Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

nyugati megyékben birtokos nemesség többsége hagyományos módon nem szállt nyíltanszembe a bécsi udvar törekvéseivel, nem kis részben gazdasági okokból, féltve a Habsburg-hatalom által könnyebben elérhető birtokait, sőt az udvar iránt tanúsított hűsége révén azok gyarapításában reménykedve; a függetlenségi mozgalmaknak viszont, ugyancsak hagyományokra is támaszkodva* rendszerint a Bécstől távolabb fekvő keleti-északkeleti tájnak: Erdélynek és szomszédságának nagybirtokai voltak a bölcsője. A meghasonlás másik összetevője:a katolikusoknak a protestánsokkal s részben a görögkeletiekkel való szembenállása, a „cuius regio, ilHus religio" elvét érvényesítő földesúri kegyúri jog érvényesítésével összefüggésben, szintén kapcsolódott a nemesi birtokláshoz, s a katolikus egyház annak következtében, hogy a bécsi kormány hathatós segítségévej tevékenykedett az ellenreformáció terjesztésén, ugyancsak nagyobb mértékben ért el eredményeiket Alsó-, mint Felső-Magyarországon. A Habsburg-önkényuralommal szemben panaszokra esel

lîlenjavaslatokra szorítkozás s a protestánsok visszaszorítása egyfelől, az ország alkotmányának visszaállításáért s a vallásgyakorlat szabadságáért kibontakozó nyílt küzdelem másfelől így mindf két oldalon nagyrészt egybefonódott egymással. S hogy a politikai állásfoglalás mellett egyre naigyobb jelentőségre jutott a vallási kérdés, akkor válik érthetővé, ha tudomásul vesszük, hogy é hit s a hozzá való ragaszkodás meghatározó szerepet játszott az akkori ember mindennapi éledtében. Ahogy az ellenreformáció, főképp Szelepcsényi érsek, Kollonich és Bársony püspökök $ II. Rákóczi György özvegye: Báthory Zsófia vezetésével, erőszakos eszközökhöz folyamodott, a bujdosók tábora, zászlaján a „Pro libertate" mellett a „pro Deo" jelmondattal, ugyancsak nem riadt vissza erőszakos cselekedetektől. A pozsonyi törvényszék ítéleteire, melyek protestáns lelkészeket és tanítókat a hivatásuk gyakorlásáról való lemondásról szóló kötelezvény adására vagy külföldre távozásra kényszerítettek, fogságra vetettek, gályákra küldtek, valamint templomok elvételére, iskolák bezárására vagy lefokozására gyakran éppúgy felelt az értelmiségétől megfosztott nép, a pásztor nélkül maradt nyáj, ha erővel áttérítéséhez fogtak, mint a fenyegető adóvégrehajtásra: elvándorlással. A bujdosók pedig, kiknek tömegei részben e földönfutó parasztokból, részben elbocsátott végvári katonákból verődtek össze, kisebb-nagyobb birtokosokkal csapataik élén, a térítő erőszakot ugyancsak erőszakkal torolták vissza. Az önkényuralom s az idegen katonai megszállás kiváltotta belső küzdelemhez valóságos vallásháború társult, melynek megokolásául egyik részről sem fukarkodtak a másik ellen való vádaskodással. A labancok azt hánytorgatták fel, hogy a másik tábor meg akar maradni megrögzött eretnekségében, s nem átall a pogány törökkel barátkozni. Báthory Zsófia megvetően úgy nyilatkozott a bujdosókról, hogy „gazon lappangók", akik „kóborló szabadságukért" fogtak fegyvert, s istentelenségük miatt „a szél járja sok szép roppant városoknak, faluknak helyeit", sőt nem habozott közülük némelyeket a következőkkel is megvádolni: „a pogánynak mint édes apádnak úgy kereskedel keresztény édes vérrel," „ártatlan gyermekek ... a pogányoknak harácsoltattak tőled".

14 A fölkelők viszont az ellen zúdultak fel, hogy a labancok felzárkóznak az alkotmányos és lelkiismereti szabadságot eltipró Habsburg-uralom mellett, s attól sem tartózkodnak, hogy a hittérítésben annak idegen katonaságára támaszkodjanak, mely az egész társadalomra kivetett roppant adóterhet is erőszakkal csikarja ki. Ameddig Thököly ez utóbbiak élére nem állt, egységes vezetés hiányában nagyobb hadműveletekre ritkán sikerült összefogni őket; miközben a várak többsége császáriak kezén maradt, esztendőkön át többfelé csak kisebb csatározások folytak, rajtaütések, dúlás-fosztás, égetés, emberek életét sem kímélve; jellemző, hogy katolikus papok a törökhöz fordultak védelemért, sőt oltalma alá menekültek. Ahogy a harcok színtere váltakozott, az ország északabbra fekvő számos vidéke szenvedte meg, hogy egyfelől a német parancsnokok azon voltak, hogy zsoldosaik az ellenséghez húzó népnek létalapját is megrendítsék, állatait elhajtva, gabonásvermeit fölverve, az előlük menekülők házát széthordva vagy fölégetve. Másfelől a kuruc portyázok sem sajnálták elragadni vagy semmivé tenni, aminek a 45