Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

R. Várkonyi Ágnes: „Az ígéret ideje” (Országegység, önálló államiság, gazdasági fejlődés) 1683–1718

Klesh János polgár az eperjesi vértörvényszék elől, mint annyian mások, kereskedők és bányatulajdonos polgárok, 1687 nyarán Lengyelországba „ballagott", 1701-ben pedig már lentről a horvátországi Samoborról írogatja jelentéseit Erdődy Györgynek rézbányája jövedelmeiről a réz eladhatóságáról, arról, hogy mennyi kárt teszen a „rost munkás", ,,nem elég jól irányítani, jól is kellene dolgozni" és „decsekedés nélkül" jelenti, hogy újonnan új bányát és új officinát,,ex fundamento errigáltattam illyen rövid idő alatt". Beszámol, hogy „mennyire hiányzik a jó és szorgalmatos ember", milyen finom rezet öntetett az officinában, mennyire kell a bánya „fundamentumára vigyázni" s a bányászathoz pénz szükséges, jó „áros ember" és az, hogy híre menjen a réznek, mert „a kész réz maga magát soha el nem adhatja".

22 Természetesen soha nem feledkezhetünk meg a közismert tényekről: az adóprésről, az ellátatlan, fizetetten, elvadult katonaság brutalitásáról, a nyerészkedő főtisztek sarcoltatásairól. A hatalmaskodások, a nyomorékká vert parasztok, a kifosztott mezővárosi civisek mind megannyi történelmi tény. Mai ismereteink szerint az örökös jobbágyság rendszerének erős tendenciája érvényesül a szabad parasztok szívósan küzdő csoportjai mellett. Az elbujdosó falvakról, menekülésekről, a kereskedelmi monopóliumokról, a kincstári kisajátításokról és több ennek a korszaknak sokat emlegetett jelenségeiről történészek generációi írtak. Tudjuk — amint sokszor elmondtam —, hogy a földesúri birtokokon akár a korábban, akár a 17. század második felében keletkezett officinákban vas- és rézhámorokban, üveghutákban, fűrészmalmok, kallómalmok, papírmalmok körül a segédmunkát jobbágyok végezték robotban. A kép tehát ugyanolyan ellentmondásos, mint a bevezetésben idézett végrendelkező élete. Csak történeti mértékkel mérve súlyosabban esik latba. Előadásom befejező részében a megoldás egyik lehetséges módjára hívom fel a figyelmet. A 16—18. század jellegéről úgy tűnik nem csitulnak, sőt változatlan élénkséggel folynak a nemzetközi történészviták. Ami nagy bizonyossággal állítható: az utóbbi időben a figyelem egyre inkább a kapitalizmus messze a feudalizmus századaiba visszanyúló előzményeire irányul. Fokozott figyelemmel vizsgáljuk az agrár- és az ipari-tevékenység érintkezési sávjait, egybeszerveződését, a falu, a mezőváros, a paraszti rétegek ipari tevékenységét, a mezőgazdasági munkák úgynevezett holt idejében űzött szezonális ipart, a földesúri gazdaság részvételét a közvetítő kereskedelemben és az első ipari üzemeketa nagybirtokon. Mindemellett olyan tényezőket vonnak be a fejlődést serkentő vagy visszafogó tényezők közé, mint az emberi készségek, és gyakorlatok, a mentalitás, vállalkozó szellem és igen igen nagy hangsúllyal a szuverén államhatalom. Vannak már idevágó érdemleges elméleti, módszertani eredményeink is. Hajnal István méltatlanul elfelejtett, de éppen az újabb viták összefüggésében ma is korszerű tanulmányában kimutatta, hogy az első gépek megjelenéséhez a régi kézműves technika és kézműves szervezet milyen hosszú évszázados tapasztalatainak és készségeinek felhalmozódása kellett.

23 Jakó Zsigmond tanulmánya a 17. század második felének erdélyi papírmalmairól iskolapéldája lehet az objektív vizsgálatoknak.

24 Hangsúlyozza, hogy ezek a papírmalmok technikailag nagyon kezdetlegesek, rossz minőségű papírt készítenek, mégis a körülöttük segédmunkát végző jobbágy alaposan gyarapíthatta tudását és ismereteit. A részletkérdésekkel foglalkozó monográfiákat vagy az elvi tanulságokkal szolgáló cikkeket most nem vehetjük itt számba. Sajnos összességében mégis kevés az ország helyzetét a török kiűzésének korszakában a társadalom-gazdaság-mentalitás történetét komplexitásában átfogó szisztematikus kutatás. Mi a béke — fogalmazták meg a visszafoglaló háború korszakának kezdetén a magyar politikusok: a szántóvető nyugodtan dolgozhat a földeken, a kereskedő háborítatlanul járhatja útjait, a kézműves biztonságban érezheti magát műhelyének falai között. 149