Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Pálmány Béla: Nógrád megye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után (1683–1728)

igen jelentős fejlődést tapasztalhatunk a megye szőlőművelésében, minthogy immár 79 helység határában összesen 7.166 kapás szőlőt műveltek. Uj telepítésű — tehát 7 évesnél fiatalabb — szőlőskert összesen 1.094 kapásnyi volt ebből (15,26 százalék). A legnagyobb szőlőhegyet Kösd határában gondozták (633 kapás), de 200-300 kapás között volt Kékkő, Vadkert, Buják, Nagyoroszi és Ecseg promontóriuma is. Számításunk szerint 1 kapás területen 1,81 akó (98,3 liter) bor termett átlagosan és 102 dénáron lehetett értékesíteni. A bor piaca a helybeli korcsmák és a bányavárosok kereslete miatt korlátlan volt, ezért következett be a szőlőterület 1696 és 1728 között hétszeresre növekedése. A nógrádi parasztnép négy évtized verítékes munkájával kultúrtájjá formálta a hegyes völgyes vidék arculatát. Az általános gyarapodást a XVIII. század páratlanul magas népszaporulata bizonyítja a legjobban, ami a demográfia tudománya szerint az iparosodás előtti társadalmakban a fejlődés előnyeit élvező kis vagy nagy közösségek magatartása szokott lenni. E fellendülést a török kiűzése és az 1711 után bekövetkező békés évtizedek tették lehetővé! 189