Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Spira György: A honti álorcásdi
selőbizottmánnyal egyetértő leg. (Hogy evvel a megszorítással az országgyűlés Deák kezdeményezésére cserélte fel Kossuth törvénytervezetének azt a passzusát, amely egyes megyék számára kivételesen és belügyminiszteri felhatalmazástól függően továbbra is lehetővé tette volna teljes tisztújítás tartását, az kitűnik az alsótábla 1848. ápr. 6-i ker. ülésének leírásából :PH 1848 ápr. 13, 28. sz. 326. I.) Itt megjegyzendő, hogy a további törvényhozási intézkedésig működni hivatott képviselőbizottmányokra vonatkozó döntés — mint másutt (Spira György: 1848 Széchenyije és Széchenyi 1848-a, Bp, 1964, 109—113. I.) már részletesen szóltam róla — annak a nézetkülönbségnek az áthidalására szolgált, amely a megyerendszer újjászervezését illetően Kossuth és Széchenyi között alakult ki ekkor. Széchenyi ugyanis azon a véleményen volt, hogy egyelőre óvakodni kell a megyei közgyűlések teljes népképviseletre alapozásától, mert ez megingatná a megyék nemességének hatalmi helyzetét s a nem-magyar lakosságú megyék irányításának nemzetiségi politikusok kezére kerülését vonhatná maga után; Kossuth viszont — bár a megyék nemességének hatalmi helyzetét megingatni és a nem-magyar lakosságú megyék irányításának nemzetiségi politikusok kezére kerülését előmozdítani maga sem akarta, azaz a dolog lényegére nézve maga is osztotta Széchenyi álláspontját — a megyegyűlések azonnali teljes népképviseletre alapozása mellett kardoskodott, mert arra számított, hogy nálunk is úgy lesz, ahogyan a régi Rómában volt, ahol „megadatott a választói szabadság, de... patríciusokat választottak". (Ld. az országgyűlés alsótáblájának 1848. ápr. 2-i ker. ülésén tartott felszólalását, KLÖM XI, 719. I.) Vannak azonban, akik a Kossuth és Széchenyi álláspontja közötti különbséget nagyobbnak, lényeginek igyekeznek feltüntetni s azt sugallják, hogy Kossuth csupán elfogult követtársainak megnyugtatása végett tett úgy, mintha maga is a megyei igazgatást eddig irányító nemesurak helyükön maradását vélné kívánatosnak, ténylegesen viszont egyáltalán nem rosszallotta volna a nemzetiségi politikusoknak a megyékben történő térhódítását. (Varga János: A jobbágyfelszabadítás kivívása 1848-ban, Bp, 1971, 337—338. I. és Szabad György: A polgári átalakulás megalapozása 1848—49-ben, A negyvennyolcas forradalom kérdései, Bp, 1976, 60—61. I., illetve Szabad György: Kossuth politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében, Bp, 1977, 121—122. I.) Ezek a szerzők tehát — hogy olyan látszatot keltsenek, mintha Kossuth a nemzetiségekkel szemben Széchenyiénél nagyobb engedékenységre hajlott volna — készek Kossuthot akár köntörfalazónak is lefesteni, a tisztújítások időleges felfüggesztését előirányozó törvényjavaslatáról pedig még csak említést sem tesznek — persze érthetően, hiszen ebből a (fentebb idézett) javaslatból napnál fényesebben kiviláglik, hogy a megyék tényleges irányítását Kossuth éppúgy a megyei nemesség képviselőinek kezében óhajtotta látni ezután is, akár Széchenyi. Akad azután olyan kutató is, aki megemlékezik ugyan a tisztújítások átmeneti tilalmát kimondó rendelkezésről is, de úgy, mintha ezt az országgyűlés szintén „mindenekelőtt Széchenyi kívánságára" iktatta volna törvénybe. (Ld. Gergely András: Az 1848-as magyar polgári államszervezet, A magyarországi polgári államrendszerek, Bp, 1981, 72. I.) Ismételten hangsúlyozni szeretném tehát, hogy a tisztújítások elnapolására vonatkozó javaslatot a megyegyűlések népképviseletre alapozását előirányozóval együtt (s vele egyidejűleg) igenis Kossuth dolgozta ki; s ezt most még avval is megtoldhatom, hogy Széchenyi a tisztújítások ügyének szentelt javaslathoz egyáltalán nem is szólt hozzá — s nyilván éppen azért nem, mert a tisztújítások késleltetendő voltát illetően Kossuth álláspontja érdemileg nem tért el az övétől —, a Kossuthtól származó eredeti törvénytervezet további megszorítását pedig, ha bizonyára helyeselte is, szintén nem ő, hanem — mint már láttuk — Deák kezdeményezte. Sőt ehhez azt is hozzáfűzhetem, hogy e javaslat utólagos módosítása ellen végül maga Kossuth sem emelt szót.
