Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Buza János: A szpáhi-birtokosok és a majorsági gazdálkodás

Búza János A SZPÁHI-BIRTOKOSOK ÉS A MAJORSÁGI GAZDÁLKODÁS Egy emberöltőnyi idő telt el azóta, hogy a szpáhik majorsági gazdálkodásának nagyobb figyelmet szentelt történetírásunk. Tette ezt részben azért, mert statikusnak tartotta

1 a török hódoltság Salamon Ferenc által megrajzolt képét, részben pedig azért, mert a XVII. századi paraszti vallomások nem hagynak kétséget afelől, hogy a szpáhik robotoltatták az amúgyis erősen megterhelt jobbágyságot.

2 A Borsod és a Győr megyei tanúvallatások jegyzőkönyveit már nyomtatásban forgathatta klasszikus történetírónk,

3 Pest megye levéltárában kutatva pedig megtalálta az 1668. évi adatfelvételt,

4 s ez utóbbi forrás nyomán írta le, hogy „... a török szántat, vettet, majorkodtat s szőlőt míveltet..." a lakossággal.

5 Ezt megelőzően arra az álláspontra helyezkedett, hogy a török földesúr nem gazdálkodott.

6 A közelmúlt korrekciós törekvése ezt az ellentmondást kívánta feloldani. E cél érdekében tartotta szükségesnek a török földesurak majorsági tevékenységének fejlődésben! vizsgálatát.

7 Ha a paraszti vallomásokat időrendben idézzük, akkor olyan kép is összeállítható, hogy a szántás-vetés, valamint az aratás és a nyomtatás — az egyéb terhek mellett — egyre inkább nagy igaként nehezedett a rájákra. Garamdamásd lakói 1622-ben többek között azt mondották, hogy „Az szántást mind — (értsd mindnyájan!) — minden fizetésünknél inkább nehezteljük, mert egy napra kettőre kért elsőben s már most annyira ment föl, hogy tizenhat hódot is megszántat velünk."

8 Jó egy évtized múltán Óhaj község lakosai arról adtak számot, hogy „ ... minden esztendőben ekét is kell adni, szénahordásnak, fahordásnak, gyalogmunkának száma nincs."

9 A Borsod megyei Zsérc népe mind a török állami, mind pedig a földesúri terhek között előszámlálta a súlyos munkaadást: „ ... szakadatlan való szolgálatot császár és török urak számára szüntelenül kívánják, egyik a másikat kiváltja, 45 napi szolgálattal egy-egy ember meg nem éri, szántás-vetés nem volt rajtunk, de most szám nélkül való vetést teszünk urunknak mind ősszel tavasszal."

10 Néhány falu vallomásából az is kitűnik, hogy mennyiségileg mérhetően súlyosbodott a szántóművelésből eredő teher, IMyárád népe szerint: „Az búzavetések is azelőtt 14 kila volt, most immár huszonötre verte az török urok."

1 x A püspökiek szava szerint: „... az előtt búzavetés 16 kila volt, az árpa is annyi, de már most mindenik 30 kila, az kila is nem olyan mint egyebeké, hanem nagyobb, az szolgálat is szüntelen, nem ügy mint azelőtt, egyikünk az másikat kiváltja, ... kölesvetésünk sem volt azelőtt a török számra, de már most hol két sakkal hol többel vettet velünk, őszi árpavetést is költött reánk, az ki soha nem volt." Vallomásukból vált ismertté a szpáhi-birtokosok mintavétele: ,,... mindent az magyartúl tanul ..." a török,

12 s így sajátította el a majorsági gazdálkodást is. Ha arra gondolunk, hogy ez utóbbi idézet 1641-ből származik, akkor a szpáhikat nem sorolhatnánk a gyorsan tanuló birtokosok közé, mert Buda elfoglalása után éppen egy évszázaddal később jutottak volna el a majorkodás tudományáig. Ennél persze korábbi adatok is ismertek a török földesurak majorsági törekvéseiről.

13 Oszmán aga a XVII. század első éveiben nemcsak „öregbítette" a kazaiak summáját, hanem „... azon felyül búza, árpa, köles alá való szántással és azok feltakarásával, behordásával, elnyomtatásával, minden módon való elkészítésével" nyomorította Sajókaza lakosságát.

14 Ez utóbbi idézet egyben arra is példát nyújt, hogy helyenként és időnként a szpáhibirtokos a gabonatermesztéssel járó munkák egészére — mint majorkodásra — rákényszerítette a falusiakat. A helyenként és az időnként követe/t majorsági munka hangsúlyozására azért van szükség, 11