Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Kovács Anna: A bányászok életmódja a szókincsvizsgálat tükrében

Ezzel szemben voltak, akik szerint minden idegen szót ki kell irtani, a rossz magyar szó is jobb, mint a legjobb idegen. E vitában Terény János m. kir. bányagyakornok 1889-ben így összegezte véleményét, melyben a bányász-szaknyelv erőteljes németes jellege ellen emelt szót: „A magyar tudomány — gyermek volt még német dajkaság alatt. A német minta szüntelenül szemük előtt lebegett. S így jött létre a legtöbb magyar szó, minden szellem, minden forma nélkül. Az új szónak okvetlenül bele kellett „pászolnia" a systemába... Ráaggattak a kabátra egypár vitézkötést, s ráfogták, hogy az már most Attila." „Furcsábbnál furcsább képzőikkel, phantasticusfitzamlásaikkal műszavaink legnagyobb része oly pogányul hangzik, hogy épérzékű fül meg nem szenvedi.' (5) II. Látható, hogy akkor is a fogalmak, a terminológia állt a vita középpontjában, hisz éppen a szakszavak a nyelv e tipikus egyedei különítik el a szaknyelvet leginkább és egyértelműen a köznyelvtől. A szókincs egyszersmind a legváltozatosabb, s a legtöbb forrásból táplálkozó anyag, mely a legközvetlenebben tükrözi a nyelv fogalmi kincsében beállott változásokon át a nép művelődésének, világnézetének szellemi és anyagi életének alakulását, változását. (6) Természetes, hogy a múzeumban végzett bányászati szaknyelvkutatás közelebbi tárgyául a bányász-szakszókincs vizsgálatát tűztük ki célul. Arra vállalkoztunk, hogy a magyar bányász-szakszókincs egy meghatározott rétegének, körének összegyűjtését elvégezzük, hogy egy adott településhez kötődően a nógrádi bányászság szakszókincsének összetételét, s ezen belül az egyes szavak származását, eredetét feltárjuk, etimologizálását megkíséreljük. A nógrádi bányász-szaknyelvvel kapcsolatban is érdemes felidézni azt a közismert helytörténeti, ipartörténeti tényt, hogy a szénbányászat termelése a kiegyezés után — a gyáripar fellendülését, a magyar vasúthálózat fejlődését követően — hirtelen emelkedni kezdett, s erre az időre esett a salgótarjáni bányászat felvirágzása. A salgótarjáni barnaszéntelepeket ugyan már 1848-tól kezdték fejteni, de iparszerű termelésre csak 1868 után került sor. Ekkortól érdemes és lehetséges is a magyar bányász-szaknyelv történeti, nyelvészeti vizsgálatát megkísérelni. Nagy, összefüggő szénterületek hiányában ún. vándorbányászkodás alakult ki, ami a termelés periodikusságához és a munkások f luktuálásához vezetett. A bányamunkásság a telepített és az időszaki munkásokból tevődött össze. Nemzetiségi képe, megoszlása is egyedülálló tarkaságot mutat. Megyénkben — nyelvészeti szempontból — a bányamunkások két legfontosabb csoportját a szláv (szlovák) — mely arányaiban, számában, mennyiségében a legjelentősebb volt, és a német nyelvű csoportok — ezeknek a szaknyelvre tett hatása erősebbnek bizonyult, mert ők adták a szakmunkásgárdát — alkották. Etes községben és a környező bányatelepeken azonban a bányamunkásság jelentős része magyar anyanyelvű volt, hisz a környező falvak lakosságából került ki. Mindezek ismeretében feltételeztük, amit vizsgálatunk bizonyított is, hogy: 39