Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)
Fűrészné Molnár Anikó: A tatabányai bányamunkások élet- és munkakörülményei, politikai szervezettségének problémái a gazdasági világválság éveiben
A kommunisták befolyása ebben az időben annyira kiszélesedett, hogy a küldöttek között több kommunista és számos a kommunistákkal szimpatizáló bányamunkás volt. Az új, osztályharcos szellemet elsősorban ők képviselték. A közgyűlésen éles bírálatok hangzottak el, mindenekelőtt a régi Peyer-féle vezetőség ellen, de nem kímélték az akkori központi vezetést sem. (13) Osztályharcos mozgalmat követeltek. Foglalkoztak a bányamunkásság rendkívül súlyos gazdasági és szociális helyzetével is. Tatabánya küldötteiként a Népszava Tóth Bucsoki Istvánt, Tenk Andrást, Gombos Pált, Erős Mihályt és Javorek Pált sorolja fel. (14) Tóth Bucsoki István „azt kifogásolta — írta a Népszava —, hogy a vezetőség a harcok időpontját nem válogatja meg kellő körültekintéssel." Gombos Pál „arról panaszkodott, hogy náluk is fölfokozták a teljesítményt , Erős Mihály „arról..., hogyha az emberek tisztességes bért kérnek, mindjárt kommunistasággal vádolják őket." Javorek Pál „az igazságtalan elbocsátásokat tette szóvá és kijelentette, hogy a bányamunkások azért kérnek jobb béreket, mert tisztességesen föl akarják nevelni gyermekeiket. (15) Az újonnan megválasztott központi vezetőségbe több kommunista és szimpatizáns is bekerült. Az új elnök Javorek Pál, tatabányai munkás lett, aki maga is kommunista volt, így a kommunisták az új központi vezetőségben számottevő befolyáshoz jutottak. Peyer eltökélt szándéka volt, hogy bármi áron is, de megtisztítja a szövetség központi és egyes helyi csoportok vezetőségét a kommunistáktól és a „veszélyes baloldali munkásoktól, és helyükre az ő politikáját vakon követő embereit választatja meg. Ez az áldatlan harc, amely egyre nagyobb nyilvánosság előtt folyt, lekötötte a kommunisták erejét, mégpedig a legrosszabbkor, mert őszre országos mozgalmat szerveztek. Tehát amikor az őszi bérharc sikere érdekében a legnagyobb összetartásra, egységre lett volna szükség, a Peyer által felidézett és szított széthúzás és belső viszály gyengítették a bányamunkások erejét. Peyer Károly erős támogatásával, az 1929. november 2-ára összehívott rendkívüli közgyűlésen, sikerült kibuktatniuk Peyer híveinek a szövetség vezetőségéből nemcsak a munkások bizalmát élvező centrista Fodor és Ocskovszky titkárokat, de a kommunisták képviselőit is, élükön Javorek Pál elnökkel. Ily módon a bányászok valódi érdekeit képviselő kommunisták a bányamunkás szakszervezet vezetésében a gazdasági válság esztendeiben háttérbe szorultak, a szövetség vezetése a jobboldali nézeteket valló vezetők kezébe került. Emiatt sok szervezett munkás fordított hátat a szervezetnek. 1932-ben Javorek Pált 20 társával együtt kizárták a tatabányai Bányamunkás Otthonból is, mivel, a kerületi titkár jelentése szerint „Javorek többek között kijelentette, hogy ő többet nem lesz szociáldemokrata. Az újabb tagokat, akiket mi meg tudtunk szervezni, állandóan lebeszélni igyekezett és mindig azt mondta, hogy nincs semmi értelme a szociáldemokrata szervezkedésnek." (16) Ezekben az években valóban nem tudtak érdemleges célt kitűzni a bányamunkások számára. A bírálat helyénvaló volt, de miközben Javorekék a Peyert támogató, jobboldali szárny ellen küzdöttek, elkövették azt a hibát, hogy nem gondoltak a legalitás adta lehetőségek megfelelő kiaknázásának jelentőségére. Közben a bányászok elkeseredése tűrhetetlen életkörülményeik miatt olyan mértékben erősödött, hogy a Bányamunkás Szövetségnek is tenni kellett valamit a panaszkodáson kívül. 1931 augusztus közepén levelet küldtek minden helyi csoporthoz, és ebben bejelentették, hogy a bányamunkásság nevében országos „bérkérvénnyel" fordulnak illetékes helyre. „Nem akarunk lehetetlenséget — írták —, hanem csak az élet fenntartásához szükséges keresetet, valamint azt, amit tőlünk elvontak, a túlórák beszüntetését, hogy munkához és kenyérhez jusson 49
