Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Lukácsy Sándor: Idősb Teleki László

Lukácsy Sándor IDŐSB TELEKI LÁSZLÓ Bajza mindig mondott valami újat. 1843 december 23-án, amikor eleget tett megtisztelő feladatának, hogy a Magyar Tudományos Akadémia könyvtáravató ünnepélyén a Teleki család érdemeit méltassa, mindenekelőtt új meghatározást adott arról, amit fiai tevékenységében érdemnek tekinthet a haza. Fegyverzajos századainkban érdemet szerzett magának a férfi, aki védelmező kardot emelt a honért, de illő, mondotta az új üdő szónoka, hogy a csaták hőseivel egyenrangú tiszteletben részesüljenek azok, akik „magokat tudományszeretet s ápolás által tették kitűnőkké e hazában", akik „nehéz harcokat vítak a butaság, balítélet, babonás hit, vakbuzgalom, szóval a szellemi sötétség óriásai ellen". Érdemük „nem csekélyebb, mint azoké, kik hadi pályán áldoztak vagy vért vagy életet". „A lantverő Zrínyi érdeme nem kisebb, mint az eszéki hidat elromboló Zrínyié, s a velős beszédű Telegdi és Pázmány az ékes verselő Gyöngyösi és a kedves dalnok Faludi hősek valának a magok pályáján, szinte úgy, mint Szondi vagy Dobó, Losonczi vagy a kenyérmezei győzők, s a magyar beszéd törvényhozója, Révai, és a nyelvművész Kazinczy hosszú időkre kiható győzelmek vezérei voltak a szellem birodalmában. ...Ha ők nem fáradnak, gyakran üldöztetés, többször félreismerés, néha még megvetés között is elszántan és csüggedetlenűl, csaknem minden jutalom nélkül az egy öntudatán kívül, ha a nemzet legnagyobb kincsét, a nyelvet, mely iskolából, tanácsteremből, szónokszékről,a társalgás csillogó csarnokaiból száműzve, megvetve, elfeledve, parasztkunyhókba menekült, ott nemsokára elvadulandó, keblök szent érzelmeivel nem erősítik, leikök gondolatával nem táplálják, edzik, gazdagítják, ízlésökkel nem nemesítik, ma le kell vala mondanunk a nemzeti szellemben gondolt és akart fejlődésről." A Pantheonban, melynek befogadó körét Bajza a felvilágosodás és a nemzeti romantika szellemében jelölte ki, méltó hely illeti meg a Teleki család tudománypártoló, könyvtáralapító és tollforgató tagjait, köztük az Akadémia akkori elnökének, valamint a Kegyenc szerzőjének apját: Teleki Lászlót. 1764 szeptember 2-án született Szirákon, e családi kastélyban, ahol most szavaink elhangzanak róla. Atyja, József, magyar, francia és latin nyelvű munkák szerzője, gondos nevelésben részesítette. Marosvásárhelyi kollégiumi évei után személyesen irányította fia jogi stúdiumait, majd Göttingában taníttatta tovább, s beutaztatta vele a nyugat-európai országokat. Az ifjú gróf, mint ez családjában szokásos volt, hivatali pályára lépett, és gyorsan emelkedett a ranglétrán. Az erdélyi kormányszéknél kezdte mint tiszteletbeli titkár, két év múlva már kamarás, újabb egy év múlva királyi táblai assessor. 1799-ben átköltözik Magyarországra, s itteni méltóságokat tölt be: 1803-ban királyi táblai bíróvá, 1811-ben Somogy megye főispáni helytartójává, 1819-ben hétszemélynökké nevezik ki. A hivatali tevékenység nem köti le minden erejét; elfogad egyéb közéleti tisztségeket is, melyekhez csak választás által, a közbizalomtól kitüntetve juthatni: 1790-ben Máramaros országgyűlési követe és a kolozsvári református kollégium kurátora, 1802-től pedig a dunamelléki református egyházkerület főkurátora lesz. Hivatali rang és közéleti megtiszteltetés a kor szokása szerint különös érdemek nélkül is megillette a grófot, Teleki László azonban, a családi hagyományoktól ösztönöztetve, szerepelni kívánt az írói respublikában is, ahol — mint Bajza írja majd évtizedek múlva — nem a mágnási születés, hanem csak ész és tehetség szerezhet tekintélyt. A verseléssel már mint marosvásárhelyi diák megpróbálkozott. Fiatalságának terméke négy drámája is. Az elsőt tizennyolc éves korában Szirákon írta, esős idő okozta unalmában, három hét alatt. Címe: Helvetziának könyü megszabadulása vagy a bátor és Kegyes Ember 48