is arra építve, hogy egyes birtokosok segítettek jobbágyaikon — azért, hogy ilyen címen kivonják a közterhek alól magukat. Hanem mert ezreknek tanúsága szerint az adónak a hatalmasok által önkényesen tett kivetése következtében jutott szomorú állapotra a parasztság és a kisnemesség, a közterhek méltányos felosztását kívánta elérni; az igazság ugyanis azt kívánja a királytól, hogy ne hagyja elnyomni a terhek alatt nyögő szegénységet. A haza védelme valamennyi lakosának kötelessége, ennek terheit mindenkinek viselni kell, s úgy lesznek azok tűrhetőbbek, ha felosztják, még pedig helyesen, köztük; így tartható fenn a népben az erő. A nemességet a törvény annak fejében mentette föl az adózás alól, hogy a honvédelem egész terhét rá hárította, s az már a fölkeléssel költségeket vállalt magára. A hadviselésnek ilyen módjához nem lehetett visszatérni, a nemesség igen helyesen föl van mentve a katonáskodás alól, s ennek helyébe az adó lépett, mert a hadakozás folytatásához fegyver és zsoldos: pénz kell. Még az maradt hátra, hogy az adó felosztása populus és plebs között helyesen, méltányosan történjék, tekintettel a köznép nyomorúságára és a városok elszegényedésére. Az utóbbiakra 250 000 forint kivetését a nádor és társai arányosnak találták; ennyit a nemesség is elviselhet, annál is inkább, mert más országokban több esik a rendekre. A fennmaradó 3 500 000 forint a köznépre marad, felosztva az előző69