Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Dan Berindei: Teleki László halálának visszhangja a Román Egyesült Fejedelemségek sajtójában

1861 tavaszán Telekire vonatkozólag a legfontosabb dokumentum a román sajtóban kétségkívül az a „magán levelezés", amelyet Pestről küldtek április 28-tól május 10-ig, és amelyet a „Románul" 1861. május 7-től 19-ig közölt. Teleki gróf halálát a tudósítás mint a „legnagyobb napi eseményt" mutatta be. Teleki magát, mint „az 1848-as forradalom egyik vezetőjét" nevezték meg, aki határozottan síkraszállt Magyarország függetlenségéért és Ausztria trónfosztásáért. Drezdában a „szász rendőrség kémei" letartóztatták és Bécsbe vitték, ahol a császár, mivel a magyarokat ki akarta engesztelni, a halálos ítéletet, ami a feje felett lebegett, megsemmisítette, s őt egyidejűleg „szabadlábra helyezte és megengedte, hogy visszatérjen Magyarországra". Azt mondják — írja továbbá a tudósító, hogy Teleki egy magánaudiencián megígérte a császárnak, hogy „Magyarországon a császári dinasztia elleni politikai agitációkban nem vesz részt". De hazájába visszatérve Teleki mégis egy nagy párt vezetője lett, s az országgyűlésen Magyarországnak Ausztriától való elszakadására törekedett. Május 8-án reggel, amikor éppen Deák emlékiratának megvitatását várták, hatolt be az ülésterembe a szomorú hír, amikor is „sírás és sóhajok töltötték meg az országgyűlés termeit". A munkák megszakítása után „alig egy óra elmúltával már számtalan fekete zászló volt látható a középületeken és magánházakon". A fő útvonalakon minden erkélyen fekete zászlókat tűztek ki. „Minden ember arcán általános gyász volt látható" — írta a „Románul" с lap tudósítója, „mintha mindenki egy atyát, egy fivért vagy egy gyermeket veszített volna el". Bár a boncolás öngyilkosságra utalt, mindenekelőtt azért, mert Teleki a halála előtti napokon „nagyon erőteljes izgalmi állapotban volt", sokan azt hitték, hogy „politikai okokból gyilkolták meg". „Isten óvjon attól, hogy ez a nézet eljusson a néphez, mert félő, hogy kegyetlen bosszúcselekedetekhez vezet és ártatlan vér fog folyni." A tudósító részletesen leírta a temetést. A felravatalozott holttest mellett 12 diákból álló gárda állt nemzeti viseletben, kivont karddal. „Az utcákon az emberek gyászruhákat, a hölgyek fekete fátylat viseltek". A tudósítóra mindez mély benyomást gyakorolt. „Ezideig még egy népnek sem láttam ilyen grandiózus és fennkölt tüntetését, mint Teleki gróf temetésén". „A gyászmenet azután a városon keresztül haladt. A környező házakat megtöltő nézők a gyász jeleit viselték." „A gyászmenetet egy lovas mágnás vezette, ezután következett a zenekar, amely gyászindulót játszott, majd következtek az akadémikusok, professzorok, valamennyi keresztény és az izraelita felekezet papjai, a nemesség, az ipari és kereskedelmi korporációk. Minden egyes csoport élén fiatal mágnások lépkedtek gyászba burkolt országzászlóval kezükben." A „grandiózus formájú halottaskocsit" hat fekete ló húzta. „A nép egy hatalmas mozgásban lévő óceán benyomását keltette". A gyászszertartás hazafias karaktere is felkeltette a tudósító figyelmét. „Impozáns és felemelő volt egy harcias és energikus népet látni, melyet egyetlen eszme a haza eszméje és a tisztelettudás hat át aziránt, aki életét a nemzeti nagyságért áldozta". „Míg ezt a menetet csodáltam" — jutott a következtetésre, — gondolatokba mélyedtem és magamnak mondtam: „egy ilyen nép ilyen hazaszeretettel nem fog soha elsüllyedni." Teleki László tragikus elhunytával az Egyesült Fejedelemségek sajtója hosszabb időn keresztül foglalkozott. A „Rômanul"-ban megemlítettek egy róla megemlékező requiemet, amelyet az aradi református templomban tartottak, míg az lasi-i „Trecutul" Telekinek egy levelét közölte, amelyben a politikai nézeteihez való hűséget „utolsó lélegzetéig" kinyilvánította és szavait idézte, melyek a végét jelezték: „Egy halott hamvainak is megvan a feladata — annak, aki élt folytatja a küldetését". Ugyanebben a folyóiratban arra utaltak, hogy a „német lapokban" Telekinek egy be nem fejezett beszéde jelent meg, amelyben az osztrák házzal való kiengesztelődés feltételeként hazája autonómiájának elismerését az 1848-as alkotmány alapján és az „elnyomott nemzetiségek ügyének" Ausztria részéről történő támogatását jelölte meg. 142