Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Miskolczy Ambrus: Teleki László szereplése a reformkori Erdély politikai életében

Teleki László Erdély megújuló és megroppanó reformmozgalmában (1841—1847) Az 1840-es évek elején Erdélyben is újjászületett a reformellenzék. Az alkotmányvédő politikát mostmár nyiltan is társadalmi reformtörekvésekkel társította. Uj nemzedék is jelentkezett. Átvették és egyértelműen az ellenzéki agitáció szolgálatába állították a kolozsvári sajtót. Méghozzá úgy, hogy a 30-as évek ellenzékiségét valósággal kifigurázták, még vezéregyéniségeit is úgy állították be, mint akik meddő sérelmi ellenzékiséget képviselnek, átfogó törvényhozó munkával egyszerre akarnak a rendszer egészén változtatni, holott az életnek egy-egy mozzanatát módosító törvénnyel kell érvényesíteni „a polgárosodás" elvét, és így ütni réseket a feudalizmus pusztulásra ítélt rendszerén. Elsősorban a jobbágyparasztság helyzetét, szolgáltatásának mértékét és a neki járó föld nagyságát akarták szabályozni a majdani jobbágyfelszabadítás előkészítésének szándékával, mint Magyarországon, ahol ilyen úrbéri rendezésre már a 18. század derekán sor került és az 1830-as években a törvényhozás útján is, a pozsonyi 1832—36. évi IV.—X. törvénycikkben. Olyan téren is készültek lépni, ahol magyarországi ellenzéknek még nem sikerült az áttörés, és egyrészt abban bízhattak, hogy így precedenst teremtenek, másrészt abban, hogy eloszlatják azokat a magyar liberálisok körében jelentkező aggodalmakat, melyek szerint az erdélyi elmaradottság az erdélyi társadalmi megosztottsággal a liberális reformtevékenység akadályává válik. Az 1841 —43-i diétán Teleki László — zsurnalisztikusi hangoskodás nélkül — képviselte ezt a vonalat. Akár az Erdélyi Híradó, ő maga is vallotta (vagy csak remélte), hogy a kormányzat támogatni fogja az ellenzék társadalmi reformtörekvéseit, viszont inkább Erdély gyengeségére figyelmeztetett. Nem utasította el a sérelmi politikát, mert azt politikai szükségességnek tartotta. „Az alkotmányos élet azon fokán, melyen állunk mi erdélyiek, csend és halál egyet jelent" — hangoztatta akkor, amikor előadta törvényhatósága sérelmeit.

72 Az ellen viszont határozottan szót emelt, hogy új törvénnyel próbálják orvosolni azt, amire az ellenzéki felfogás szerint van törvény. Teleki maga is tudta, hogy ezek a törvények hányféleképpen magyarázhatók, de akár a reform ellenzék irányítói, ő is attól félt, hogy a diétának az uralkodóval, illetve a kormányzattal való közös törvényhozói tevékenysége a polgári átalakulásért vívott harc esélyeit rontja, mert nem egyenlő erők állnak szembe, és a gyenge az erőssel ne paktáljon. A liberalizmus szellemében vallotta, hogy „akkor van egy országnak biztos alkotmányos állása, midőn a többség véleménye oly hatalommá válik, mely ellen kormányozni ne lehessen."

73 Igaz, a politizáló közvélemény nagyoDb része olyan törvényt szeretne, amely szabályozná a tisztválasztás módját. Csakhogy a nép nem szabad — fejtegeti Teleki — és ezért szava most mit sem ér.

74 Nem olcsó taktikai fogást illusztrál ez az ellentmondásos, mégis tiszta érvelés: a reformer sors tragikumát. (Hiszen a nép nevében és a népért Tépett fel a reformellenzék, ugyanakkor a nép érdekeire és a többségre hivatkozva a polgári haladást keresztező lépésekre is képes volt vagy lehetett a hatalom.) Ha pedig a tisztválasztás ügyében ebben a korabeli Erdélyben legfontosabbnak tartott kérdésben törvényt hoznak és szabályozzák a központi hatalom beleszólási jogát az csak rossz következményekkel járhat: az udvar nem engedhet az ellenzéknek, ha pedig az ellenzék enged, akkor elveszti tekintélyét és jelentős mértékben a társadalmi bázisát is. A gyengeséget pedig az erősebb Magyarországgal való egyesüléssel vélte ellensúlyozhatónak az erdélyi liberális közvélemény. „Onnan várjunk mindent — mondta Teleki —, mert nekünk azzal egyesülve lesz egykor alkotmányos életünk, vagy soha nem", és ezért „az ő élete a mi életünk, az ő gyarapodása a mi gyarapodásunk, az ő tespedése a mi tespedésünk, az ő halála a mi halálunk leend."

75 A nemzethalál fojtogató és ugyanakkor cselekvésre serkentő képzetét idézte így Teleki László. Viszont sok kortársától eltérően sokkal ritkábban élt ilyen fordulatokkal. Aligha lehet pontosan megállapítani, hogy amikor az egyénként megszemélyesített nemzet eszménye élt a 73