Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Praznovszky Mihály: Teleki László és a vármegyék 1861-ben

A közjogi érvekkel, Verbőczy hármaskönyvének paragrafusaival, a pragmatica sanctioval, a reformkori törvénycikkekkel alaposan megtűzdelt válaszokból néhány közös vonás kiolvasható. Az első és legfontosabb, hogy kivétel nélkül mindegyik újra megerősíti elkötelezettségét 48 törvényei mellett. Másodsorban többen is elutasítják a forradalom veszélyének lehetőségét. Pest megye így fogalmaz: „Felséged előtt a megyéknek alkotmányos és törvényes intézkedései is álnokul törvénybe burkolt forradalom rémképei gyanánt tűnnek fel, a nemzet által pedig a kormánynak bármely jószándékú, de nem szigorúan törvényes föllépései, az alkotmány és nemzeti önállás veszélyeztetésének magvaiul tekintetnek."

23 Más megyék viszont az ijedelem szavaival hessentették el maguktól a forradalom rémét. „Rettegünk mi a forradalomtól Felséges úr! — írják az Abaúj megyeiek — nem kívánjuk mi feldúlni hazánk határait a had zivatarai által — a forradalom nyerni akar: mi csak megtartani őseink törvényes elveit s alkotmányunkat, a forradalom fölibe törekszik magát emelni a törvényeknek: mi azok oltalma s maradandósága alatt keressük boldogságunkat."

24 Borsod megyében is tiltakoztak az ellen a vád ellen, mintha „epedő hazánkban a gyanús hamvak alatt oly égő szikrák lappanganának, melyek békés átalakulásunkat gátolni akarván, egy újra kitörő forradalom rémképeivel fenyegetnek!" „Kérik a császárt, higgye el nekik, ők még csak nem is gondolnak új jogi kedvezmények kérésére, bőségesen „megelégendenek a szentesített törvények újra alkalmazásával".

25 A császár által négy pontban közreadott követeléseket természetesen mindenhol elutasították, hol egyszerűen azt állítva, hogy ilyen nem fordult elő, hol pedig alapos jogi érveléssel, valóságos példatárral bizonyítják, hogy ők helyesen jártak el döntéseikben. Az érvelések választékának illusztrálására néhányat idézünk azokból, amelyek az első pontban megfogalmazott vádat illetik. Van közöttük egészen lakonikus mint pl. Pest megyéé, akik kijelentik, hogy a bizottmány „soraiban sem felségsértő, sem a birodalom külellenségeivel titkos merényleteket tervező egyének feltatlálhatók nem lévén." Mások azzal érveltek, hogy úgy gondolták a császár kegyelme hamarosan megengedi az emigrációban élők hazatérését is, s ők csak előrelátók voltak, hogy idejében beválasztották a hazatérőket. Torontál megye egy fél mondattal elintézte mind a négy vádpontot „minket éppen nem illethet" a vád, mondják s nem kívánnak bővebb magyarázkodással élni. Túróc megye értetlenkedik, hiszen azt állítja, „hogy mi sem körünkben, sem határainkon kívül olyan egyéneket nem ismerünk, kik országos fennálló törvényeink értelmében hűtlenségi vagy felségsértési bűnben elmarasztaltak volna". Nyitra megye pedig oldalnyi terjedelemben magyarázza meg, miért volt törvénytelen az emigrációban élők elítélése 11 évvel ezelőtt. S az is sajátságos érvelés volt, amit néhány megye választott ezután: tiltakozó levelükkel egyidőben újabb emigráns politikusokat szavazott meg a bizottmányba. Temes megye Horváth Mihályt, Debrecen városa Kossuthot, Klapkát, Kmetyt, Perczeit, Pulszkyt, míg Zemplén megye mindezek betetőzéseként Garibaldit, Cavourt, Napóleon herceget is bizottmányi taggá fogadta, mégha tiszteletbelivé is.

26 S a méltatlankodó hangú válaszfeliratok azt is mutatják, miként lehet a még ingadozókat végleg elkötelezni, miként lehet a gyengékből bátrakat formálni. Mert nemcsak az az érdekes, hogy a levelekben mindannyian az országgyűlés összehívását — vagy ha már időközben megkapták a meghívó levelet, a sérelmek tárgyalását — hangsúlyozzák újra és újra, hanem már a fenyegetőzésektől sem riadnak vissza. Akadnak megyék, amelyek egyenesen elutasítják a felelősséget. „Nem mi teremtettük e nehézségeket: szomorú következményei azok a gyászos rendszernek, mely országunk szabadságának romjain emelkedett" — írják a Tolna megyeiek. Veszprém meave is azt állítja, hogy „a tévútra, mely a nemzetet a törvényeit*! el, Felségedet pedig a kényszerűségre — királyi trónját fegyverrel védeni meg - vezette, nem mi tettük az első lépést."

27 123