Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Spira György: A honti álorcásdi

Spira György A HONTI ÁLORCÁSDI 1845-ben Magyarhon politizáló köreiben — kivált ellenzéki oldalon — meglehetősen nagy port vert fel az április 24-én lezajlott honti tisztújítás. Addig ugyanis Hont megye élén olyan tisztikar állott, amelynek a tagjai majd mindnyájan ellenzékiek voltak; s ennek az együttesnek a tevékenységét sem a hazai konzervatívok vezetőgárdájához tartozó főispán, Majláth György országbíró, sem az ő főispáni feladatkörének érdemi részét a kormányzat megbízásából 1843-ban átvevő adminisztrátor, a máskülönben pedig igen ügyes és igyekvő Luka Sándor udvari tanácsos nem tudta korlátok közé szorítani. Az 1845-i választást viszont Hontban a konzervatívok nyerték meg. S ebben volt része annak, hogy a szavazásra megyebeli udvarhű nagybirtokosok tömegével vonultattak fel tőlük — például a dézsmás szőlők haszonélvezőiként — egzisztenciálisan függő kisnemeseket, amint volt része ebben annak is, hogy a tisztújítás napjára Luka az ipolysági megyeháza környékét az ellenzéki szavazók megfélemlítése végett katonasággal rakatta meg; az ellenzék alulmáradása azonban elsősorban nem ilyen okokon múlott, hanem azon, hogy hívei közül sokan a választást megelőzően köpönyeget fordítottak és átpártoltak a konzervatívokhoz. Ami már abból is kitetszik, hogy bár a megye első és másodalispánságát ekkor — Maithényi László bárónak (az azonos nevű barsi főispán unokaöccsének), illetve Vajda Istvánnak a személyében — két olyan (eddig alacsonyabb tisztséget viselő) ember nyerte el, aki kezdettől fogva a konzervatívokkal tartott, az 1845 előtt tisztséghez jutott ellenzékiek többsége szintén megmaradhatott a vármegye szolgálatában továbbra is s vállalta is a további munkát — csak most már konzervatív zászló alatt. S egyes emberek hitszegésére adódtak persze példák az országban korábban is. (Hogy ne menjünk messzire: valaha maga Luka is a liberális ellenzék táborában kezdte politikai pályafutását.) Ilyen tömeges pálfordulásra azonban eddig nemigen került sor. Az országos ellenzék köreiben ezért most lőn nagy felháborodás, s egyre-másra születtek a tiltakozó fel- és köriratok — ha nem is a párthűség felborítói ellen (hiszen azok könnyen hivatkozhattak volna lelkiismeretük állítólagos parancsára), de legalább a korteskedés meg a katonai karhatalom igénybevétele miatt. Azon azonban, ami történt, ezek a próbálkozások utólag természetesen már mit sem változtathattak.

1 Hont megye újdonsült pecsovics vezetői tehát bizonyosra vehették, hogy helyzetüket hivataloskodásuk három éve alatt semmi sem fogja megingatni; s nyugalmukból akkor sem látszottak kizökkenni, amikor 1847 novemberében megnyílt a tisztújítást követő első országgyűlés; jóllehet nyílt titok volt, hogy ezen a diétán az alsótábla félelmetes ellenzéki vezérszónoka, Kossuth pellengérre szándékozik állítani az adminisztrátorok önkényeskedéseit, s nem fért kétség ahhoz, hogy ez alkalommal Luka Hont megyei viselt dolgait sem fogja szó nélkül hagyni.

2 Mi több: Hont megye hatalmasai a jelek szerint abban a szilárd meggyőződésben néztek elébe a következő, 1848 április 13-ra kitűzött

3 tisztújításnak is, hogy az a megye kormányzatát további három év tartamára megint csak simán rájuk fogja bízni. Mielőtt azonban ténylegesen is learathatták volna a már-már markukban érzett újabb győzelmet, „egyszerre leszakadt az ég a földre":

4 kitört a forradalom; s ez a nemvárt fordulat nemcsak hogy egyik napról a másikra teljességgel keresztülhúzta minden számításukat, hanem egyidejűleg mardosó balsejtelmekkel is tetőtől talpig átitatta őket. Balsejtelmekkel általánosságban véve: hiszen a legújabb fejleményekből arra következtethettek, hogy a forradalom folyományaként kő kövön nem fog maradni az ország ősi — nékik olyannyira szívükhöz nőtt — társadalmi és politikai berendezkedéséből. És balsejtelmekkel saját személyes sorsukat illetően is: 90