Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Lukácsy Sándor: Idősb Teleki László

minden szándékában boldog. Teli Vilmosról szól, két évtizeddel Schiller színműve előtt. A második dráma: Seneca halála vagy a haldokló Philosophus; a harmadik: Hunyadi Lászlónak Fő-vétele; a negyedik Péter Magyar-Országi király. Kezdetleges kísérlet mind a négy, de alkalmat adnak egy kis tűnődésre. A Teleki család tagjai, úgy látszik* olvasták egymás műveit; drámáit letisztázott kéziratát László az atyjának ajánlotta, s az egyiknek szövegén javítások láthatók, valószínűleg az apai kéztől. Ha az apa érdeklődött fia, László munkái iránt, vélhetőleg László fiai előtt sem maradtak ismeretlenek apjuk írásai, s elgondolkodhatunk, vajon nem volt-e része a Hunyadiak kora, illetve a Kegyenc szerzőjének tárgyválasztásában az apa antik római tárgyú tragédiájának, illetve Hunyadi Lászlóról írt drámai művének. Teleki László drámái kéziratban maradtak, verset azonban nem egyszer publikált, többnyire halotti búcsúztatókat. Az egyiket első felesége, Teleki Mária emlékezetére írta 1801ben. Az akkortájt divatos műfaj konvencióit követi: páros rímű tizenkettesekben elmélkedik az evilági élet hívságán, bő szóval sorolja az elhunyt kiváló tulajdonságait, elpanaszolja az árvák, a rokonok és egyéb hátramaradottak veszteségét. Költői magaslatra emelkedni — mint majd néhány év múlva a műfaj egyetlen klasszikusa, Csokonai — nem tud, de figyelemre méltó vallomást tesz a Teleki család életstílusáról és eszményeiről: az elhunytat nemcsak mint jó anyát, hű feleséget és rendtartó háziasszonyt méltatja, hanem mint művelt nőt is, Három nyelven szólltál, s mind hármát értetted, És azokban a szót akképpen ejtetted, Hogy bajos lett volna meghatározása, Mellyik a nemzeted anyai szóllása. Mikor a szobádban magadra maradtál. Hosszú nem volt időd, és mást nem untattál, Könyv volt a kezedben, s annak olvasása Üres óráidnak volt vigasztalása. Óránként olvasni be gyakran láttalak, S amikor ez iránt megszólítottalak, Csak azért tettem azt, hogy szemed féltettem, Tested gyengülését meg nem engedhettem. Egyébképpen benned becsülnöm kelletett, Hogy olvasás szokott időtöltésed lett. Mit megyek keresztül a tudományokon? Miért futtassam most elmémet azokon? Rövid szóval mondom: mindnyáját értetted, S ezek körül tiszta vala Ítéleted. Ha szólltál ezekről, méltán bámultalak, Ugy szólltál, mint kellett, kellemetes Alak! Tanúit voltál... Teleki Lászlónak ez a költeménye verses bírálatra ingerelte Fekete János grófot. A búcsúztató őszinteségét hiányolta, a szerző ugyanis rosszul élt feleségével, és a haláleset idején válófélben volt. Az özvegy férfi versben válaszolt a bírálatra, majd hamarosan újra megnősült, s az új asszonyt magasztalta ugyanolyan terjengősen, mint ahogyan elparentálta a régit. E családias rímelésnél érdekesebb A magam menyországa című költeménye. Ez merő képzeletjáték: a szerző halála után lelke a mennyei fényességbe jut, s ott híres elhunytak társaságába kerül. Lipót és József császárt látja beszélgetni a porosz Frigyessel és Katalin cárnővel, Achillest és Hannibált Laudonnal, Scipiót és Szavojai Eugént Tamerlánnal. Az ötlet nem éppen eredeti, hiszen efféle túlvilági beszélgetést, rendszerint időszerű politikai témákról, a XVII—XVIII. 49