Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Kosáry Domokos: Teleki László és a nemzetközi politika

francia diplomácia nevében Batthyány Lajos mellett foglalt állást, mert úgy gondolta, hogy ezzel segíti a Habsburg Monarchiát. Emellett bizonyos fokig azért is pártolták a franciák akkoriban még Magyarországot, mert számukra az olasz kérdés volt a fontos, és Ausztriát rá akarták szorítani arra, hogy Itáliában engedményeket tegyen. Erre jó eszköznek látszott a magyar mozgalom. De amikor 1848 július végén Radetzky leverte a piemonti olasz erőket, amikor az ellenforradalom megerősödött, és bekövetkezett Bécs és Magyarország szakítása, abban a pillanatban a francia politika a maga szempontjából úgy foglalt állást, hogy ha Magyarországa Habsburg Monarchia hatalmát veszélyezteti, akkor neki a magyarok ellen kell fordulnia. Tulajdonképpen a modellnek ez a mozgása, az ellenforradalmi tendencia érvényesülése, tehát a nemzetközi politika változása az, ami megbuktatja Batthyány külpolitikáját és kormányát. Nem a magyar belső viszonyok. Ezt az általános mozgást persze bizonyos fokig motiválják azok az események, amelyek Magyarországon végbementek. Amikor szeptember elején úgy látszik, hogy Magyarország elvész, akkor leírták ügyét. Amikor kiderült, hogy Jellasích támadását a magyarok visszaverték, akkor megint tárgyalni kezdtek velük. Még közvetítésről is szó esett. Amikor azután az év végén Windischgraetz eljut a magyar fővárosig, akkor ismét leírják Magyarországot. Amikor 1849-ben a tavaszi hadjáratban a honvédsereg kiveri a császáriakat, akkor Párizsban megint felfigyeltek Magyarországra. S amikor az orosz intervenció bekövetkezett, akkor abban a kétes dilemmában, hogy most tulajdonképpen egyik alternatíva sem igazán jó, még mindig inkább az orosz intervenciót fogadták el, mert az mentette meg Ausztriát. S ez lesz a döntő. Talán még egyet tennék hozzá mindehhez — a háttér kiegészítéséül —, és pedig azt, hogy Magyarországról a nyugati országokban, így Angliában, Franciaországban részben teljes tájékozatlansággal, részben pedig egy elég negatív képpel találkozunk. Ez utóbbi alapvetően a bécsi politikára, illetve a sajtóra ment vissza. Elsősorban ez állította be a magyar mozgalmat úgy, mint egy reakciós, arisztokratikus kisebbségi uralmi törekvését más ártatlan népek: szlávok, románok elnyomására. Ezt persze így akkor is tarthatatlan torzképnek kell minősítenünk, ha bíráljuk a magyar mozgalom nemzetiségi politikáját. A magyar forradalom és szabadságharc ügyének képviselete bizony reménytelenül nehéz feladat volt Párizsban. Aki ezt a francia helyzetet, ezt a belső feszültséget, a fel-felbukkanó baloldali reményeket, majd az egyre tovább erősödő és végül győző jobboldali politikát úgy látta, úgy érzékelte, mint Teleki, az sokat gyötrődött a változások között. Ennek egy impulzív ember számára megrázó, katasztrofális élménynek kellett lennie. Hogy ezt Teleki mégis hogy próbálta áthidalni, azt nem is könnyű pontosan nyomon követni. Itt ki kell térnem röviden arra is, hogy a párizsi követség levéltára nem maradt ránk, a forrásanyag szétszórt, töredékes, a történteket szinte mozaikszerű adatokból kell összerakni. Kossuthék idehaza a külügyi dolgokat bizalmasan kezelték, gyakran nem is iktatták. Később, 1849-ben, a Batthyány Kázmér-féle külügyminisztérium iratai sem nagyon maradtak ránk rendben.

19 Amikor egy Wilhelm Alter nevű szerző Berlinben, 1912-ben látszólag levéltári anyag alapján megírta a magyar külpolitika történetét, úgy tűnt, hogy minden rendben van.

20 Igenám, de ez a félrevezető könyv tele van nemlétező, hamis levéltári adatokkal. Ezt annyira a fejére olvasták a másokat dolgoztató szerzőnek, hogy az végén öngyilkosságot követett el. Nem kíséri nagy szerencse az egykorú magyar külpolitika történetét. A reális adatközlések a húszas évek végén kezdődtek. Hajnal István a Kossuth emigráció törökországi időszakának elejét mutatta be,

21 - azóta is csak az első kötet jelent meg, folytatása nincs, Károlyi Árpád pedig, mint említettük Batthyány perét. Sok elszórt adalék látott napvilágot egy Háborús Felelősség című — elég szerencsétlen nevet viselő — folyóiratban 1928-1931 között. Szerkesztője, Horváth Jenő, azon kevesek egyike, akik nálunk diplomácia20