Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Lukácsy Sándor: Idősb Teleki László
Mindez, mondhatni, közhely, az volt Teleki László korában is. Annál meglepőbb az a fejezet, melyben szerzőnk — nyelvészeti munkában szokatlanul — az államformákat veszi vizsgálat alá. „Minden uralkodás módjának vagyon a maga jó része és a maga fogyatkozása; mindegyik, ha jól vitetik, hasznossá válhatik, ha pedig roszul, a nemzet végső pusztulását huzhattya maga után ..." „Ahol respublica vagyon, ott a nép energiáján sokat lehet építeni; a monarchiába ellenben a jó uralkodó megért tetszésétől szapora lépéseket lehet várni ..." Különbözik ettől a despotizmus; „ez magában hibás környülállás lévén", nem is tekinthető államformának, „...ahol az ember illendő bátorsággal ki nem mondhatja egyenessen vélekedését, se a jó embernek becsülete nem lehet, se pedig a nemzeti cultura elé nem mehet." Magyarország szerencsés helyzetben van, mert államrendje monarchikus, arisztokratikus és demokratikus elemeket vegyít, „egyfelől a nép energiája megmarad, másfelől pedig a királynak jóra célozó igyekezete keskeny határok közé nem szoríttatik", tér nyílik a cselekvésre, a kultúra előmozdítására. E rövid elemzésből nyilvánvaló Teleki László számára, hogy hátramaradásunknak nemcsak a felsorolt elháríthatatlan akadályai vannak, hanem olyanok is, „amelyeknek hazámfiai magok okai, és amelyeket magoktól megváltoztathatnának". Ez fontos és újszerű vélemény, ez már a közeledő reformkor szava, mely a haza sorsát fiai felelősségérzetére bízza és erkölcsi ösztönzést ad a cselekvéshez. Teleki László még csak körülményesen tudja kifejezni azt az etikus gondolatot, mely majd Széchenyi egész programját áthatja, amely Kölcseynél a retorika nemes redőzetébe öltözik: „mi tilt, hogy Tinódiak helyett magatok álljatok elő lángénekkel", és amely végül egyetlen verssorrá tömörül Vörösmartynál: „Mi tilt jobbakká válnotok?" — látnunk kell azonban, hogy a reformkor pátoszának lángjához a buzgó esdeklő csiholja az egyik első szikrát. Ad mást is, találó szót. Wesselényi egy könyv címlapján írta bal ítéleteinket. Teleki László „bal vélekedés"-ekről, „bal gondolkozásáról ír. Hátráltatja nyelvünk és kultúránk fejlődését „az az eleinktől örökségül vett bal vélekedés, hogy a deák nyelv a tudós nyelv", s ha valaki mégis magyarul ír tudományos tárgyról, maecenasi támogatás helyett kinevettetésben részesül. Hátráltató tényező az utazásra való restség is, holott éppen az segíthetne, megismertetvén a szokások relativitásával, levetkezni praejudiciumainkat. Oly nyilvánvaló és oly nagy az utazások haszna, hogy „a statusnak is a maga költségén" kellene „jó reménységű ifjakat kivált a tudományokra, kereskedésre és mesterségekre nézve utaztatni". Teleki László pontokba szedve közli a hasznos utazás receptjét: előbb a hazai állapotokat kell megismerni s ezekkel egybevetni a külföldi tapasztalatokat; utazás közben nem elég a postaszekér ablakán kitekintgetni, el kell vegyülni a külországok társadalmának „minden classisaiban, nemeiben, rendéiben, foglalatosságaiban, munkáiban, élete folytatásában"; szétszóródás helyett célszerű a figyelmet egy-egy tárgykörre irányítani. A reformkori utazók megfogadták Teleki László tanácsait; Szemere Bertalan például, amikor azt tűzte ki céljául, hogy német földön a népiskolákat, Franciaországban a politikai életet. Nagybritanniában a fogházakat fogja tanulmányozni, vagyis külföldön mindenütt azt, ami a legjobb, „saját honában" pedig „mindent". A pallérozódás legfőbb akadályának Teleki László „oskolai állapotunknak közönségesen rossz karban való lété"-t tartja. „Akár alsóbb falusi és városi oskoláinkat, akár pedig felsőbb gymnasiumainkat egészen az universitásainkig tekintsük, mindenütt oly sok véghetetlen hibákat, anomáliákat találhatunk, hogy valósággal csuda nemzetemnek ilyen lábon való megállhatása is." „Ahelyett, hogy falusi oskolákban olyan tudományok taníttatnának, ... amelyek egy mezei gazdának, egy szántóvető paraszt embernek elkerülhetetlen szükségesek volnának, eléveszik anyai nyelvek elmulasztásával a deák nyelvet, és annak könyv nélkül való tanulásával terhelik a szegény paraszt gyermeket ..." Hasonló célszerűtlenség mutatkozik a többi iskolatípusban is. 51
