Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Miskolczy Ambrus: Teleki László szereplése a reformkori Erdély politikai életében

nemesekkel és armálistákkal hasonló elbírálásban részesültek, a boérok között írták össze a székelyföldi és vármegyei, vagy akár magyarországi eredetű kisnemeseket is). Ugyanakkor néhány egykori adómentes boér család még mindig élvezte az immunitás kiváltságát annak ellenére, hogy már nem volt jobbágya és az 1770-i általános nemességigazolás alatt sem bizonyította nemességét. 1846-ban 148 ilyen „nemes boér" családfőt írtak össze, és „gazdagságuk" mértékére jellemző lehet az, hogy a 89 családfőből álló Sztojka família (pontosabban: klán) már a század elején úgy megosztotta a nemesi telket, hogy négyen ültek egy telken.

18 Az adófizető boérok két csoportba oszlottak. Az ún. exemptus boérok egész sor törvényhatósági és községi teher alól mentesültek, nem kellett a katonaságnak élelmet adniuk, katonát beszállásolniuk, rabot kísérni, tolvajt kergetni, határt őrizni, úgy mintáz ún. simplex boéroknak, akik már csak attól mentesültek, hogy hivatalos leveleket hozzanak-vigyenek és a község határán túl is utat csináljanak. Helyi szokás, egykori privilegizált állapot és a mindennapi létharcban való érvényesülés így határozta meg kinek-kinek a társadalmi helyét. És az még talán az egykori „tartományi" különállás maradványa volt, hogy abban az esetben, ha egy-egy boér család nemesnek járó adómentességet kért a guberniumtól és ez természetesen az adórendeletekre hivatkozva elutasította, ugyanakkor a törvényhatósági tisztségre bízta, hogy milyen mértékben mentesíti a kérelmezőt a királyi (állami) adóval járó terhektől. Ezzel az ún. provincialista társadalommal állt szemben a „militarizált", a határőri társadalom, amelynek érdekeit, elsősorban az igazságszolgáltatás terén a katonai vezetés befolyása és ereje latbavetésével próbálta érvényesíteni. Csakhogy a határőr életforma mégsem vonzott. Adómentességet élvezett ugyan a határőr, de mintegy 140 napi szolgálatra kötelezték. Hogy ezt a megterhelést elviselhessék, a főhadiparancsnokság (Generalkommando) is a zadrugához hasonló házközösség (Hauskommunion) intézményét próbálta meggyökereztetni, és így az 1840-es évekre már 30 tagból álló „családok" is létrejöttek, miközben a föld úgy felaprózódott, hogy akadt olyan, amelynek nem volt szántóföldje sem, jobb esetben alig egy-két holdja, és ezért a földesúri függésben élő jobbágyoktól kellett bérelnie.

19 A fogarasi határőrök példája jól érzékelteti, hogy az Erdélyszerte érvényesülő viszonylagos túlnépesedési válság Fogarasban, ha nem is minden társadalmi rétegre egyformán, de erősen éreztette hatását. A művelés alá fogott szántóföld mennyisége a század eleje óta alig gyarapodott,

20 (2. sz. táblázat) a lakosság viszont számában növekedett. A provincialista népesség évi növekedési üteme 1786 és 1850 között 0,45 % volt, mint egész Erdélyben, csakhogy utána messze elmaradt az országos, illetve regionális átlag mögött. Ez arra is utal, hogy Fogaras az 1840-50-es évekre erősen kimerítette az extenzív fejlődés lehetőségeit. (A két nyomásos gazdálkodástól a három nyomásos felé ívelő fejlődés és a gazdasági élet lassú, de kétségtelen belterjessé válása ellenére az 1920—30-as években is még az volt a román falukutatók benyomása Drogusban, hogyha nem kellett volna adót fizetni és nem lettek volna rossz esztendők, akkor a pénznek nem lett volna „értelme" a falu népének életében.)

21 A mostoha létfeltételek szorításában az egyes társadalmi rétegek kiváltságolása és kiváltságoltsága sokféle feszültséget levezetett, ugyanakkor súlyos feszültségek forrása lett. A helyzetet jól ismerő katonai vezetők nem kis aggodalommal tették szóvá, hogy „a militarizált boérnak, aki katonai szolgálata miatt a legsanyarúbb sorsra jutott" látnia kell, hogy „szabadon hagyott szomszédja zavartalan henyélésben él."

22 Ez persze így túlzás, mert az elszegényedett boér is a földesúri védelmet élvező gazdag jobbágytól bérelt földet.

23 A birtokos nemesek szoktak még így nyilatkozni a kisnemesekről, mert ezek létük viszonylagos szabadságával képviselték azt a modellt, amely a feudális függésben élő lakosság számára nemcsak vonzóvá tette a szabadparaszti életformát, de „elérhető" közelbe is hozta. Az erdélyi társadalmi elégedetlenségnek is