Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Molnár László: A bányamunkásság kialakulásának néhány történeti sajátossága Magyarországon a 19. század végéig

a bányavidéken — a nemzetiségek száma kezdettől fogva magas volt, és arányukat a betelepülések még növelték. Az egész történelmünket tragikusan befolyásoló török hódító az ország közepét foglalta el, és tartotta leghosszabb ideig uralma alatt. Ez a megszállás éppen a magyarságot fogyasztotta, létszámát apasztotta a legnagyobb mértékben. A bányamunkásság nemzetiségi összetétele a 16—17. században ezért tovább módosult a magyarság hátrányára. A viszonylag békés 18. században a Habsburg betelepítési politika a bányavidékek további elnémetesítését szolgálta. Ezen a téren a fordulat a kiegyezés után, a századfordulón következett be. Egyes vidékeken, különösen a német eredetű bányászok asszimilációja, fokozatos beépülése a magyarságba igen gyorsan ment végbe. A bányai elemi iskolákban a magyar és idegen ajkú tanulóknál pl. Salgótarjánban a magyarok aránya 1871-ben 30 %, 1893-ban 50 % volt és 1908-ban már csaknem teljes egészében magyarajkú a mintegy 500 fő iskoláskorú. (4) Csaknem hasonló arányokat mutat a tatabányai iskolai kimutatás, az 1899. évi 30 %-os magyar számaránya 1929-ig 98 %-ra növekedett. (5) A bányászok nemzetiségi megoszlása a munkásmozgalom fejlődésére nézve előnyöket is hozott, de hátrányokkal is járt. A külföldről betelepült bányászok magukkal hozták az elnyomás elleni küzdelem, a munkásszervezkedés tapasztalatait, és ez erjesztőleg hatott a munkásmozgalomra. Ugyanakkor éles ellentétek is felmerültek a különféle nyelvű, szokású bányászok között, melyek közös fellépésük erejét gyengítették, és az uralkodókörök e felismert ellentéteket — saját érdekeiknek megfelelően — kihasználták és szították. (6) A magyar bányamunkásság kialakulására nagy hatással volt a bányatársláda intézménye is. A középkorban a betegségben sínylődő, valamint munkaképtelenné vált és elaggott bányászokról való gondoskodás valláserkölcsi alapon nyugodott. Selmecen már 1224-ben, Besztercebányán 1334-ben, Újbányán 1391-ben alapítottak ispotályokat. Ezek és a hozzájuk hasonló kórházak azonban a bányamunkások tömegének növekedésével, a sínylődök száánának felszökkenésével gyenge segélyforrásoknak bizonyultak. (7) A munkásokról való gondoskodás — munkásbiztosítás formájában — kezdetben a tőkéseknek is céljuk volt, mert fokozott termelést csak olyan munkásoktól várhattak, akik magukat és családjukat — baleset bekövetkezése esetén — valamennyire védve érezték. Az első, tisztán világi jellegű társládai intézmény alapítására 1496-ban a Thurzó-Fugger vállalkozás besztercebányai üzeménél került sor. Ez a hatalmas korai kapitalista vállalkozás és a befolyása alatt álló városi hatóság ellene volt a bányászok mindenfajta érdekvédelmének, tömörülésének, de a munkásbiztosítás gondolatát érdekeinek megfelelőnek találta. Kezdetben tudomásul vették azt is, hogy — ha a munkásoka /endszeres és kötelező munkásbiztosítás terhének nagyobbik hányadát hajlandók viselni — a társláda kezelése, autonom alapon, ugyancsak a bányászokat illeti. Abban, hogy a munkásbiztosítás és segélyezés ügye a 16. század közepén erősödött meg, feltétlenül közrejátszott a reformáció szelleme, amely az egyház tekintélyét — éppen a bányavárosokban — csökkentette. A társládába való belépés kötelezettségét az 1778. évi udvari kamarai rendelet elő is írta. A társláda jövedelme a tagok keresetének 1—3 %-ából, hasonló mértékű munkaadói hozzájárulásból, bírságpénzekből és az örökös nélkül elhaltak pénzének átháramlásából állott. A 18. század végén a segélyeken kívül a társládából olyan kölcsönügyleteket is lebonyolítottak, melyek a hitelszövetkezetek vonásait viselték, mint pl. az élelmiszerek nagybani beszerzése, a gabonaőrlő malmok és sütőkemencék üzemeltetése. A társládában őrizték a bányászmesterség szimbólumait, a nemesfémből vert éket és kalapácsot is. 68