Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Cornelia Bodea: Teleki László és az 1848 -as román emigráció

„Az oláhokkal transactioink kezdetét Vukovics és Teleki leveleiből ismered, úgymint Balcescu, szegény magyar hazánkat feloszlató memoireját is. Tudod mily kellemetlen állásba voltunk az által, hogy képtelen követelései, köztük habár csak egyes pártolókra is találtak. Ezen abnormis helyzetnek azonban valahára véget vetettünk. Laczi látvány mennyire népszerűtlenné vált köztünk előtted ismeretes eszméje által, abban egyezett meg néhányunkkal, hogy territoriális kérdésekre az egyezkedést átvitettni nem engedjük. Föltételül tette azonban, miszerint igértessék meg az oláhoknak, hogy az országgyűlésen is meg fog nekik engedtettni saját nyelvükön szólhatni — miben mi nagy bajt nem láttunk. Mi tehát néhányan, de természetesen kikötvén, hogy csak saját egyényi véleményünket nyilvánítjuk, amennyiben nem szólhatunk máskép nálad és a többiek nélkül — illy értelemben beszéltünk az oláhokkal. Eleinte míg Teleki itt volt, hallani sem akartak róla. Tegnap ismét összve jöttünk. Klapka, Gorove és én —és azt nyilvánítottuk, hogy az volna mi nézetink szerint a maximum, amit talán ki lehetne számokra eszközölni t.i. a szegedi pontok ezen hozzá tétellel — ezentúl pedig van az ágyú. Csodálatos jó hatása volt ezen utolsó argumentumnak. Ezen föltételek mellett, ha helyeselni fogod bizonyosan meglehet velők alkudni". Időközben Kossuth már határozott. Ellentervezetében Exposé des principes de la future organisation de la Hongrie, 1851. április 25-én ismét a történelmi Magyarország megőrzése és az államszövetség mellett foglalt állást. Olyan elvek ezek, amelyek szöges ellentétben állottak a Balcescu vallotta nemzetek közötti jogegyenlőséggel. Ezzel a Teleki és a román emigráció fontos fejezetének végéhez közeledünk. De nem azért, mert a román forradalmárok emigrációja megszűnt, hanem mert a Mazzini-féle Európai Demokratikus Központi Bizottság kérésére a románok elfogadták a román-magyar megegyezést akadályozó vitás kérdések elnapolását. Igy mindent az eljövendő Európai Demokrácia Kongreszszusától vártak, amelyet — bár utópia volt — a közelgő „győzelem" után hívtak volna össze. 1853-ban és a krími háború idején Klapka, majd maga Kossuth veszi át a kezdeményező szerepet, de minden eredmény nélkül. Az elkövetkezendőkben, 1859-ben már nem beszélhetünk román emigrációról. Két évvel korábban ugyanis a Fejedelemségek megnyitották kapuikat az utolsó emigránsok előtt is. Nem állt szándékoriban Teleki nemzetiségi és nemzeti egyenjogúságról szóló alapelvének a megvitatása a múlt század közepi történelmi Magyarországon. Nem volt célom az általa javasolt, vagy támogatott megoldások, vagy a körülmények diktálta változások felelevenítése. Az 1849—1851-es esztendők mozgalmas, útkereső időszakának rövid áttekintése után viszont, mintegy zárógondolatként szeretném a nézeteit felvillantó Telekit idézni: „Nemcsak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is. Nőttünk az eseményekkel ... Liberté, égalité, fraternité még nem elég. A népek nemzetiségi életet is kívánnak élni. Oly rendszert kellene állítanunk, mely által a nemzetiség egysége hiányát az egyéni és nemzetiségi jogok egyeztetése és méltánylása által pótolják ... a corpus jurisból, valamint áldozni, s nem csak Horvátországra nézve de a szerbekre és oláhokra nézve is." (14 május 1849.)

20 " A történelmi szakirodalomból igyekeztem kiválasztani azt a szövegrészt, amely — véleményem szerint — a legmegfelelőbben értékelte Teleki arculatát, a politikusét, a jövőbelátóét. S azt hiszem nem tévedtem, amikor a Teleki-portré felidézésére Kovács Endre szavait választottam: „Nincs a múlt századi magyar történelemben még egy olyan politikus, aki ilyen radikális módon vonta volna le annak a következményeit, hogy a Monarchia nem-magyar népei a nemzetté válás történelmi útját járva nem érhetik be tartósan a magyarság részéről adandó nyelvi engedményekkel, hanem önállóan kívánják intézni sorsukat. A történelmi jognak és az integritás elvének mint „ellenforradalmi" fogalomnak az elvetése Telekit teljesen egy nevezőre hozza Bälcescuval, aki vele egyidőben kárhoztatta a történelmi jogot mint az erőszak eszközét. Ami 109