Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Lukácsy Sándor: Idősb Teleki László

Az akadályok felsorolása után Teleki László rátér a nyelvművelést előmozdító eszközök tárgyalására. Programja nem egyéb, mint a nemzeti méretű felvilágosodás általános terve. „... az ember a nyelv pallérozását hijjába kivánnya elémozdítani, ha csak a nemzet megvilágosodását ... elé nem mozdítja ..." Az eszközök közt az első helyre tehát az iskolareform kerül. Mivel az oktatás színvonala az oktatók képzettségétől függ, „oskoláinkban a pedagógiából egy különös tudományt kell csinálni, azt taníttatni, mindazon ifjakat, akik vagy különös vagy közönséges tanítók akarnak lenni, annak szorgalmatosan való tanulására szorítani ..." Az iskolákat szakosítani kell, hogy a növendékeket jövendő élethivatásukra készítsék fel. Az alsófokú iskolákba olyan tudományok valók, amelyek által faluhelyt „oeconomiájokra nézve megvilágosodott paraszt mezei gazdák", városban „hasznos mesteremberek, kissebb kereskedők és városi polgárok formáltassanak"; a leendő „jó tanítók, status értelmes szolgái, derék különös tisztviselők, megvilágosodott papok, sőt még nevezetesebb tudósok" képzéséről a felsőbb tanintézetek gondoskodjanak. Mindenfajta iskolát jó tankönyvekkel kell ellátni. Tanító csak alkalmas és érdemes személy lehessen, de aztán legyen is része megbecsülésben. „A közönséges igazgatásnak ...vigyázni kell oskoláinkra", de nem úgy, mint eddig, mert ha „a publica inspectio módja nem változik, némely tudományok rövid idő alatt oskoláinkban talán el is fognak temettetni". Mindezen változtatásokhoz megkívántatik, hogy a nemzet levetkezze nevelési és egyéb „bal vélekedései"-t. „Mindenféle praejudicum, de kivált a nemzeti, mindennemű culturának olyan veszedelmes mételye, hogy ennél neki semmi inkább nem árthat". Ellenszerül kínálkozik a kereskedés, mely azonkívül, hogy „az egész nemzetet gazdagítja", az idegen szokásokkal való megismerkedés által leszoktat előítéleteinkről és követendő példákat állít elénk. A kereskedés hasznáról szólni nyelvművelő könyvben meglepő, de nem páratlan. Megtette ezt már Decsy Sámuel is, aPannóniai Fénikszszerzője. Ha végigtekintjük a magyar reformprogramok hosszú sorát, Bessenyeitől Széchenyiig, azt tapasztaljuk, hogy bennük csaknem mindig összefonódik a nyelvművelés terve és a gazdasági változtatásé. Idő haladtával persze különböző arányokban. Bessenyei még szorosan vett nyelvi és művelődési programot dolgozott ki, Széchenyi már átfogó gazdasági reformtervet. De egyrészt, már Bessenyeinél feltűnik, mellékszólamként, az a politiko-ökonómiai felismerés, hogy „a szegénység és a tudatlanság egy húron pendül ...", másrészt Széchenyi munkásságában is helyet kapott még, legalább néhány lapon, a Világban, a nyelvújítás kérdéseinek vitatása. Köztük, a reformgondolkodás két szélső pontja között, közbülső helyet foglal el Teleki László könyve, melyben nyelvi fejtegetések ürügyén, de már önálló jelentőséggel szól a hazai szorgalom, kereskedés és industrie fejlesztéséről. „Igen szükséges ... az igyekező hazafiúknak is elésegítése, a mesterségek becsülése, a hazabéli inventorok gazdag megjutalmazása", mert — és itt a buzgó esdeklő ismét olyan szót mond ki, melyet majd Wesselényi és Széchenyi műveiben hallunk fölerősödni — mert „industriosus embernek a haszonnál >.. nem lehet nagyobb ösztöne". A nyelv pallérozásának gyakorlati eszközei lehetnének Teleki László szerint: egy jó magyar nyelvtan és szótár, Tudós Társaság alapítása, a cenzúra enyhítése, magyar újságok, magyar színjátszás. Hogy pedig mennél többen kapjanak kedvet a magyar literatúrát műveikkel gyarapítani, szükségesnek tartja tisztázni a stilisztika és a verstan alapkérdéseit, s e tisztázáshoz ő maga hosszas fejtegetésekkel hozzá is járul. A legfontosabb eszköznek nyilván a Tudós Társaságot tartotta. Kolozsvári évei alatt részt vett az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság munkálataiban, bár kellő alaptőke híján elhamarkodottnak vélte 1793-ban történt megalapítását; később, Magyarországra való átköltözése után, magányosan is buzgólkodott és buzdított: fennmaradt egy levele (valószínűleg több hasonló közül), melyben arra kérte Szigethi Gyula Mihály székelyudvarhelyi professzort, gyűjtse 52