Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Cornelia Bodea: Teleki László és az 1848 -as román emigráció

1850-ben Teleki és a románok között fennálló kapcsolatban egy egyébként eddig ismeretlen epizód játszott közre. Ion Eliade-Rádulesen, a havasalföldi forradalmi emigráció tagja, levelet intézett Kossuthhoz, melyben a La Ligue des Peup/es-Ье való belépésre kérte. Kossuth ezt visszautasította. Az elutasítást azonban Kossuth nem közvetlenül (manu propria), hanem szóbeli üzenetként, egy harmadik személy által juttatta el. Ezért fordult 1850. szeptember 18án Telekihez. Kossuth levele igen jelentős. Részletezi ugyanis a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos nézeteit, az elnyomottak-elnyomók-felszabadítók viszonyáról a román-magyar kapcsolaton belül, a román nemzeti eszméről és az egységes dákoromán államról. Sajnos nem tudunk arról, bár érdekes volna megvizsgálni, hogyan oldotta meg Teleki feladatát. 1851-ben a román-magyar kapcsolatok általában szervezett formát öltöttek: egyrészt mert mindkét fél emigrációja a Nemzeti Tanácsokba tömörült; másrészt mert a lengyel Czartoryski-féle emigrációs csoport közvetítését a Londonban székelő Mazzini-féle Európai Demokratikus Központi Bizottság váltotta fel. A magyar forradalmi bizottság (Teleki-elnök, Klapka, Czecz, Szemere, Vukovics Sebő, valamint Andrássy Gyula és Gorove István) nevében Teleki azzal a kéréssel fordult Bálcescuhoz, fejtené ki nézeteit a magyar emigrációnak is a román-magyar kiegyezés és együttműködés kérdésében. Betegsége ellenére Bálcescu azonnal válaszolt és annak szükségét hangsúlyozta, hogy „nagyon hasznos lenne, ha megegyeznénk valük (mármint a magyarokkal) mielőtt Kossuth elő lép, aki ellenezni fogja". Ezzel Bálcescu mintegy elejét akarta venni ez utóbbi ellenszegülésének, így jött létre Bálcescu második memoranduma a kibékülés ügyében. A Memorandumot a párizsi magyar emigrációnak címezte. Ebben Bálcescu a nemzeti eszme fontosságáról, az erdélyi románok egyenjogúságáért vívott harc jogosságáról vallott nézeteit fejtette ki. Javasolta a nemzetek egyenjogúságán alapuló szövetség létrehozását, ahogy azt már a Zamojskihoz írott levelében is kifejtette. A Memorandum mind a párizsi magyar emigránsok körében, mind pedig a Vukovics Sebő által vezetett csoportban éles vitát és ellenkezést váltott ki. Vukovics 1851. március 17-én kelt referátuma (Némely észrevételek B. Úr emlékiratára), de több más tiltakozás is a kutahyai nagy fogoly tudomására hozta a történteket és a tárgyalások teljes felfüggesztését kérte. Telekit lényegében csak Szemere és némileg Klapka támogatta. Magamaradottságában végül kénytelen volt nézeteit felülvizsgálni. Bälcescuval szemben tartózkodóbbá vált, ugyanis kénytelen volt a vezetőségen belül keletkezett ellentéteket elhallgatni. Ezt tükrözi Bálcescunak március 22-én küldött válasza is, melynek hangvétele körültekintő és tartózkodó. És mindez г Memorandum elküldése után egy hónappal történt. A sikertelenség miatt Teleki egyre gyakrabban foglalkozik a visszavonulás vagy legalábbis az időleges visszavonulás gondolatával. Április 7-én, Kossuthhoz címzett levelében egészségi és anyagi okokkal indokolta elhatározását. Itt is kifejti véleményét, miszerint bár nem tartja indokoltnak a magyar hegemónia gondolatát, többé nem ellenzi. Nézeteinek megváltoztatására az 1852-ben az európai forradalom kitörésének reménye késztette. Másban azonban Teleki nézetei nem változtak: „Annyira közelegnek az európai nagy események, hogy igen sietnünk kell, ha azokon készen akarunk lenni. Nekünk azon esetre programunknak kell lenni, s ezen programmra nézve sokkal kevésbé fontos azon kormányforma mellyet választunk, mint az, amit nemzetiségek ügyében tenni akarunk. Ez fogja és csupán ez, diadalra vinni vagy elveszteni ügyünket." Visszavonulása után Andrássyra hárult a románokkal fennálló párbeszéd folytatása. Eredményeiről Andrássy 1851. május 7-én Kossuthhoz írt levelében számolt be: / 108