Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

rült húsz esztendőre fegyverszünetet kötni Franciaországgal, ami egyelőre hátvédet biztosított a császárnak a török elleni előnyomulásban. Ennek során Érsekújvár után 1686-ban Buda is keresztény kézre jutott, alapjaiban rendítve meg az oszmán hatalmat Magyarországon. Thököly és a bujdosók mind szűkebb térre szorultak össze, s az utóbbiak kivált fejedelmük török fogságra vetése után (amit aztán török részről már elkésve próbáltak helyrehozni), mind nagyobb számban pártoltak el tőle, hogy a labancok oldalán kivegyék részüket a felszabadító háborúból. Ezek után a bécsi udvarban az a nézet kerekedett fölül, hogy Magyarországon eljött az ideje az erőket kézben tartó új rend megteremtésének. Ismét megindult a birtokok elkobzása, hogy aztán adományképp idegeneknek s kipróbált hűségű labancoknak is jusson belőlük, a naoacquisitából kisajtolható jövedelmek pedig a bécsi Udvari Kamarától függő új kamarai igazgatás rendelkezése alá kerültek. Mégsem mehetett feledésbe, mennyi gondot okoztak Thököly és a bujdosók a bécsi udvarnak, küzdelmüket még különben sem lehetett lezártnak mondani. A fölkelők mindig II. András király aranybullája 31. cikkének ellenállási záradékára hivatkoztak mint mozgalmuk törvényes alapjára; ezt kellett tehát az útból eltávolítani, hogy az ellenállás maradványait törvénytelenné lehessen bélyegezni, s a jövőben hasonló fölkeléseknek elejét venni. Nem kerülhette el Lipót tanácsosainak figyelmét az sem, hogy Magyarország elvileg választó királyság, ami nem csupán trónutódlás esetén okozhat zavarokat, hanem az uralkodó szuverén hatalmának, az abszolutizmus kiteljesedésének is korlátja, holott az újonnan megszerzett részeken az ő teljhatalmából történő új berendezkedéshez, melyet azután a megmaradt királyi Magyarországra is ki lehet terjeszteni, szükséges, hogy az ország épp úgy függjön az uralkodótól, mint az örökös tartományok, köztük Csehország, mely formailag ugyancsak királyság, de öröklődőén. Bármennyire követésre csábított is a cseh példa, Bécs még sem Thököly, sem a török felett nem ülhetett teljes diadalt, másrészt a törvényes ellenállási záradékot jogérvényesen és a köztudatban meggyökerező módon rendeleti úton nem, csupán új törvényt alkotva lehetett eltörölni, ehhez pedig a karok és rendek önként vagy nyomás alatt országgyűlésen kinyilvánított beleegyezésére volt szükség, s ott adódott egyúttal alkalom annak becikkelyezésére is, hogy a királyi trón a Habsburg-ház fiágán öröklődik. Bécsben határozatba ment tehát az országgyűlés összehívása 1687-ben (amit egyébként az 1681-i törvény már a következő évre előírt). El lehetett várni, hogy ott a rendek köszönetet mondanak az ország nagy részének felszabadításáért, s ez megkönnyíti majd az uralkodótól kívánt új törvények elfogadását. Mégsem látszott indokolatlannak, a célnak előbb a királyhoz hű magyar főembereket megnyerni, hogy ők aztán az országgyűlés két tábláján egyengessék királyválasztás helyett a Habsburg-ház örökös királysága s az ellenállási záradék eltörlése törvénybe iktatásának, valamint József trónörökös királlyá koronázásának útját. Valójában ez a szándék rejlett az Esterházy nádornak szóló megbízás mögött, mely forma szerint az ország igazgatásának újjászervezéséről kívánt tőle előterjesztést megbízható főrangúakkal tartott tanácskozás alapján. A nádor maga is szükségesnek látta, hogy a meglévő felfordulásban valami rend jöjjön létre. Az ország gazdasági állapotáról és szükségleteiről azonban nem tudott sokat mondani „lnformatio"-ja. A birtokos úr egyéni érdekéhez fűződő szempontjai is szóhoz jutottak, amikor kijelentette: az elnéptelenedett vidékek betelepítése az Udvari Kamarától függő kamarai igazgatásnak sohasem fog sikerülni; régi tulajdonosaiknak kellene az ottani birtokokat visszajuttatni, ők aztán rajta lennének, hogy a gazdálkodás újjáépüljön, s ez az uralkodónak is hasznot hajtana. De a bécsi kormány részéről nem is azon volt a hangsúly, hogy Esterházy javaslataira építsenek, hanem hogy ő, aki hűségéről többek között a Thökölynek behódolt birtokosok várának német őrség kezére juttatásával s tulajdonosaik elfogásának javaslásával (amit maga Lipót sem valósított meg) tett tanúságot, s akiről jól tudták, hogy ilyen s további érdemei jutalmául a birodalmi hercegi rangra áhítozik (amit meg is kapott